Saohun at 20:53, 14 May 2013

2013-05-14T20:53:05Z

← Older revision		Revision as of 20:53, 14 May 2013
Line 93:		Line 93:

	A nap mikor mindennek vége lett és elkezdődött.		A nap mikor mindennek vége lett és elkezdődött.

			<noinclude>
			{\| border="1" cellpadding="5" cellspacing="0" style="margin: 1em 1em 1em 0; background: #f9f9f9; border: 1px #aaaaaa solid; padding: 0.2em; border-collapse: collapse;"
			\|-
			\| [[Sword Art Online: 1. kötet Prológus\|Prológus]]
			\| [[Sword Art Online Hungarian Version\|Főoldal]]
			\| [[Sword Art Online: 1. kötet 2. fejezet\|2. fejezet]]
			\|-
			\|}
			</noinclude>

Saohun at 20:29, 14 May 2013

2013-05-14T20:29:34Z

← Older revision		Revision as of 20:29, 14 May 2013
Line 1:		Line 1:
			===1. fejezet===
	Egy szürke kard megvágta a vállam.		Egy szürke kard megvágta a vállam.

Saohun: Created page with "Egy szürke kard megvágta a vállam. A vékony vonal a látóterem bal felső sarkában kissé összement. Ugyanabban a pillanatban egy hideg kéz markolt a szívembe. A k..."

2013-05-03T21:26:38Z

Created page with "Egy szürke kard megvágta a vállam. A vékony vonal a látóterem bal felső sarkában kissé összement. Ugyanabban a pillanatban egy hideg kéz markolt a szívembe. A k..."

New page

Egy szürke kard megvágta a vállam.

A vékony vonal a látóterem bal felső sarkában kissé összement. Ugyanabban a pillanatban egy hideg kéz markolt a szívembe.

A kék vonal - a „HP bar” - az életerőm vizuális megjelenése. Kicsivel több, mint 80% maradt. Nem, ez a kifejezés nem helyes. Most nagyjából 20%-kal közelebb vagyok a halálhoz.

Visszavágtam mielőtt az ellenség kardja újra támadó mozdulatot tehetett volna.

- Haaa...

Mély levegőt vettem, hogy megerősítsem magam. A „testnek” ebben a világban nincs szüksége oxigénre, de a másik oldalon lévő test, vagy inkább a való világban fekvő test valószínűleg kapkodja a levegőt. A kezeim izzadságban ázhatnak, a szívverésem meg az egekbe szökhetett.

- Hogyne.

Ha elfogadjuk, hogy minden, amit látok csupán egy 3D-s virtuális valóság megjelenése, és a csökkenő csík nem más, mint egy rakat szám, ami az életerőmet mutatja, az sem változtat azon, hogy az életemért küzdök.

Mielőtt még ezen is elkezdenél gondolkozni, mint az előzőn, el kell mondjam, ez a küzdelem eléggé egyenlőtlen. Ez azért van, mert az „ellenség” előttem - egy humanoid zöld pikkelyekkel borított, tompán csillogó páncélban, gyík fejjel és farokkal - nem ember, még csak nem is él. Csak egy csomó digitális adat, amit a rendszer állandóan visszahelyez függetlenül attól, hányszor halt meg.

- Nem.

Az M.I., ami a gyíkembert irányítja, megtanulta a mozdulataimat, és minden másodperccel javít a reakcióidején. Viszont az a helyzet, hogy ha ez az egyed elpusztul, az adatai törlődnek, ahelyett hogy eljutnának a terület regeneráló egységéhez.

Bizonyos szemszögből nézve a gyíkember is él, mert nincs még egy ilyen lény ebben a világban.

- ...Igaz?

Nem értheti, mit motyogok magamnak, de a gyíkember (egy 82-es szintű szörny, a „Gyíkember Lord”) sziszegett és mosolygott, megmutatva éles agyarait, melyek a hosszú állkapcsából nyúltak ki.

Ez a valóság. Minden ebben a világban valós. Nincs virtuális valóság vagy bármilyen hamisítás.

Derékmagasságba emeltem a jobb kezemben lévő egykezes hosszú kardot, és tekintetem az ellenségre szegeztem.

