Baka-Tsuki - User contributions [en]

Fate/Zero (Hungarian)

2009-08-25T21:39:57Z

84.0.103.136:

[[Image:Fate_Zero_promo.jpg|200px|thumb|A promotional image.]]

Fate/Zero az alábbi nyelveken érhető el.
*'''Magyar (Hungarian)'''
*[[Fate/Zero|English]]
*[[Fate/Zero_(Polski)|Polski (Polish)]]
*[[Fate/Zero (Français)|Français (Francia)]]
*[[Fate/Zero_(Việt Nam)|Việt Nam (Vietnamese)]]
*[[Fate/Zero_~Brazilian_Portuguese~ |Português do Brasil (Brazilian Portuguese)]]

A projekt fóruma az[http://animeaddicts.hu/forum.php?viewtopic.45.6825.1 Animeaddicts-on van]
Jelenleg szükségünk van fordítókra, szerkesztőkre és helyesírás ellenőrzőkre akit érdekel ott jelezze.

=== '''Történet''' ===
----

Fate/Zero a Fate Stay Night című Visuel Novel és anime előzménye ami a 10 évvel korábbi 4. Grál Háború történetét meséli el. Az illusztrációkat Takashi Takeuchi (武内崇) készítette. A mű [http://en.wikipedia.org/wiki/TYPE-MOON TYPE-MOON] és [http://en.wikipedia.org/wiki/Nitroplus Nitroplus] együttműködésével készült.

=== Formai előírások ===
----

*[[Format_guideline|General Format/Style Guideline]]

=== Fejlemények ===
----

*2009. Július 02.
:*Prológus - 8 évvel ezelőtt.

*2009. Július 10.
:*Prológus - 3 évvel ezelőtt.

*2009. július 23.
:*Prológus - 1 évvel ezelőtt.

*2009. Július 25.
:*Első Felvonás 1. rész

*2009. Augusztus 05.
:*Első Felvonás 2-3. rész

*2009. Augusztus 06
:*Első Felvonás 4-5. rész

Korábbi frissítések [[Fate/Zero:frissítések|itt]] érhetők el.

----

=== '''Első Kötet - A Negyedik Grál Háború el nem Mondott Története''' ===
[[Image:FZ_v01_cover.jpg|400px|thumb|Volume 1.]]

:[[Fate/Zero:Volume1_Illustrations|Illusztráció]]

:[[Fate/Zero_(Hungarian):Prológus|Prológus]]
::*[[Fate/Zero_(Hungarian):8_evvel_ezelőtt|8 évvel ezelőtt]]
::*[[Fate/Zero_(Hungarian):3_évvel_ezelőtt|3 évvel ezelőtt]]
::*[[Fate/Zero_(Hungarian):1_évvel_ezelőtt|1 évvel ezelőtt]]

Első felvonás
::*[[Fate/Zero_(Hungarian): Első Felvonás 1. rész|1. rész]]
::*[[Fate/Zero_(Hungarian): Első Felvonás 2. rész|2. rész]]
::*[[Fate/Zero_(Hungarian): Első Felvonás 3. rész|3. rész]]
::*[[Fate/Zero_(Hungarian): Első Felvonás 4. rész|4. rész]]
::*[[Fate/Zero_(Hungarian): Első Felvonás 5. rész|5. rész]]

Második Felvonás
::*[[Fate/Zero_(Hungarian): Második Felvonás 1. rész|1. rész]]
::*[[Fate/Zero_(Hungarian): Második Felvonás 2. rész|2. rész]]
::*[[Fate/Zero_(Hungarian): Második Felvonás 3. rész|3. rész]]
::*[[Fate/Zero_(Hungarian): Második Felvonás 4. rész|4. rész]]

Harmadik Felvonás
::*[[Fate/Zero_(Hungarian): Harmadik Felvonás 1. rész|1. rész]]
::*[[Fate/Zero_(Hungarian): Harmadik Felvonás 2. rész|2. rész]]
::*[[Fate/Zero_(Hungarian): Harmadik Felvonás 3. rész|3. rész]]
::*[[Fate/Zero_(Hungarian): Harmadik Felvonás 4. rész|4. rész]]
::*[[Fate/Zero_(Hungarian): Harmadik Felvonás 5. rész|5. rész]]

Negyedik Felvonás
::*[[Fate/Zero_(Hungarian): Negyedik Felvonás 1. rész|1. rész]]
::*[[Fate/Zero_(Hungarian): Negyedik Felvonás 2. rész|2. rész]]
::*[[Fate/Zero_(Hungarian): Negyedik Felvonás 3. rész|3. rész]]
::*[[Fate/Zero_(Hungarian): Negyedik Felvonás 4. rész|4. rész]]

Író megjegyzései
::*[[Fate/Zero_(Hungarian):Első_Kötet_Író megjegyzései_1|1. rész]]
::*[[Fate/Zero_(Hungarian):Első_Kötet_Író megjegyzései_2|2. rész]]

----

=== Projekt részvevői ===
----

'''Fordítók (Translators)'''

- Armisael (Angol szövegről)

- Kellögem (Angol szövegről)

Fordítóknak: Legyenek szívesek a [[Fate/Zero_(Hungarian)_Regisztrációs_lap|Regisztrációs lapon]] a nevüket a fordítani kívánt rész mellett feltüntetni.

'''Szerkesztők (Editors)'''

=== Kiadás ===
----

* Fate/Zero #1 - 第四次聖杯戦争秘話

First Edition Published December 29, 2006, ISBN: none (self published)

Second Edition Published January 26, 2007, ISBN: none (self published)

* Fate/Zero #2 - 王たちの狂宴

First Edition Published March 31, 2007, ISBN: none (self published)

* Fate/Zero #3 - 散りゆく者たち

First Edition Published July 27, 2007, ISBN: none (self published)

* Fate/Zero #4 - 煉獄の炎

First Edition Scheduled for December 29, 2007, ISBN: none (self published)

Fate/Zero (Hungarian): Első Felvonás 5. rész

2009-08-25T21:35:44Z

84.0.103.136:

=== -270:08:57 ===

Fuyuki kicsiny, hegyvidéki városának szögletében egy bokrokkal övezett tisztáson Waver Velvet megkezdte a megidézéshez szükséges rituálé előkészületeit miután megbizonyosodott róla, hogy teljesen egyedül van.

A tyúkok egyre hangosodó kotkodácsolása miatt Waver idegei a nap során a végsőkig feszültek olyannyira, hogy még egy elme tisztító rituálé elvégzésére is szükség volt a csatornák megnyitása előtt.

A varázskör szimbólumát addig kell a földre rajzolni, amíg a csöpögő csirkevér még meleg. Rengetegszer elgyakorolta a műveletet, az elmúlás közbeni útnak indulás négy, egymást körülvevő jelének berajzolását a megidézés körébe.

Nem követhet el hibát.

„Elzár. Elzár. Elzár. Elzár. Elzár. Öt bevégzés minden ismétlésre. És most, a megtelt pecsétek töressenek fel dicsőségemre!”

Waver óvatosan szétkente a csirkevért a földön, ahogy a varázsigét kántálta.

A Tohsaka rezidencia földalatti műhelyében ugyanebben a kicsiny, hegyvidéki városban ugyanezekre az előkészületekre került sor egyazon rituálé végrehajtása céljából.

„Ó te első, Ó ezüst, Ó vas. Ó, alapítás köve, Ó Szerződés Főhercege. Hallgasd meg szavaimat hatalmas tanárunk, a Főmágus, Schweinorg nevében.

Legyenek a feltámadó szelek, mint falak. A korona fölé emelkedvén legyenek a kapuk minden irányból zárva, és a Királyságba vezető három-ágú út körbefordultasson.”

Tohsaka Tokiomi hangosan kántálta a varázsigét miközben a varázskört áldozati vér helyett mágikus ékkövek olvadt kivonatával rajzolta fel. Erre a napra készülve Tohsaka a birtokában lévő összes pranával teli ékkövet feláldozta, amit az idők során felhalmozott.

A Kotomine apa és fiú – Risei és Kirei - mellette állt.

Kirei alaposan megnézte az oltárra helyezett szent relikviát. Első ránézésre egy múmia letört darabkájának tűnt, de valójában a földön élő első kígyónak a levedlett és megkövesedett bőre volt elvileg korszakokkal ezelőttről.

Kireit akarata ellenére félelem fogta el a gondolatra, hogy miféle Hősi Lélek megidézésére szolgálhat a kődarab.

Végre megértette Tokiomi magabiztosságának forrását. Nincs az a Szolga aki képes lenne legyőzni azt a Hősi Lelket akit Tokiomi választott.

Ugyanebben az időben a távoli Einsbern kastélyban Emiya Kiritsugu a szertartási szoba padlójára rajzolt és használatra kész megidéző kört vette szemügyre.

“Elegendő lesz egy ilyen egyszerű szertartás?”

Irisviel számára, aki Kiritsugu mellől szemlélte a folyamatot meglepő volt, hogy az előkészületek ilyen csekélyek voltak.

„Talán csalódás ez számodra, de egy Szolga megidézése sohasem igényelt semmiféle különösebb spirituális szertartást.”

Magyarázta Kiritsugu amint a higannyal rajzolt ábrát vizsgálta elhibázott vonalak és maszatfoltok után kutatva.

„Mivel valójában nem a mágus, hanem a Szent Grál ereje idézi meg a Szolgát. Mesterként igazából én csak egy vezeték vagyok, ami a hősi lelket a világgal összeköti, amiben élünk, majd mindössze ellátja az ebben a világban való materializálódáshoz szükséges pranával.”

Mintha elégedett lett volna a megidéző kör végleges állapotával, Kiritsugu bólintott majd felállt. A szent relikvia az oltáron feküdt – a legendás szent kard hüvelye.

„Ha minden igaz, ezzel a győzelem a kezünkben van.”

„Pontosan megtanultad az idézéshez szükséges varázsigét?”

Matou Zouken újra és újra emlékeztette Kariyát a biztonság kedvéért. Utóbbi csendesen bólintott a sötétben.

A rothadás és penész visszataszító szagával teli zöldes sötétség mintha a tenger mélye lett volna. Ez volt a féreg tároló, mélyen a Matou rezidencia alatt megbújva, ami a kicsiny, hegyvidéki város egyik dombján állt.

„Akkor jó. Azonban mikor a varázsige közepén jársz, iktass közbe további két sort.”

„Hogy érted ezt?”

Zouken baljósan mosolygott Kariya zavart arckifejezésére.

„Hát nem egyértelmű? Tudhatnád Kariya, hogy mágusként a képességeid nem csak egy vagy két lépéssel maradnak el a többi mágusétól. Ez befolyásolni fogja a Szolga alapvető képességeit.
Ez esetben csak a Szolga Kasztja által hozható be a lemaradás, és egészen a gyökerektől kell feltornásznunk a paramétereket.”

Előre meghatározni a Szolga Kasztját a megidéző varázsige megváltoztatásával.

Általában azt, hogy a Szolga melyik Kasztba kerül a megidézett Hősi Lélek sajátos jellemzői döntik el. Azonban vannak kivételek; két Kasztot előzőleg a megidéző is kiválaszthat.

Az egyik ilyen az Assassin. Az ebbe a Kasztba tartozó Hősi Lélek feltételezhetőleg a Hassan I Sabbah nevet viselő gyilkosok csoportjába fog tartozni.

A másik Kaszt viszont minden Hősi Lélekre vonatkozik és előhívható, amennyiben a megidéző bizonyos elengedhetetlen tulajdonságokkal bír.

Így aztán---

„Ez alkalommal add a megidézendő Szolgának a Tomboló Őrület tulajdonságát!”

Harsogta Zouken örömteli arccal, mintha alig várná az ezzel járó katasztrofális következményeket.

„Kariya, Berserker mestereként harcolj hát értem mindeneddel, amid csak van.”

Aznap különböző tájak különféle lelkekhez szóló igéi szinte egy időben hangoztak el, az események olyan harmóniája melyet aligha lehetett véletlen egybeesések sorozatának nevezni.
Minthogy a mágusokat egyazon remény fűtötte.

Egy csoda reménye. A megidéző igék, melyeket ezek az emberek az univerzum másik oldalán lévő hősökhöz mondtak, akik majd brutálisan mészárolják le egymást ezen csoda elérésének érdekében egyszerre zengtek a földről.

„Kezdődjék-„

Ez a mágusi képességei bizonyításának pillanata, a legnagyobb megpróbáltatás. Ha veszít, akár az életét is elvesztheti. Ezt Waver biztosan érezte, de mégsem volt a félelem szikrája sem benne.

Egy szenvedély, ami erőt kíván. Egy elhatározás, ami könyörtelenül űzi célját. Ezen tulajdonságok alapján Waver Velvet kétségtelenül egy kimagasló mágus.

„Kezdődjék-

Tested nyugodjék az én uralmam alatt, sorsom nyugodjék a te pengédben.

Ha te a Szent Grál hívásának engedelmeskedék, és eme lélek, eme akarat alá vetéd magad, úgy válaszolj.”

A testét körülvevő prana érzete. Az ember fizikai testében csúszkáló és keringő Mágikus Körök által okozott rosszindulatúan jeges és gyötrő érzés, ami elől egy mágus sem menekülhet.

Waver összeszorított fogakkal folytatta a varázsige kántálását.

„ – Esküt teszek most. Én vagyok az az ember, aki a Mennyek erényére válik majd. Én vagyok az az ember, akit Hádész minden gonoszsága beborít.”

Kiritsugu látása elsötétült.

A hátát borító Emiya családi címer, ami generációról generációra szállt, elkezdte tőle függetlenül, különálló entitásként kántálni a varázsigét, hogy ezzel Kiritsugu taumaturgiáját táplálja. Kiritsugi szíve egy olyan síkon, amin az elméjének nem volt uralma zakatolni kezdett, mint egy gőzmozdony.

A húsa, melyet kínzott a levegőből összegyűjtött prana már el is felejtett emberként működni; ehelyett egy misztikus szertartás kellékévé vált, egy körré, mely egyedüli feladata az volt, hogy összekösse a szellemit az anyagival.

Kiritsugu figyelmen kívül hagyta az ezen zavar által okozott súlyos fájdalmat ami elég erős volt ahhoz, hogy egy embert ordításra késztessen és a varázsige kántálására összpontosított.

Még a visszatartott lélegzettel mellette álló Irisviel jelenléte is kiveszett a tudatából mostanra.

A tiltott kiegészítést hozzáadva Kariya további két sor idegen igével toldotta meg a megidéző varázsigét, ezzel megfosztva a megidézendő Hősi Lelket épp elméjétől és egy Berserker szintjére alacsonyítva a hőst.

„—És szolgálsz, bár szemeidet a káosz felhője takarja, és az őrület ketrece vesz körbe téged. Én vagyok az, aki eme láncoknak parancsol—„

Kariya más, mint a többi Mester, mivel számára a benne élősködő parazita lények szolgálnak Mágikus Körökként. Az ingerlésükkel és a Körök aktivizálásával járó kín összehasonlíthatatlan volt a többi mágus szenvedésével. A varázsige kántálása közben a fiú végtagjai görcsösen rángatóztak és vér fröcskölt megrepedt ereiből.

Vérvörös könnyek csorogtak a maradék épp jobb szeméből, majd csöpögtek le az állán.

Ennek ellenére Kariya koncentrációja nem lankadt.

Csak a hátán cipelt felelősségre kellett gondolnia – így nem riadhat vissza most.

„Ti, a hét mennyek, a szavak háromságába zárva, törjétek át csengésük béklyóját és legyetek a kezek, melyek az egyensúlyt biztosítják--!”

Ezzel, ahogy az imáját befejezte Tokiomi érezte, ahogy a testében száguldó prana sebessége a végsőkig nőtt.

Mennydörgés és villám robajlott melyet a viharos szelek hátán sodródó gomolygó felhők kísértek. A tomboló szél nyomása alatt, mely még a Kireihez hasonló szemlélődőket is elvakította, a megidéző kör alakja briliáns fénnyel ragyogott.

Végre a Mágikus Körök kapcsolatot teremtettek a síkkal, mely felette áll az emberekének… a szüntelenül áradó káprázatos fényből egy szálegyenes férfi arany sziluettje bontakozott ki. Eme magasztos méltóságon ámulva Risei atya áhitatosan motyogott magán kívül.

„…Győztünk, Kirei. Miénk a háború...”

Így a kívánság immáron rájuk szállt.

A túloldalról érkezvén, egy legendás illúzió szélviharba és villámokba csavarva.

Eredetileg az emberiségből származva, de a halandók síkjától elkülönítve. Az elementálok szintjére emelve nem emberi erők által. A helyről, ahol a természetfeletti elsőrendűek összegyűlnek…a Hősök Trónjáról, mely az Istenek erejét hordozza, a Hősi Lelkek melyeket számtalan hétköznapi ember álmából szőttek, és akik egy időben szálltak alá a földre.

Ekkor—

Az éjszakai erdőben, egy sötétségbe vesző sziklapárkányon, valamennyi helyszínen egyszerre hangzott el a kérdés valaki szájából magasztos hangon:

„Így kérdelek hát, te vagy-e a Mester, ki szólított?”

Fate/Zero (Hungarian): Első Felvonás 4. rész

2009-08-25T21:33:58Z

84.0.103.136:

=== -271:33:52 ===

Matou Kariya lelki ereje végül kiállta a keserű fájdalmat, de a teste kezdte felmondani a szolgálatot.

Három hónap alatt az összes haja kifehéredett. A bőrét beborították a kisebesedések, melyekkel az élő hús rózsaszínes árnyalatától merőben különböző hamuszürke bőr síri árnyalatában játszó felületek keveredtek. Látni lehetett, amint a prana nevű méreg mely az ereiben keringett szétterjed a férfi áttetsző húsa alatt ahogy a törzsét beszőtte a tinta fekete repedések kavargó hálója.

Így hát a teste sokkal nagyobb sebességgel omlott össze mint valaha gondolta volna. A hatás különösen nagy mértékben jelentkezett a testének bal felén és annak idegein, olyannyira, hogy egy ponton a bal csuklója és térde teljesen lebénult. Egy átmeneti rehabilitációs program úgy-ahogy helyrehozta őket, de a bal keze még így is lassabban reagált a jobbnál, és ha megszaporázta a lépteit, húzta a bal lábát.

A szabálytalan pulzusa miatt a remegés mindennapos volt számára. A szilárd étel fogyasztása lehetetlenné vált; Ehelyett intravénás glükóz injekciókkal táplálták.

A modern orvostudomány számára már az is csoda volt, hogy egy ilyen állapotban lévő lény még mindig életben volt. Habár Kariya továbbra is képes volt a saját lábán állni és járni, ez némi iróniával a pranának volt köszönhető amivel mágusként született.

A Címer férgek, melyek a férfi testét megszállták a fejlődésnek már arra a fokára értek, ahol képesek voltak a Mágikus Körök feladatát ellátni. Hogy életben tarthassák haldokló gazdájukat kétségbeesésükben feladatkörükön kívül cselekedtek.

Ha csak a Mágikus Körök számán múlik, Kariya már rendelkezett azzal a prana mennyiséggel ami a mágussá váláshoz szükséges volt. Szemmel láthatólag fejlődése még Matou Zouken elvárásait is felülmúlta. Ennek eredményeként az Utasító Pecsétek három sebhelye jól láthatóan megjelent a férfi jobb kezén. Úgy néz ki a Szent Grál is elismerte őt a Matou család képviselőjeként.
Zouken számításai szerint Kariyának egy hónapja volt hátra. Ez az idő elégnek ígérkezett a férfi számára.

A visszaszámlálás a Heaven’s Feelig megkezdődött. Ha mind a 7 Szolga megidéztetik, a háború akár már holnap megkezdődhet. Ennek időtartama a korábbi tapasztalatokból kiindulva olyan két hétre volt tehető. Valamivel Kariya halála előttre.

Azonban azzal, ha Kariya aktiválja a Mágikus Köreit felingerli a Címer férgeket. Ha ez megtörténik, kétségtelen, hogy a testére nehezedő nyomás messze meghaladja majd a többi mágusét.
Legrosszabb esetben a Címer férgek felfalják a gazdájukat mielőtt a háború véget érne.

Kariyának nemcsak a másik hat mester ellen kell majd harcolnia. Akár úgy is mondhatjuk, hogy a legnagyobb ellenségei a benne fészkelő lények.

X X

Azon az éjjelen, amint a Kariya a Matou rezidencia alagsora felé tartott, hogy szembenézzen végső megpróbáltatásával, véletlenül összefutott Sakurával a folyosón.

„…”

Az ijedt kifejezés ami Sakura arcán átfutott, mikor észrevette a Kariyát kissé szíven szúrta a fiút.

Ebben a helyzetben, bár nem volt mit tenni, a férfinek mégis fájdalmat okozott, hogy immáron Sakura félelmének tárgyává vált.

„Ó, Sakura-chan… megijesztettelek?”

„Um…az arcod, mi történt?”

„Á. Csak egy kis probléma adódott.”

A bal szemének látását tegnapra teljesen elveszítette. A tejfehér, elhalt szemgolyóval együtt a környező izmok is megbénultak. Nem tudta mozgatni többé sem a szemhéját, sem a szemöldökét;

valószínűleg az arcának bal fele mostanra az élettelenség jeleit mutatta miként megmerevedett, mint egy halotti maszk. A tükörképe még őt magát is megijesztette, nemhogy Sakurát.

„Már nem sok hiányzik hozzá, hogy a bennem lévő férgek végleg legyőzzenek. A nagybácsi nem olyan szívós mint Sakura-chan.”

Keserű mosolyra akarta húzni a száját, de úgy néz ki, egy sokkal hátborzongatóbb arckifejezés lett belőle. Sakura még jobban megijedt, a teste összegömbölyödött.

„--Kariya nagybácsi, most olyan, mintha valaki egészen más lennél.”

„Ha-ha, talán tényleg ez a helyzet.”

Egy megjátszott, száraz nevetéssel a fiú bizonytalanul elterelte a témát.

--Ezt én is elmondhatom rólad, Sakura.

Igen, Kariya szívében ez a gondolat körvonalazódott fáradtan.

A Sakura akit már Matounak hívnak szintén megváltozott, egy olyan lánnyá, aki teljesen különbözött attól a Sakurától akit Kariya megismert.

Egy tekintet, ami olyan üres és tompa, mint egy bábué. Az a sokféle érzelem, ami amögött a szempár mögött lakozott egyszer sem mutatta meg magát a férfi előtt ez alatt az egy év alatt. Annak a kislánynak az ártatlan arca aki örökké a nővérét, Rint követte, és olyan gondtalanul játszadozott, mint egy kiskutya, rég eltűnt.

Ez érthető. Csak arra a kegyetlen kiképzésre kell gondolni amin Sakura az elmúlt egy év során keresztülment, hogy a Matouk thaumaturgiájának örököse lehessen.

Sakura teste valóban jó lehetőséget hordoz a mágiára. Ezen a téren messze megelőzi Kariyát, és a bátyját, Byakuyát. Ez a lehetőség azonban elkerülhetetlenül sokkal inkább egy, a Matouk thaumaturgiájától merőben különböző Tohsaka-féle mágia elsajátítását szándékozó mágusnak kedvezett.

Ahhoz, hogy Sakura teste a Matouk mágiájához alkalmazódhasson akklimatizációra volt szükség.

Ennek az úgynevezett akklimatizációnak - meghonosításnak - az eljárásai voltak azok a kínzások, melyekre a Matou rezidencia föld alatti féreg tárolójában minden éjjel és nappal sor került a “tanítatás” jegyében.

A gyerekek elméje éretlen.

Nem rendelkeznek a szilárd eltökéltséggel és erővel hogy a nyomorúságukat dühé alakítsák. Egy kegyetlen sorssal szembesülve nem adatik meg számukra az erős akarat lehetősége. Ráadásul mivel még nem ismerték meg és fogták fel az életet, az afféle eszmék mint a becsület és a remény még felfedezésre várnak előttük.

Így hát a kétségbeesés perceiben a gyerekek a felnőtteknél hajlamosabbak arra, hogy becsukják az elméjüket és elzárják a szívüket.

Mivel még nem ízlelték meg az élet örömeit, nem esik nehezükre a lemondás. Mivel még nem értik meg a jövő jelentését könnyen elmerülnek a bánatban.

Kariya kénytelen volt a saját szemeivel végignézni, hogy egy év leforgása alatt egy kislány hogyan zárta el fokozatosan a szívét a rá mért kínzások hatására.

A fiút kínozta a testét felemésztő parazita férgek okozta hasogató fájdalom, és kínozta az ennél is rosszabb, mindent maga alá temető bűntudat ami a lelke felemésztésén munkálkodott.
Kétségkívül ő volt az egyik oka Sakura gyötrelmének. Kariya átkozta Matou Zoukent, átkozta Tohsaka Tokiomit s egyszersmind átkozta önmagát.

Egyetlen dolog volt, ami vigaszt nyújtott – a Sakura, aki olyan zárkózottá vált, mint egy porcelánbaba, csak akkor nyílt meg igazán, mikor Kariyával volt, és időnként még az ártatlanság szavai is elhagyták a száját mikor találkoztak.

Akár azoknak a kapcsolata volt ez, akik egyazon fájdalmon mennek keresztül, akár igazi barátság ami akkor kötetett, mikor a kislányt még Tohsaka Sakurának hívták, a lány továbbra is máshogy nézett rá, mint az “oktatóira”, Zoukenre és Byakuyára.

“Ma nem kell a féreg tároló szobába mennem. Nagyapa azt monda azért, mert most ott valami sokkal fontosabb fog történni”

“Á, igen, tudom. Ezért megy a nagybácsi helyetted a féreg tárolóba.”

A fiú válaszát hallva Sakura oldalra billentette a fejét, amint Kariya arcát fürkészte.
“Kariya nagybácsi, te most valahová messzire mész?”

A gyerekek sajátosan éles megérzéseivel Sakura mintha megjósolta volna Kariya sorsát. De a fiú nem akarta, hogy a kis Sakura túlságosan aggódjon.

“A nagybácsi fontos ügyekkel lesz elfoglalva egy darabig, úgyhogy nem lesz sok időm, hogy így Sakura-channal beszélgessek mint most.”

“Értem…”

Sakura tekintete lesiklott Kariyáról, és nyomban visszaváltozott azzá a semmitmondó nézéssé, a nézéssé, ami mintha valami távoli tárgyra meredne amit csak ő láthat. Mivel a fiúnak fájt Sakurát így látnia Kariya megpróbált egy új témával előrukkolni.

“Mond csak, Sakura-chan, nincs kedved majd megint együtt játszani ha a nagybácsi munkája véget ér? Együtt az anyukáddal és a nővérkéddel.”

“Anya, nővér…”

Mondta Sakura lehangoltan egy pillanatnyi szünet után.

“…számomra már senki nincs, akit így hívhatok. Nagyapa azt mondta, hogy tekintsek rájuk úgy, mintha nem is léteznének.”

“Értem…” Hangzott a határozatlan válasz.

Kariya Sakura elé térdelt és a még működőképes jobb karjával finoman magához ölelte. Ahogy a kislány fejét a mellkasába temette Sakura már nem láthatta Kariya arcát. Így a fiúnak nem kellett félnie, hogy a lány meglátja az arcán pergő könnyeket.

“Akkor hívjuk el Aoi-sant és Rin-chant a Tohsaka családból, és menjünk el valahova nagyon, nagyon messzire, csak mi négyen; pont ahogy szoktunk. Na mit gondolsz?”

“- Láthatjuk azokat az embereket még valaha?”

Egy gyenge hang ami a fiú karjának öleléséből szűrődött. Kariya magához szorította Sakurát azzal a kezével amivel a lányt tartotta és bólintott.

“Persze, hogy láthatjuk őket. Megígérem.”

Semmi mást nem ígérhetett.

Ha lehetséges volna, más szavak egy újabb ígéretet alkothattak volna. Ha megtehette volna, Kariya mindent megadott volna, hogy azt mondhassa most Sakurának, hogy már csak néhány napot kell kibírnia mielőtt kiszabadítja Matou Zouken halálos szorításából.

De ezt nem volt megengedett.

Mivel más módot nem ismert, hogy megvédje önmagát, Sakura mindent megtett, hogy megbénítsa az elméjét a kétségbeesés és beletörődés által. Az elviselhetetlen fájdalom ellen ez a magatehetetlen kislány csak a még érezni képes öntudata elpusztításával tud védekezni.

Hogy lenne képes olyan kegyetlen szavakat, mint “nem szabad feladnod a reményt” vagy “vigyázz magadra” egy ilyen gyereknek mondani? Az efféle pillanatnyi megnyugvást hordozó sorok csak a beszélőn segítenek. Azzal, hogy reményt adna neki elvenné az kétségbeesés páncélját amit a lány a lelke köré húzott. Ha ez megtörténne, Sakura fiatal és sérülékeny elméje egy éjszaka alatt összetörne.

Így aztán—

Bár mindketten a Matou rezidenciában éltek, Kariya sosem mondhatta magát Sakura “megmentőjének”. Csak azzal védhette meg, hogy mellette állt egy olyan felnőttként, aki éppúgy ki volt szolgáltatva Zoukennek és éppolyan gyenge volt, mint Sakura.

“---Akkor viszlát. A nagybácsinak most mennie kell.”

Kariya eleresztette Sakurát remélve, hogy a könnyei mostanra felszáradtak. A kislány komolyan felnézett a fiú arcának elhalt bal felére.

“…Mm, viszlát Kariya nagybácsi.”

A búcsú szavai pont erre a helyzetre illettek. Ezt helyesen érezte a lány, még ha csak egy gyerek volt is.

Kariya eképp fohászkodott a szívében alázatosan amint Sakura távolodó, összetört alakját nézte – kérlek, add, hogy ne legyen túl késő.

A férfit többé nem érdekelte bármi lesz is vele. Az élete már Aoié és Sakuráé, anyáé és lányáé. Ha volt valami, ami az övé, az annak az érzése, hogy elkésett, a lehetőség, hogy meghal, mielőtt megszerezné a Grált.

A késlekedés érzésének oka, mely a szívét nyomta, Sakura volt. Ha Kariya sikerrel szerzi meg a Grált, és visszajuttatja Sakurát az anyjának, képes lesz a kislány, aki ilyen mélyen elzárkózott bánatában egy nap kitörni ebből a zord burokból és visszatérni az életbe?

A megrázkódtatások, amiken ebben az évben keresztülment minden bizonnyal egész életén át kísérik majd, de a fiú azt remélte, hogy az idő elteltével majd begyógyulnak a sebek. Bízott benne, hogy a lány szíve nem élt át olyan borzalmakat amelyek örök életére megnyomorították volna.

Az egyetlen, amit tehetett, hogy imádkozott. Az, aki a kislány szívén keletkezett sebeket begyógyíthatja nem Kariya lesz. Neki már nem sok ideje maradt; ő nem képes rá, hogy elvégezze ezt a munkát.

Ez azoknak lesz a dolga, akik élete a jövőben biztonságban van.

Kariya megfordult, és lassan, de eltökélten lelépett a földalatti féreg tároló szobába vezető lépcső legfelső fokára.

Fate/Zero (Hungarian): Első Felvonás 4. rész

2009-08-25T21:32:25Z

84.0.103.136:

Fate/Zero (Hungarian): Első Felvonás 3. rész

2009-08-25T21:29:58Z

84.0.103.136:

=== -282:14:41 ===

Ugyanekkor, Kelet messzi földjén, az Óceán túloldalán; egy másik személy is megkapta ugyanazt a beszámolót az Angliában lévő a kémtől, amit Kiritsugu.

Mint legitim mágus Tōsaka Tokiomi nem folyamodna ahhoz, hogy a hétköznapi világ technológiáit használja, mint Kiritsugu. Képzett a Tōsaka család egyedi titkos nagy távolságú kommunikációs technikájában, ami az ékszermágia egyik ága és már generációk óta öröklődik a családban.

Fuyuki Miyamachou negyedében tornyosul a Tōsakák villája. Tokiomi föld alatt kialakított műhelyébe, egy kísérleti eszköz volt felállítva, ami egy fekete ingára hasonlítót. A különbség a hétköznapi fizikai kísérleti eszközök és e között az, hogy az inga súlyos teste a Tōsaka család egyik öröklött ékkövét tartalmazta, úgy lett megépítve, hogy a zsinórról lecsorgó tinta megnedvesítse az ékkövet.

A kő, ami az inga ékszerével volt összehangolva Tōsaka kéménél volt. Ha a követ egy pappír elé rakjuk és elkezdünk írni rá, akkor az inga ékköve hullámozni kezd, és a tinta, ami lecsöpög, hibátlanúl leírja a szöveget az alatta lévő pappírra. Efféle szerkezet volt ez.

E percben az inga ékköve és a világ másik végén Londonban levő kő tökéletes szinkronizáltsággal hullámzik, nézve ezt a monoton mintázat nélkül ismétlődő képet a beszámoló írójának szövege lassan kivehetővé kezd válni.

Ezt látva Tokiomi meg sem várta, hogy a tinta rászáradjon elvette a pappírt és olvasni kezdte, a rajta lévő szöveget.

„—Akárhányszor nézem meg a beállítást, mégis úgy érzem, hogy megbízhatatlan.”

Kotomine Kirei aki egész idő alatt őrt állt gondolkodás nélkül adott hangot a nemtetszésének.

„Oh, azt hiszed a fax az sokkal kényelmesebb?”

Ha ezt a módszert használjuk, akkor nem számít, ha elmegy az áram, nem lesz meghibásodás. És amiatt sem kell aggódni, hogy a beszámoló nyilvánosságot látna. A modern technológiára utaltság igénye nélkül, mi mágusok már régóta rendelkezünk olyan eszközökkel, amik nem maradnak el napjaink modern eszközeitől.

Mindezek ellenére, Kirei a faxot sokkal kényelmesebbnek találja, mert azt bárki képes használni. ’Bárki’ képes használni, bizonyára ez az elkerülhetetlenség az, amit Tokiomi képtelen felfogni. Az teljesen érthető, hogy az arisztokraták és a polgárok módszerei és tudása különbözik… még a jelenben is, Tokiomi még mindig ezt az elavult gondolkodásmódot követi, valóban egy legitim ’mágus’.

„A legújabb beszámoló az ’Óra Toronyból’. Úgy néz ki a „zseni” Lord El-Melloi megkaparintott egy elveszett ereklyére. Ha ez igaz, akkor biztos, hogy részt fog venni. Hmph valóban egy nehéz ellenfél. Akkor most már biztos, őt mester van magamat is beleszámítva…”

„Aggodalommal tölt el, hogy még van két be nem töltött hely.”

„Miért, ez egyszerűen csak azt jelenti, hogy nincs megfelelő személy, aki viselhetné az Utasító Pecsétet. Ahogy kifut az időből, a Grál majd véletlenszerűen tölti be a két helyet a képességektől függetlenül. Hogy meglegyen a kellő számú személy, kell lennie még két jelentéktelen karakternek. Nincs ok az aggodalomra.”

Ez tökéletesen illett Tokiomi optimizmusára. Kirei már három éve a tanítványa; így már ismerte a mesterét. Bár nagyon alapos az előkészületekben, de megvan az a hibája, hogy a gyakorlatba elsiklik az apró részletek felett, és ezekkel a kis részletekkel majd neki kell foglalkoznia a mestere helyett, Kirei ezt már rég megértette.

„Apropó óvatosság — Kirei, senki sem látott meg, amikor bejöttél a házba, ugye? Végtére is már ellenségek vagyunk.”

Pontosan, ahogy Tōsaka Tokiomi tervezte a valóságot elferdítették. Kirei akit a Grál három éve választott ki; Tokiomi tanácsára gondosan elrejtette a jobb kezén lévő jeleket egészen egy hónappal ezelőttig, mikor is bejelentette a tényt, hogy Utasító Pecsétek jelentek meg a kezén. E perctől kezdve megszakította minden kapcsolatát Tokiomiva, mint aki konkurenciát jelent a Grálra.

„Nincs ok az aggodalomra. Függetlenül attól, hogy láttak vagy nem, nincs familiáris vagy megfigyelő varázslat a házon. Én—„

„—Garantálom.”

Egy harmadik személy hangja vágott közbe, és ugyanakkor egy sötét árny jelent meg Kirei mellett.

A hősi lélek, aki egész idő alatt szellem alakban Kireit követte, e percben jelent meg Tokiomi előtt.

A sovány és magas árny sok pranával rendelkezett összehasonlítva egy emberrel. Ő valami ’nem emberi’. Egy eszelős, aki hosszú fekete köpenyt és egy fehér koponyaszerű maszkot viselt, hogy eltakarja az arcát.

Igen, ő az első Hősi Lélek akit megidéztek a negyedik Grál Háborúban, Assassin, aki szerződést kötött Kireivel – Hassan Sabaha.

„Mindegy, hogy milyen trükkökkel próbálkoznak, nem maradhat rejtve – a kémkedés hősi lelkének Hassannak szemei előtt. Az én Mesteremet, Kireit nem követte senki… megnyugodhat.”

Mintha megértené, hogy Tokiomi magasabb helyet foglal el a ranglétrán, mint a saját mestere Kotomine Kirei; Assassin illedelmesen meghajolt.

Majd Kirei azt mondta.

„Amint a Grál által megidézett szolga megjelenik, függetlenül kasztjától, bizonyára azonnal és kivétel nélkül beszámolnak róla az apámnak.

Risei atya volt a Grál Háború felegyelője, öt nevezték ki Fuyuki Templom papjának. Jelenleg az ő birtokában van egy ’lélek kártyának’ nevezett varázseszköz. Aminek meg van az a képessége, hogy megmutassa a Grál által megidézett hősi lelkek képességeit.

A Mesterek kilétéről csak mások jelentése alapján lehet megbizonyosodni, de a megjelenő Szolgák számát, kasztját a megidézésük helyétől függetlenül; biztosan jelezni fogják a ’lélek kártyák’, hogy a felügyelő kellő módon átlássa a helyzetet.

„Apám szerint az én Assassin-om az egyetlen Szolga, amit eddig megidéztek. A többi mágus lépése még csak ezután következik.”

„Aha, de ez csak idő kérdése. Előbb vagy utóbb ez a szoba tele lesz más Mesterek familiárisaival. Mert ez a hely és a Matou villa csak úgymint az Einsbernnek lakóhelye azok ahol a Mesterek fognak tartózkodni.”

A három nagy családdal ellentétben a külföldi mágusoknak megvan az-az előnye, hogy a tartózkodásuk pontos helye rejtve marad a többiek előtt. Ezért van az, hogy a Háború korai szakaszában minden mester familiárisokat használ a felderítésre.

Nem arról van szó, hogy Kirei nem bízik Tokiomi információs hálózatában, egyszerűen csak arról van szó, hogy figyelnünk kell miféle módszereket használ a még hátralévő két titokzatos Mester, hogy elrejtse magát. Éppen az ilyen stratégiát alkalmazó ellenfelek azok, akik ellen, Kirei Szolgája Assassin a legjobban tudja használni a képességeit.

„Elmehetsz Assassin, folytasd a kinti őrködést. Legyél nagyon óvatos”

„Értettem.”

Hallva Kirei parancsait Assassin újra szellem alakra váltott és elhagyta a szobát. A Szolgák számára, akik szellemi lények, lehetséges, hogy a szellemi és fizikai alakjuk között szabadon mozogjanak.

Assassinnak van egy egyedi képessége, amivel a többi Kaszt nem rendelkezik „eltudják rejteni a jelenlétét” így nincs vetélytársa, ha észrevétlenül kell mozogni.

Kirei számára, akinek nem az volt a feladata, hogy nyerjen, hanem, hogy támogatást nyújtson Tokiominak, Assassin megidézése volt a legjobb választás.

Ez a haditerv.

Először Assassin alapos vizsgálat alá veszi a többi Mester és szolga terveit, hogy valami gyenge pontot találjon rajta. Ha ezzel a módszerrel minden ellenfélről összegyűjtötték a legyőzésükhöz szükséges információt, akkor ezek alapján Tokiomi Szolgáját használva, egyenként legyőzik őket.

Éppen ezért Tokiominak egy olyan Szolgát kell megidéznie, aki nagy támadó értékkel rendelkezik. De, hogy melyik Hőst szúrta ki magának. Kirei soha nem hallotta öt, hogy megemlítette volna.

„A szent ereklye, amit előkészítettem ma reggel érkezett meg.”

Mintha megértette volna Kirei kétségeit, meg sem várva a kérdését, válaszolt.

„Megtaláltam, a számításomat. A Szolga, akit meg fogok idézni biztosan előnyben lesz minden ellenséggel szemben. Ha az ellenfél egy hősi lélek, akkor esélye sem lesz a győzelemre ez ellen az alak ellen.”

Tokiomi titokban boldog volt, az arca sugárzott a vele született páratlan magabiztosságtól.

„Az idézés szertartást ma este tartjuk meg – ha egyetlen Mester sem kémkedik utánunk, Kirei te is jelen lehetsz csak úgy, mint az apád.

„Apám is?”

„Igen, ha sikeresen megidézem, a győzelmünk biztosra vehető. És mindenkivel meg akarom osztani ezt a boldogságot.”

Az e fajta fennhéjázó magabiztosság az, ami kendőzetlenül megmutatja milyen is Tohsaka Tokiomi öröklött jellemvonása. A rendkívüli egójával kapcsolatba, Kirei tisztelet és valahogy csodálatot érzett.

Hirtelen Kirei felfigyelt az inga ékkövére. Az ékkő egészen eddig megállás nélkül írt az előtte lévő pappírra.

„Igen, ah, ez egy másik üggyel kapcsolatos vizsgálódás. Ezek nem a legújabb információk – ez valószínűleg az Einsbernnék Mesterével kapcsolatos kérésemre adott válasz lesz.

Információt szerezni az Einsbern családról, akik elvágták minden kapcsolatukat külvilággal, még az Óra Toronyban is nehéz. De Tokiomi már korábban mondta, hogy van nyoma a Mester kilétét illetően. Tokiomi kiterítette a pappírt maga mellett az íróasztalon, aztán felemelte az új szöveget tartalmazó papírlapot.

„… Ez történt kilenc évvel ezelőtt. Az Einsbernek akik büszkék voltak a vérvonaluk tisztaságára hirtelen találtak egy külső mágust és örökbe fogadták. Ez abban az időben még a Társasságon belül is nagy felbolydulást keltett, de, rajtam kívül csak a Matou család idős feje látta meg az igazságot.

Az Einsbern család mágusai, akik csak Alkímiában voltak jártassak már a kezdetek óta nem voltak alkalmasak a harcra. Ez is hozzájárult az előző Grál Háborúkban elszenvedett vereségeikhez. Úgy tűnik ezek az emberek elvesztették a türelmüket.

A mágus, akit találtak úgy tűnik, megfelel ’az elvárásoknak’.

Miközben beszélt gyorsan átfutotta a pappíron lévő szöveget. Tokiomi átnyújtotta a lapot Kireinek. Kirei, amint meglátta a címet „Nyomozási beszámoló: Emiya Kiritsugu” enyhén összeszűkültek a szemei.

„Ez a név… már halottam valahol. Állítólag ez egy veszélyes alak.”

Óh, az Egyház is tud róla? A ’Mágus Gyilkos’ Emiya Kiritsugu közismert volt abban az időben. Látszatra nem tartozott a Társassághoz, de a valóságban a Társasság legfelső köreinek a gyilkoló bábja volt.”

„Vagyis az Egyház szavaival mondva egy végrehajtó, ugye?”

Még annál is rosszabb. Egy szabadúszó bérgyilkos, aki átesett a speciális kiképzésen, hogy mágusokat öljön. Mert csak egy mágus értheti meg a másikat, olyan eszközöket használ az öléshez, amik nem egyeztettetők össze a mágusok módszereivel… az a fajta ember, aki szemrebbenés nélkül nyúl aljas eszközökhöz.

Nyilvánvaló gyűlölet érződött ki Tokiomi hangjából, mégis Kireit kezdte érdekelni ez az Emiya Kiritsugu. Hallót már kósza híreket erről az emberről, úgy tűnik a múltban már szembekerült az Egyházzal, és voltak, akik mondták Kireinek, hogy legyen óvatos ezzel az emberrel.

Kirei elkezdte a neki adott pappírt olvasni. A legtöbb dolog, ami a pappíron állt az Kiritsugu harci stratégiájával foglalkozott – eltűnt személyek, ügyek, balesetek mágusokról, akiket úgy gondolják, hogy ő ölt meg, de alapvetően ez a módszereinek az elemzése volt. Ahogy olvasta, Kirei kezdte megérte, hogy Tokiomi miért is gyűlöli ezt az ember. Lesből támadás és orgyilkosság ez mind csak a jéghegy csúcsa.

Bomba elhelyezése a nyilvános helyen, lelőni egy utasokkal teli repülőgépet, ezek voltak azok a hihetetlen esetek, amikről bejelentés érkezett. Sőt úgy gyanítják, hogy a közelmúlt nagy terror cselekményei valójában Emiya Kiritsugu bűntettei voltak, abból a célból, hogy végezzen egy-egy mágussal. Bár nincs perdöntő bizonyíték, de ezeket az információkat látva nagyon is hihetőek a történetek.

Orgyilkos, ez a szó nagyom is illő. Mágusok annyira szembekerülnek egymással, hogy végezzenek a másikkal, ez gyakran megesik. Azonban, ez tisztán egy mágikus megmérettetés, amit többnyire a szigorú szabályok alapján megszabott eljárások során döntenek el. Úgy mondva a Grál Háború is ebbe a kategóriába tartozik; bár ’háborúnak’ nevezik ez nem egy kaotikus halálos viadal, hanem inkább egy sor szigorú szabály és előírás.

Egyetlen szóval sincs említve a szövegben, hogy Kiritsugu valaha rész vett volna egy ilyen harcban a ’Mágusok előírását’ használva.”

„A Mágusnak nevezett dolog az emberiség törvényein kívül létezik, ez eggyel több ok arra, hogy szigorúbban figyeljük a világunk szabályait.

Mondta Tokiomi, akinek a nyugodt hangja forrt a dühtől.

„De ez az Emiya nevezetű ember semmibe veszi az összes szabályt. Nem érez büszkeséget abban, hogy mágus. Az ilyen ember elfogadhatatlan.

„Azt mondtad… büszkeség?”

„Igen. Mágusként még ez az ember is bizonyára átesett szigorú képzésen.”

Ha ez így van, akkor bizonyára megvan a hite, hogy legyőzze a nehézségeket és föléjük kerekedjen. Nem tudja elfelejteni az eredeti célját és vágyát, még a siker elérése után is.

„…”

Amit Tokiomi mond az helytelen. Alávetni magunkat a brutális kiképzésnek, különösebb ok nélkül, ilyen idióták léteznek a világon. Ez Kirei bárki másnál jobban értette.

„—Szóval miért vált ez az Emiya Kiritsugu egy gyilkoló eszközzé?”

„Kitudja talán pénzért. Miután csatlakozott az Einsbern családhoz tisztára mosta magát. Már szerzett annyi pénzt, hogy ne kelljen emiatt aggódnia az élete hátralévő részében így ez érthető – valahol benne kell lennie a beszámolóban, hogy ez az alak nem csak orgyilkosságokat követett el. Úgy tűnik néhány más munkát is végzett szerte a világban némi extra fizetségért.”

Úgy van, ahogy Tokiomi állítja, a beszámoló vége felé közeledve, olvasható, hogy nemcsak mint mágus, szerzett tapasztalatokat Emiya Kiritsugu. Hát erről van szó, Kiritsugut el lehet helyezni a világon zajló konfliktusok bármelyikébe; nem csak egy gyilkoló eszköz, hanem zsoldosként is sokat dolgozott.

„… Kölcsön kapom ezt a dokumentumot, hogy a részletesebben is elolvassam?”

„Áh, persze. Ha részletesen ki tudod elemezni azzal sokat segítesz nekem. Még mindig sok munkám van a ma esti megidéző szertartás előkészületeivel.”

X X

Kirei otthagyta a műhelyt és visszament a földszintre. A folyosón összefutott egy kislánnyal, aki a hatalmas poggyászával harcolt.

„Szia, Rin”.

Nem akarta különösebben szórakoztatni a lányt, csak normálisan üdvözölte, a lány megállt majd tágra nyílt szemekkel Kireit bámulta. Már három éve ismerte Rint, de a lány szeméből a Kireivel kapcsolatos gyanakvás nyoma még mindig nem tűnt el.

„…Szia, Kirei.”

Keményen, de még mindig illő hangvételben, Rin viszonozta Kirei üdvözlését. Bár még fiatal, de Rin máris úgy viselkedik, mint az anya, kimért és nőies. Ő nem akárki, hanem Tohsaka Tokiomi lánya. Az hogy különbözött a korabeli diákoktól teljesen normális volt.

„Elutazol? Ez a poggyász hatalmas.”

„Igen. A mai naptól fogva nagyapa házában fogunk lakni egy rövid ideig. Így villamossal kell majd iskolába mennem.”

Mivel a Grál Háború elkerülhetetlen ezért Tokimi úgy döntött, hogy a családja átmenetileg az apósa házában lakjon a szomszéd körzetben.

Veszélyes volna az anyát és gyermekét a csata veszélyeinek kitenni. Természetesen ezek ésszerű érvek.

De a lánya Rin úgy tűnik nem elégedett. Bár az arcvonásai tiszták, de a kis szája csücsörít, ezzel is jelezve, hogy nem boldog. Bár a jövőben egy hölgy lesz, de most még csak egy kislány. Nem várható el tőle, hogy úgy viselkedjen, ahogy a helyzet megkívánja.

„Kirei, te apával maradsz, hogy segíts neki harcolni, ugye?”

„Igen, mint a tanítványa ezt kell tennem.”

Rin nem egy buta gyermek. Mint a Tōsakák örököse, már megkapta Tokiomi szakszerű tanítását. Már rendelkezik némi ismerettel a közelgő Grál Háborúval kapcsolatba.

Megérti az okát, hogy miért kell a nagyapja lakásába költöznie. De ami miatt elégedetlen az-az, hogy -- miután ő elmegy Kirei lesz az egyetlen személy a Tōsaka házban és azt csinálhat, amit akar.

Rin rendkívül tisztelettel viseltetik az apja, Tokiomi iránt. Mint örökös, Rin éppen ezért nem kedveli Kireit, mert ö előbb lett Tokiomi diákja és mágiát tanulhat tőle.

„Kirei, bízhatok benned? A végéig védeni fogod apát? Meg tudod ezt ígérni?”

„Ez nem lehetséges. Ez a háború nem teszi lehetővé, hogy ilyen ígéretet tegyek, különben nem lenne értelme, a te és az édesanyád biztos helyre való távozásának, nem de?”

Kirei nem akar mellébeszélni, hogy a kedvében járjon, ezért nyíltan kimondta az igazságot. Erre Rin vad pillantást vetett a szemtelen és arcátlan idősebb tanoncra.

„… Ahogy gondoltam, egy cseppet sem kedvellek.”

Amikor a korához illő szavakat használ, Kireinek jó véleménnyel volt a lányról.

„Rin, ne beszélj többé ilyen csúnyán mások előtt. Különben szégyent hozol az édesapád erkölcseire.”

„Ennek semmi köze apához!”

Látva, hogy az apját is felhasználja, mint védekezést; Rin arca kivörösödött a dühtől. Kirei pontosan ezt akarta látni.

„Jól figyelj Kirei! Ha apa megsebesül a te hibád miatt, soha nem fogok megbocsájtani! Én--!”

E pillanatban, mondhatni tökéletes időzítéssel, Aoi alakja tűnt fel. Már végzett a dolgainak előkészítésével, de mivel Rin nem volt sehol, így visszajött, hogy megnézni mi történhetett.

„Rin! Mit csinálsz? Mi ez a lárma!”

„—Áh én csak –„

„Az elutazás előtt még mondott néhány bátorító szó, asszonyom.”

Kirei úgy tett mintha nyugodt volna és szándékosan segített Rinnek, de Rin ettől csak még ingerültebb lett. De mivel az édesanya előtt nem beszélhet, így megfordult, hogy távozzon.

„Segítek a bőröndöddel. Rin az a poggyász túl nehéz neked.”

„Ne! Én is elbírom!”

Rin még az előbbieknél is erősebben kezdte el húzni a bőröndöt így még ádázabb csatába keveredett vele, de végül mind ezek ellenére sikerült kivinnie az ajtón. Kirei jól tudja, hogy az e fajta gyerekes viselkedés nem egy érett felnőtthöz méltó, de mégis nevetni volt kedve Rinen amikor módja adódik rá.

Az ottmaradt Aoi mélyen meghajolt Kirei előtt.

„Kotomine, rád bízom a férjemet. Kérlek, segítsd, hogy megvalósíthassa a kívánságát.”

„Megteszek minden tőlem telhető, kérem, ne aggódjon.”

Kirei meglátása szerint Tōsaka Aoi a tökéletes feleség. Komoly és diszkrét, lelkiismeretes, megérti a férjét és nem avatkozik a dolgaiba, még a szerelemnél is hűségesebb, tiszteli a feladatát – egyszóval, ő képviseli a régmúlt tökéletes feleség és anya példáját. Egy olyan korban ahol a feminista mozgalom kezdett beleivódni a társadalomban, de ő olyan mintha köbe vésték volna. Tokiomi valóban egy tökéletes személyt választott maga mellé.

Kirei az ajtóban állva nézte, ahogy az anya és lánya távozik. Nem taxival utaztak, hanem egy magánautóval, Aoival a kormánynál. Nemcsak a sofőrök, hanem az összes cseléd is el lett küldve a múlthéten. Azért tették ezt, hogy ne essen baja az ártatlan embereknek és, hogy elejét vegyék a kémkedésnek. Tokiomi nem volt elég óvatos, hogy a cselédek ellen is éber legyen, így ezt is Kirei javasolta, és végül Tokiomi kénytelen kelletlen megcsinálta.

Mielőtt az autó elment, Rin akit az édesanya figyelt kiöltötte a nyelvét Kireire, miközben gúnyos arcot vágott. Kirei keserűen nevetett és a szemeivel követte őket, majd visszament a mostanra már üres villába.

X X

Tokiomi még nem hagyta el az alaksori műhelyét. Így Kirei egymaga tartózkodott a kihalt nappaliban, ahol elkezdte olvasni az Emiya Kiritsuguról szóló jelentést.

Nem érette miért érez ilyen nagy érdeklődést a mágus iránt, akit még nem is ismert. Talán azért mert valami öröme származik abból, hogy a tanítója Tokiomi undorral tekint erre az emberre.

Az e házban már három éve fenntartott tanár diák kapcsolat mindig is szatirikus volt. Mint tanár Tokiomi nem tud belekötni Kirei buzgalmába és gyors felfogóképességébe; eredetileg egy végrehajtó, aki megveti a mágiát, de mégis nagy érdeklődést tanúsít a mágia minden fajtája iránt. Kirei mohó vágya a tudás iránt örömmel tölti el Tokiomit. Most már Tokiomi bizalma Kirei felé megingathatatlan, olyannyira, hogy még a saját lányának Rinnek is megmondta, hogy mutasson tiszteletet, az idősebb diák felé.

Azonban Tokiomi növekvő barátsága ellenér Kirei szíve egyre üresebb lett.

Kirei nem azért tanul mágiát, mert akarja. Hosszú vallásos életet élt a templomban, de semmit nem nyert vele, éppen ezért minden reményét az új tanulmányokba fektette, ami az egyház tanításának tökéletes ellentétét képviseli, ez minden. De a végeredmény totális csőd volt. A mágia tanulás világában Kirei nem lelt semmi örömöt és nem érzett elégedettséget. Épp ellenkezőleg, pont, hogy csak növelte a szívében lévő ürességet.

Tokiominak nem tűnt fel Kirei csalódottsága. Az a megállapítás, hogy ’olyan ember, mint az apám, Risei’ helytálló. Tokiomi megbecsülése és bizalma Kireiben pont olyan, mint Risei-é.

Mindig is volt egy láthatatlan fal közte és az olyan emberek között, mint az apja és Tokiomi. Kirei ezt tökéletesen megértette, valószínű, hogy éppen ezért érzett ekkora érdeklődést egy olyan személy iránt akit Tokiomi ki nem állhat.

Arra gondolt, talán ez az Emiya Kiritsugu nevű ember a ’fal túloldalán’ létezik.

Tokiomi óvatossága Emiya Kiritsuguval szemben úgy tűnik csak a ’Mágus Gyilkos’ titulusának szól. Tehát ez a beszámoló ami Tokiomi kérésére készült el a ’mágusok elleni vívott harcaira’ összpontosított, minden más eseményt, ami nem ebbe a témába tartozott magától értetődőnek tekintett.

De, ahogy Emiya Kiritsugu tetteit nézi kronológiai sorrendben, Kirein apránként kezd eluralkodni egy hiedelem.

Ennek az embernek a tettei nagyon kockázatosak.

A szabadúszó orgyilkos korában mielőtt az Einsbern család fiává fogadta volna, Kiritsugu hiba nélkül hajtott végre számtalan küldetést. De a küldetések közötti szünet nyilvánvalóan túlságosan is rövid volt. Figyelembe véve, hogy mennyi ideje van az előkészületekre és a feladatok elfogadására, csak arra lehet következtetni, hogy egyszerre hajt végre több tervet is. És, hogy ezek a tervek mind párhuzamosak; különböző helyek konfliktusaiban tűnik fel; és mindig akkor, amikor a legmelegebb a helyzet, a pusztulás küszöbén.

Mintha öngyilkos akarna lenni, mintha valami betegség hajtaná… a tettei mögötti elv tisztán az önpusztítás.

Ehhez kérdés sem fér. Ennek a Kiritsugu nevű embernek nem önző a szíve, a küldetéseiben rejlő kockázat és a küldetések haszna nem egyezik meg. Az nem lehet, hogy az a fajta szabadúszó orgyilkos volna, akit a pénz hajt.

„Akkor – mi az, amit keres?”

„…”

A saját tudtán kívül Kirei félrerakta a beszámolót, az állára tette a kezét, majd gondolataiba mélyedt. Ennek az Emiya Kiritsugunak olyan viharos élete volt, amit mások elképzelni sem tudnak, de Kirei úgy látja, neki is van valami köze hozzá.

Egy Mágus, aki nem rendelkezik büszkeséggel, egy ember, aki elvesztette a hitét, Tokiomi így nevezte.

Ha ez igaz, Kiritsugu az élményeivel, mintha a pusztulást keresné… vagy inkább egy rég elveszett válasz után kutat?

Akkor, kilenc évvel ezelőtt Kiritsugu folytonos harcára legördült a függöny. Az állandó kutatás közben találkozott az Einsbern mágussal az Északi vidékről, akik a győzelemre vágytak a Grál Háborúban.

Jobban mondva abban a pillanatban amint megkapta a ’válaszát’

Így Kirei izgatottan várja a találkozást Emiya Kiritsuguval. Végre megtalálta a jelentőségét, hogy miért vesz részt a Fuyuki-i csatában.

Még most sem érdekli a Grál. De ha Kiritsugu egy kilenc éves csendet tört meg emiatt, Kirei most értette a jelentőségét, hogy miért vesz részt a harcban, ami eloszlat minden kétséget.

Meg kell kérdeznie ettől az embertől. Mi az, amit keres, miért vesz részt ebben a harcban, mit nyer el a végén.

Kotomine Kirei mindenképp szembe fog szállni Emiya Kiritsuguval. Akkor is, ha ez a harcmezőn lesz ahol mindkét fél az életét teszi kockára.

Fate/Zero (Hungarian): Első Felvonás 3. rész

2009-08-25T21:27:47Z

84.0.103.136:

-282:14:41

Ugyanekkor, Kelet messzi földjén, az Óceán túloldalán; egy másik személy is megkapta ugyanazt a beszámolót az Angliában lévő a kémtől, amit Kiritsugu.

Mint legitim mágus Tōsaka Tokiomi nem folyamodna ahhoz, hogy a hétköznapi világ technológiáit használja, mint Kiritsugu. Képzett a Tōsaka család egyedi titkos nagy távolságú kommunikációs technikájában, ami az ékszermágia egyik ága és már generációk óta öröklődik a családban.

Fuyuki Miyamachou negyedében tornyosul a Tōsakák villája. Tokiomi föld alatt kialakított műhelyébe, egy kísérleti eszköz volt felállítva, ami egy fekete ingára hasonlítót. A különbség a hétköznapi fizikai kísérleti eszközök és e között az, hogy az inga súlyos teste a Tōsaka család egyik öröklött ékkövét tartalmazta, úgy lett megépítve, hogy a zsinórról lecsorgó tinta megnedvesítse az ékkövet.

A kő, ami az inga ékszerével volt összehangolva Tōsaka kéménél volt. Ha a követ egy pappír elé rakjuk és elkezdünk írni rá, akkor az inga ékköve hullámozni kezd, és a tinta, ami lecsöpög, hibátlanúl leírja a szöveget az alatta lévő pappírra. Efféle szerkezet volt ez.

E percben az inga ékköve és a világ másik végén Londonban levő kő tökéletes szinkronizáltsággal hullámzik, nézve ezt a monoton mintázat nélkül ismétlődő képet a beszámoló írójának szövege lassan kivehetővé kezd válni.

Ezt látva Tokiomi meg sem várta, hogy a tinta rászáradjon elvette a pappírt és olvasni kezdte, a rajta lévő szöveget.

„—Akárhányszor nézem meg a beállítást, mégis úgy érzem, hogy megbízhatatlan.”

Kotomine Kirei aki egész idő alatt őrt állt gondolkodás nélkül adott hangot a nemtetszésének.

„Oh, azt hiszed a fax az sokkal kényelmesebb?”

Ha ezt a módszert használjuk, akkor nem számít, ha elmegy az áram, nem lesz meghibásodás. És amiatt sem kell aggódni, hogy a beszámoló nyilvánosságot látna. A modern technológiára utaltság igénye nélkül, mi mágusok már régóta rendelkezünk olyan eszközökkel, amik nem maradnak el napjaink modern eszközeitől.

Mindezek ellenére, Kirei a faxot sokkal kényelmesebbnek találja, mert azt bárki képes használni. ’Bárki’ képes használni, bizonyára ez az elkerülhetetlenség az, amit Tokiomi képtelen felfogni. Az teljesen érthető, hogy az arisztokraták és a polgárok módszerei és tudása különbözik… még a jelenben is, Tokiomi még mindig ezt az elavult gondolkodásmódot követi, valóban egy legitim ’mágus’.

„A legújabb beszámoló az ’Óra Toronyból’. Úgy néz ki a „zseni” Lord El-Melloi megkaparintott egy elveszett ereklyére. Ha ez igaz, akkor biztos, hogy részt fog venni. Hmph valóban egy nehéz ellenfél. Akkor most már biztos, őt mester van magamat is beleszámítva…”

„Aggodalommal tölt el, hogy még van két be nem töltött hely.”

„Miért, ez egyszerűen csak azt jelenti, hogy nincs megfelelő személy, aki viselhetné az Utasító Pecsétet. Ahogy kifut az időből, a Grál majd véletlenszerűen tölti be a két helyet a képességektől függetlenül. Hogy meglegyen a kellő számú személy, kell lennie még két jelentéktelen karakternek. Nincs ok az aggodalomra.”

Ez tökéletesen illett Tokiomi optimizmusára. Kirei már három éve a tanítványa; így már ismerte a mesterét. Bár nagyon alapos az előkészületekben, de megvan az a hibája, hogy a gyakorlatba elsiklik az apró részletek felett, és ezekkel a kis részletekkel majd neki kell foglalkoznia a mestere helyett, Kirei ezt már rég megértette.

„Apropó óvatosság — Kirei, senki sem látott meg, amikor bejöttél a házba, ugye? Végtére is már ellenségek vagyunk.”

Pontosan, ahogy Tōsaka Tokiomi tervezte a valóságot elferdítették. Kirei akit a Grál három éve választott ki; Tokiomi tanácsára gondosan elrejtette a jobb kezén lévő jeleket egészen egy hónappal ezelőttig, mikor is bejelentette a tényt, hogy Utasító Pecsétek jelentek meg a kezén. E perctől kezdve megszakította minden kapcsolatát Tokiomiva, mint aki konkurenciát jelent a Grálra.

„Nincs ok az aggodalomra. Függetlenül attól, hogy láttak vagy nem, nincs familiáris vagy megfigyelő varázslat a házon. Én—„

„—Garantálom.”

Egy harmadik személy hangja vágott közbe, és ugyanakkor egy sötét árny jelent meg Kirei mellett.

A hősi lélek, aki egész idő alatt szellem alakban Kireit követte, e percben jelent meg Tokiomi előtt.

A sovány és magas árny sok pranával rendelkezett összehasonlítva egy emberrel. Ő valami ’nem emberi’. Egy eszelős, aki hosszú fekete köpenyt és egy fehér koponyaszerű maszkot viselt, hogy eltakarja az arcát.

Igen, ő az első Hősi Lélek akit megidéztek a negyedik Grál Háborúban, Assassin, aki szerződést kötött Kireivel – Hassan Sabaha.

„Mindegy, hogy milyen trükkökkel próbálkoznak, nem maradhat rejtve – a kémkedés hősi lelkének Hassannak szemei előtt. Az én Mesteremet, Kireit nem követte senki… megnyugodhat.”

Mintha megértené, hogy Tokiomi magasabb helyet foglal el a ranglétrán, mint a saját mestere Kotomine Kirei; Assassin illedelmesen meghajolt.

Majd Kirei azt mondta.

„Amint a Grál által megidézett szolga megjelenik, függetlenül kasztjától, bizonyára azonnal és kivétel nélkül beszámolnak róla az apámnak.

Risei atya volt a Grál Háború felegyelője, öt nevezték ki Fuyuki Templom papjának. Jelenleg az ő birtokában van egy ’lélek kártyának’ nevezett varázseszköz. Aminek meg van az a képessége, hogy megmutassa a Grál által megidézett hősi lelkek képességeit.

A Mesterek kilétéről csak mások jelentése alapján lehet megbizonyosodni, de a megjelenő Szolgák számát, kasztját a megidézésük helyétől függetlenül; biztosan jelezni fogják a ’lélek kártyák’, hogy a felügyelő kellő módon átlássa a helyzetet.

„Apám szerint az én Assassin-om az egyetlen Szolga, amit eddig megidéztek. A többi mágus lépése még csak ezután következik.”

„Aha, de ez csak idő kérdése. Előbb vagy utóbb ez a szoba tele lesz más Mesterek familiárisaival. Mert ez a hely és a Matou villa csak úgymint az Einsbernnek lakóhelye azok ahol a Mesterek fognak tartózkodni.”

A három nagy családdal ellentétben a külföldi mágusoknak megvan az-az előnye, hogy a tartózkodásuk pontos helye rejtve marad a többiek előtt. Ezért van az, hogy a Háború korai szakaszában minden mester familiárisokat használ a felderítésre.

Nem arról van szó, hogy Kirei nem bízik Tokiomi információs hálózatában, egyszerűen csak arról van szó, hogy figyelnünk kell miféle módszereket használ a még hátralévő két titokzatos Mester, hogy elrejtse magát. Éppen az ilyen stratégiát alkalmazó ellenfelek azok, akik ellen, Kirei Szolgája Assassin a legjobban tudja használni a képességeit.

„Elmehetsz Assassin, folytasd a kinti őrködést. Legyél nagyon óvatos”

„Értettem.”

Hallva Kirei parancsait Assassin újra szellem alakra váltott és elhagyta a szobát. A Szolgák számára, akik szellemi lények, lehetséges, hogy a szellemi és fizikai alakjuk között szabadon mozogjanak.

Assassinnak van egy egyedi képessége, amivel a többi Kaszt nem rendelkezik „eltudják rejteni a jelenlétét” így nincs vetélytársa, ha észrevétlenül kell mozogni.

Kirei számára, akinek nem az volt a feladata, hogy nyerjen, hanem, hogy támogatást nyújtson Tokiominak, Assassin megidézése volt a legjobb választás.

Ez a haditerv.

Először Assassin alapos vizsgálat alá veszi a többi Mester és szolga terveit, hogy valami gyenge pontot találjon rajta. Ha ezzel a módszerrel minden ellenfélről összegyűjtötték a legyőzésükhöz szükséges információt, akkor ezek alapján Tokiomi Szolgáját használva, egyenként legyőzik őket.

Éppen ezért Tokiominak egy olyan Szolgát kell megidéznie, aki nagy támadó értékkel rendelkezik. De, hogy melyik Hőst szúrta ki magának. Kirei soha nem hallotta öt, hogy megemlítette volna.

„A szent ereklye, amit előkészítettem ma reggel érkezett meg.”

Mintha megértette volna Kirei kétségeit, meg sem várva a kérdését, válaszolt.

„Megtaláltam, a számításomat. A Szolga, akit meg fogok idézni biztosan előnyben lesz minden ellenséggel szemben. Ha az ellenfél egy hősi lélek, akkor esélye sem lesz a győzelemre ez ellen az alak ellen.”

Tokiomi titokban boldog volt, az arca sugárzott a vele született páratlan magabiztosságtól.

„Az idézés szertartást ma este tartjuk meg – ha egyetlen Mester sem kémkedik utánunk, Kirei te is jelen lehetsz csak úgy, mint az apád.

„Apám is?”

„Igen, ha sikeresen megidézem, a győzelmünk biztosra vehető. És mindenkivel meg akarom osztani ezt a boldogságot.”

Az e fajta fennhéjázó magabiztosság az, ami kendőzetlenül megmutatja milyen is Tohsaka Tokiomi öröklött jellemvonása. A rendkívüli egójával kapcsolatba, Kirei tisztelet és valahogy csodálatot érzett.

Hirtelen Kirei felfigyelt az inga ékkövére. Az ékkő egészen eddig megállás nélkül írt az előtte lévő pappírra.

„Igen, ah, ez egy másik üggyel kapcsolatos vizsgálódás. Ezek nem a legújabb információk – ez valószínűleg az Einsbernnék Mesterével kapcsolatos kérésemre adott válasz lesz.

Információt szerezni az Einsbern családról, akik elvágták minden kapcsolatukat külvilággal, még az Óra Toronyban is nehéz. De Tokiomi már korábban mondta, hogy van nyoma a Mester kilétét illetően. Tokiomi kiterítette a pappírt maga mellett az íróasztalon, aztán felemelte az új szöveget tartalmazó papírlapot.

„… Ez történt kilenc évvel ezelőtt. Az Einsbernek akik büszkék voltak a vérvonaluk tisztaságára hirtelen találtak egy külső mágust és örökbe fogadták. Ez abban az időben még a Társasságon belül is nagy felbolydulást keltett, de, rajtam kívül csak a Matou család idős feje látta meg az igazságot.

Az Einsbern család mágusai, akik csak Alkímiában voltak jártassak már a kezdetek óta nem voltak alkalmasak a harcra. Ez is hozzájárult az előző Grál Háborúkban elszenvedett vereségeikhez. Úgy tűnik ezek az emberek elvesztették a türelmüket.

A mágus, akit találtak úgy tűnik, megfelel ’az elvárásoknak’.

Miközben beszélt gyorsan átfutotta a pappíron lévő szöveget. Tokiomi átnyújtotta a lapot Kireinek. Kirei, amint meglátta a címet „Nyomozási beszámoló: Emiya Kiritsugu” enyhén összeszűkültek a szemei.

„Ez a név… már halottam valahol. Állítólag ez egy veszélyes alak.”

Óh, az Egyház is tud róla? A ’Mágus Gyilkos’ Emiya Kiritsugu közismert volt abban az időben. Látszatra nem tartozott a Társassághoz, de a valóságban a Társasság legfelső köreinek a gyilkoló bábja volt.”

„Vagyis az Egyház szavaival mondva egy végrehajtó, ugye?”

Még annál is rosszabb. Egy szabadúszó bérgyilkos, aki átesett a speciális kiképzésen, hogy mágusokat öljön. Mert csak egy mágus értheti meg a másikat, olyan eszközöket használ az öléshez, amik nem egyeztettetők össze a mágusok módszereivel… az a fajta ember, aki szemrebbenés nélkül nyúl aljas eszközökhöz.

Nyilvánvaló gyűlölet érződött ki Tokiomi hangjából, mégis Kireit kezdte érdekelni ez az Emiya Kiritsugu. Hallót már kósza híreket erről az emberről, úgy tűnik a múltban már szembekerült az Egyházzal, és voltak, akik mondták Kireinek, hogy legyen óvatos ezzel az emberrel.

Kirei elkezdte a neki adott pappírt olvasni. A legtöbb dolog, ami a pappíron állt az Kiritsugu harci stratégiájával foglalkozott – eltűnt személyek, ügyek, balesetek mágusokról, akiket úgy gondolják, hogy ő ölt meg, de alapvetően ez a módszereinek az elemzése volt. Ahogy olvasta, Kirei kezdte megérte, hogy Tokiomi miért is gyűlöli ezt az ember. Lesből támadás és orgyilkosság ez mind csak a jéghegy csúcsa.

Bomba elhelyezése a nyilvános helyen, lelőni egy utasokkal teli repülőgépet, ezek voltak azok a hihetetlen esetek, amikről bejelentés érkezett. Sőt úgy gyanítják, hogy a közelmúlt nagy terror cselekményei valójában Emiya Kiritsugu bűntettei voltak, abból a célból, hogy végezzen egy-egy mágussal. Bár nincs perdöntő bizonyíték, de ezeket az információkat látva nagyon is hihetőek a történetek.

Orgyilkos, ez a szó nagyom is illő. Mágusok annyira szembekerülnek egymással, hogy végezzenek a másikkal, ez gyakran megesik. Azonban, ez tisztán egy mágikus megmérettetés, amit többnyire a szigorú szabályok alapján megszabott eljárások során döntenek el. Úgy mondva a Grál Háború is ebbe a kategóriába tartozik; bár ’háborúnak’ nevezik ez nem egy kaotikus halálos viadal, hanem inkább egy sor szigorú szabály és előírás.

Egyetlen szóval sincs említve a szövegben, hogy Kiritsugu valaha rész vett volna egy ilyen harcban a ’Mágusok előírását’ használva.”

„A Mágusnak nevezett dolog az emberiség törvényein kívül létezik, ez eggyel több ok arra, hogy szigorúbban figyeljük a világunk szabályait.

Mondta Tokiomi, akinek a nyugodt hangja forrt a dühtől.

„De ez az Emiya nevezetű ember semmibe veszi az összes szabályt. Nem érez büszkeséget abban, hogy mágus. Az ilyen ember elfogadhatatlan.

„Azt mondtad… büszkeség?”

„Igen. Mágusként még ez az ember is bizonyára átesett szigorú képzésen.”

Ha ez így van, akkor bizonyára megvan a hite, hogy legyőzze a nehézségeket és föléjük kerekedjen. Nem tudja elfelejteni az eredeti célját és vágyát, még a siker elérése után is.

„…”

Amit Tokiomi mond az helytelen. Alávetni magunkat a brutális kiképzésnek, különösebb ok nélkül, ilyen idióták léteznek a világon. Ez Kirei bárki másnál jobban értette.

„—Szóval miért vált ez az Emiya Kiritsugu egy gyilkoló eszközzé?”

„Kitudja talán pénzért. Miután csatlakozott az Einsbern családhoz tisztára mosta magát. Már szerzett annyi pénzt, hogy ne kelljen emiatt aggódnia az élete hátralévő részében így ez érthető – valahol benne kell lennie a beszámolóban, hogy ez az alak nem csak orgyilkosságokat követett el. Úgy tűnik néhány más munkát is végzett szerte a világban némi extra fizetségért.”

Úgy van, ahogy Tokiomi állítja, a beszámoló vége felé közeledve, olvasható, hogy nemcsak mint mágus, szerzett tapasztalatokat Emiya Kiritsugu. Hát erről van szó, Kiritsugut el lehet helyezni a világon zajló konfliktusok bármelyikébe; nem csak egy gyilkoló eszköz, hanem zsoldosként is sokat dolgozott.

„… Kölcsön kapom ezt a dokumentumot, hogy a részletesebben is elolvassam?”

„Áh, persze. Ha részletesen ki tudod elemezni azzal sokat segítesz nekem. Még mindig sok munkám van a ma esti megidéző szertartás előkészületeivel.”

X X

Kirei otthagyta a műhelyt és visszament a földszintre. A folyosón összefutott egy kislánnyal, aki a hatalmas poggyászával harcolt.

„Szia, Rin”.

Nem akarta különösebben szórakoztatni a lányt, csak normálisan üdvözölte, a lány megállt majd tágra nyílt szemekkel Kireit bámulta. Már három éve ismerte Rint, de a lány szeméből a Kireivel kapcsolatos gyanakvás nyoma még mindig nem tűnt el.

„…Szia, Kirei.”

Keményen, de még mindig illő hangvételben, Rin viszonozta Kirei üdvözlését. Bár még fiatal, de Rin máris úgy viselkedik, mint az anya, kimért és nőies. Ő nem akárki, hanem Tohsaka Tokiomi lánya. Az hogy különbözött a korabeli diákoktól teljesen normális volt.

„Elutazol? Ez a poggyász hatalmas.”

„Igen. A mai naptól fogva nagyapa házában fogunk lakni egy rövid ideig. Így villamossal kell majd iskolába mennem.”

Mivel a Grál Háború elkerülhetetlen ezért Tokimi úgy döntött, hogy a családja átmenetileg az apósa házában lakjon a szomszéd körzetben.

Veszélyes volna az anyát és gyermekét a csata veszélyeinek kitenni. Természetesen ezek ésszerű érvek.

De a lánya Rin úgy tűnik nem elégedett. Bár az arcvonásai tiszták, de a kis szája csücsörít, ezzel is jelezve, hogy nem boldog. Bár a jövőben egy hölgy lesz, de most még csak egy kislány. Nem várható el tőle, hogy úgy viselkedjen, ahogy a helyzet megkívánja.

„Kirei, te apával maradsz, hogy segíts neki harcolni, ugye?”

„Igen, mint a tanítványa ezt kell tennem.”

Rin nem egy buta gyermek. Mint a Tōsakák örököse, már megkapta Tokiomi szakszerű tanítását. Már rendelkezik némi ismerettel a közelgő Grál Háborúval kapcsolatba.

Megérti az okát, hogy miért kell a nagyapja lakásába költöznie. De ami miatt elégedetlen az-az, hogy -- miután ő elmegy Kirei lesz az egyetlen személy a Tōsaka házban és azt csinálhat, amit akar.

Rin rendkívül tisztelettel viseltetik az apja, Tokiomi iránt. Mint örökös, Rin éppen ezért nem kedveli Kireit, mert ö előbb lett Tokiomi diákja és mágiát tanulhat tőle.

„Kirei, bízhatok benned? A végéig védeni fogod apát? Meg tudod ezt ígérni?”

„Ez nem lehetséges. Ez a háború nem teszi lehetővé, hogy ilyen ígéretet tegyek, különben nem lenne értelme, a te és az édesanyád biztos helyre való távozásának, nem de?”

Kirei nem akar mellébeszélni, hogy a kedvében járjon, ezért nyíltan kimondta az igazságot. Erre Rin vad pillantást vetett a szemtelen és arcátlan idősebb tanoncra.

„… Ahogy gondoltam, egy cseppet sem kedvellek.”

Amikor a korához illő szavakat használ, Kireinek jó véleménnyel volt a lányról.

„Rin, ne beszélj többé ilyen csúnyán mások előtt. Különben szégyent hozol az édesapád erkölcseire.”

„Ennek semmi köze apához!”

Látva, hogy az apját is felhasználja, mint védekezést; Rin arca kivörösödött a dühtől. Kirei pontosan ezt akarta látni.

„Jól figyelj Kirei! Ha apa megsebesül a te hibád miatt, soha nem fogok megbocsájtani! Én--!”

E pillanatban, mondhatni tökéletes időzítéssel, Aoi alakja tűnt fel. Már végzett a dolgainak előkészítésével, de mivel Rin nem volt sehol, így visszajött, hogy megnézni mi történhetett.

„Rin! Mit csinálsz? Mi ez a lárma!”

„—Áh én csak –„

„Az elutazás előtt még mondott néhány bátorító szó, asszonyom.”

Kirei úgy tett mintha nyugodt volna és szándékosan segített Rinnek, de Rin ettől csak még ingerültebb lett. De mivel az édesanya előtt nem beszélhet, így megfordult, hogy távozzon.

„Segítek a bőröndöddel. Rin az a poggyász túl nehéz neked.”

„Ne! Én is elbírom!”

Rin még az előbbieknél is erősebben kezdte el húzni a bőröndöt így még ádázabb csatába keveredett vele, de végül mind ezek ellenére sikerült kivinnie az ajtón. Kirei jól tudja, hogy az e fajta gyerekes viselkedés nem egy érett felnőtthöz méltó, de mégis nevetni volt kedve Rinen amikor módja adódik rá.

Az ottmaradt Aoi mélyen meghajolt Kirei előtt.

„Kotomine, rád bízom a férjemet. Kérlek, segítsd, hogy megvalósíthassa a kívánságát.”

„Megteszek minden tőlem telhető, kérem, ne aggódjon.”

Kirei meglátása szerint Tōsaka Aoi a tökéletes feleség. Komoly és diszkrét, lelkiismeretes, megérti a férjét és nem avatkozik a dolgaiba, még a szerelemnél is hűségesebb, tiszteli a feladatát – egyszóval, ő képviseli a régmúlt tökéletes feleség és anya példáját. Egy olyan korban ahol a feminista mozgalom kezdett beleivódni a társadalomban, de ő olyan mintha köbe vésték volna. Tokiomi valóban egy tökéletes személyt választott maga mellé.

Kirei az ajtóban állva nézte, ahogy az anya és lánya távozik. Nem taxival utaztak, hanem egy magánautóval, Aoival a kormánynál. Nemcsak a sofőrök, hanem az összes cseléd is el lett küldve a múlthéten. Azért tették ezt, hogy ne essen baja az ártatlan embereknek és, hogy elejét vegyék a kémkedésnek. Tokiomi nem volt elég óvatos, hogy a cselédek ellen is éber legyen, így ezt is Kirei javasolta, és végül Tokiomi kénytelen kelletlen megcsinálta.

Mielőtt az autó elment, Rin akit az édesanya figyelt kiöltötte a nyelvét Kireire, miközben gúnyos arcot vágott. Kirei keserűen nevetett és a szemeivel követte őket, majd visszament a mostanra már üres villába.

X X

Tokiomi még nem hagyta el az alaksori műhelyét. Így Kirei egymaga tartózkodott a kihalt nappaliban, ahol elkezdte olvasni az Emiya Kiritsuguról szóló jelentést.

Nem érette miért érez ilyen nagy érdeklődést a mágus iránt, akit még nem is ismert. Talán azért mert valami öröme származik abból, hogy a tanítója Tokiomi undorral tekint erre az emberre.

Az e házban már három éve fenntartott tanár diák kapcsolat mindig is szatirikus volt. Mint tanár Tokiomi nem tud belekötni Kirei buzgalmába és gyors felfogóképességébe; eredetileg egy végrehajtó, aki megveti a mágiát, de mégis nagy érdeklődést tanúsít a mágia minden fajtája iránt. Kirei mohó vágya a tudás iránt örömmel tölti el Tokiomit. Most már Tokiomi bizalma Kirei felé megingathatatlan, olyannyira, hogy még a saját lányának Rinnek is megmondta, hogy mutasson tiszteletet, az idősebb diák felé.

Azonban Tokiomi növekvő barátsága ellenér Kirei szíve egyre üresebb lett.

Kirei nem azért tanul mágiát, mert akarja. Hosszú vallásos életet élt a templomban, de semmit nem nyert vele, éppen ezért minden reményét az új tanulmányokba fektette, ami az egyház tanításának tökéletes ellentétét képviseli, ez minden. De a végeredmény totális csőd volt. A mágia tanulás világában Kirei nem lelt semmi örömöt és nem érzett elégedettséget. Épp ellenkezőleg, pont, hogy csak növelte a szívében lévő ürességet.

Tokiominak nem tűnt fel Kirei csalódottsága. Az a megállapítás, hogy ’olyan ember, mint az apám, Risei’ helytálló. Tokiomi megbecsülése és bizalma Kireiben pont olyan, mint Risei-é.

Mindig is volt egy láthatatlan fal közte és az olyan emberek között, mint az apja és Tokiomi. Kirei ezt tökéletesen megértette, valószínű, hogy éppen ezért érzett ekkora érdeklődést egy olyan személy iránt akit Tokiomi ki nem állhat.

Arra gondolt, talán ez az Emiya Kiritsugu nevű ember a ’fal túloldalán’ létezik.

Tokiomi óvatossága Emiya Kiritsuguval szemben úgy tűnik csak a ’Mágus Gyilkos’ titulusának szól. Tehát ez a beszámoló ami Tokiomi kérésére készült el a ’mágusok elleni vívott harcaira’ összpontosított, minden más eseményt, ami nem ebbe a témába tartozott magától értetődőnek tekintett.

De, ahogy Emiya Kiritsugu tetteit nézi kronológiai sorrendben, Kirein apránként kezd eluralkodni egy hiedelem.

Ennek az embernek a tettei nagyon kockázatosak.

A szabadúszó orgyilkos korában mielőtt az Einsbern család fiává fogadta volna, Kiritsugu hiba nélkül hajtott végre számtalan küldetést. De a küldetések közötti szünet nyilvánvalóan túlságosan is rövid volt. Figyelembe véve, hogy mennyi ideje van az előkészületekre és a feladatok elfogadására, csak arra lehet következtetni, hogy egyszerre hajt végre több tervet is. És, hogy ezek a tervek mind párhuzamosak; különböző helyek konfliktusaiban tűnik fel; és mindig akkor, amikor a legmelegebb a helyzet, a pusztulás küszöbén.

Mintha öngyilkos akarna lenni, mintha valami betegség hajtaná… a tettei mögötti elv tisztán az önpusztítás.

Ehhez kérdés sem fér. Ennek a Kiritsugu nevű embernek nem önző a szíve, a küldetéseiben rejlő kockázat és a küldetések haszna nem egyezik meg. Az nem lehet, hogy az a fajta szabadúszó orgyilkos volna, akit a pénz hajt.

„Akkor – mi az, amit keres?”

„…”

A saját tudtán kívül Kirei félrerakta a beszámolót, az állára tette a kezét, majd gondolataiba mélyedt. Ennek az Emiya Kiritsugunak olyan viharos élete volt, amit mások elképzelni sem tudnak, de Kirei úgy látja, neki is van valami köze hozzá.

Egy Mágus, aki nem rendelkezik büszkeséggel, egy ember, aki elvesztette a hitét, Tokiomi így nevezte.

Ha ez igaz, Kiritsugu az élményeivel, mintha a pusztulást keresné… vagy inkább egy rég elveszett válasz után kutat?

Akkor, kilenc évvel ezelőtt Kiritsugu folytonos harcára legördült a függöny. Az állandó kutatás közben találkozott az Einsbern mágussal az Északi vidékről, akik a győzelemre vágytak a Grál Háborúban.

Jobban mondva abban a pillanatban amint megkapta a ’válaszát’

Így Kirei izgatottan várja a találkozást Emiya Kiritsuguval. Végre megtalálta a jelentőségét, hogy miért vesz részt a Fuyuki-i csatában.

Még most sem érdekli a Grál. De ha Kiritsugu egy kilenc éves csendet tört meg emiatt, Kirei most értette a jelentőségét, hogy miért vesz részt a harcban, ami eloszlat minden kétséget.

Meg kell kérdeznie ettől az embertől. Mi az, amit keres, miért vesz részt ebben a harcban, mit nyer el a végén.

Kotomine Kirei mindenképp szembe fog szállni Emiya Kiritsuguval. Akkor is, ha ez a harcmezőn lesz ahol mindkét fél az életét teszi kockára.