A gyíkember maga elé fogta a baljában lévő kerek pajzsot és maga mellé húzta a szablyát.

Fagyos levegő fújt be az árnyékos labirintusba, és a fáklyák lángjai megremegtek. A vizes talaj gyengén visszaverte a remegő fáklyafényt.

- Kraaah!!

Egy borzasztó kiáltással ugrott el a gyíkember. A szablya éles ívet húzott, ahogy felém szállt. Vakító narancsfény világította be útját; az íves kard egy magas szintű együtéses kardképessége, a „Fell Crescent”. Egy félelmetes töltet típusú kardképesség, ami 0,4 másodperc alatt borít be 4 méternyi távolságot.

De már vártam a támadást.

Lassan növeltem a távolságot hogy becsalogassam ebbe a helyzetbe az M.I.-t. Bekerítettem a gyíkembert, az elmém érzékelte az égett szagot, amit a szablya hagyott maga mögött, mikor centikre suhant el az orrom előtt.

- Ha!

Egy rövid kiáltással lendítettem meg vízszintesen a kardom. A kard, amit most égszínkék fény borított be, bevágott a gyengén védett gyomornál, vér helyett gyér piros fényt hagyva maga mögött. Halk sikoly hallatszott.

A kardom viszont nem állt meg. A rendszer végigvezet engem az előre leprogramozott mozdulatsoron, összekapcsolva az egyik vágást a másikkal, mindezt olyan sebességgel, ami egyébként lehetetlen lenne.

Ez a legfontosabb elem e világ küzdelmeiben, a „Kardképesség”.

A kard átcsapott balról jobbra és bevágott a gyíkember mellkasába. Ekkor megpördültem és a harmadik vágás mélyebbre hatolt az ellenségbe, mint azelőtt.

- Raarrgh!

Amint a gyíkember magához tért a döbbenetből, amit az okozott, hogy nem tudott eltalálni a nagy vágásával, ordított egyet a dühtől, vagy talán a félelemtől, és felemelte szablyáját a magasba.

De a vágás sorozatom még nem ért véget. A kard, ami jobbra lendült, hirtelen megugrott, mintha megrántották volna, balra és felfelé, majd eltalálta a szívet - egy kritikus pontot.

Az égszínkék rombusz, amit a négy folyamatos vágásom rajzolt ki villant egyet, majd elhalványult; ez egy vízszintes, folyamatos négyütéses képesség, a „Horizontal Square”.

Tiszta fény világította be a labirintust majd elenyészett. Ugyanebben a pillanatban eltűnt a gyíkember feje felet lévő életcsík, egy pont sem maradt utána.

A hatalmas test eldőlt, hosszú nyomot hagyva maga után, aztán hirtelen megállt...

Az összetörő üvegéhez hasonló hang kíséretében végtelen sok darabra tört, és eltűnt.

Ez a „Halál” ebben a világban. Azonnali és rövid, tökéletes megsemmisülés, semmit sem hagy maga után.

Vetettem egy pillantást az összegyűjtött virtuális tapasztalati pontokra és az elejtett tárgyakra, amik látóterem közepén jelentek meg bíbor betűkkel, és jobbra majd balra lendítettem kardomat, mielőtt visszaraktam a hátamon lévő tokba. Hátráltam néhány lépést és a labirintus falának vetve a hátam lassan elcsúsztam a földre.

Kifújtam a levegőt, amit benn tartottam, és lehunytam a szemem. A halántékom fájni kezdett, talán a hosszúra nyúlt harc okozta fáradtságtól. Megráztam a fejem párszor, hogy elűzzem a fájdalmat és kinyitottam a szemem.

A ragyogó óra a látóterem jobb alsó sarkában jelezte, hogy már elmúlt délután 3 óra. El kellene indulnom kifelé a labirintusból, vagy nem érek vissza a városba sötétedés előtt.

- Elinduljak?

Senki sem volt ott, aki hallhatta volna, mégis kimondtam, majd lassan felkeltem.

Befejezem mára az előretörést. Valahogy megint megszöktem a halál karmaiból. De egy rövid pihenés, és holnap megint jön még több csata. Mikor úgy küzdesz, hogy nem 100%-os a nyerési esélyed, mindegy, mennyire biztosítod be magad, előbb-utóbb eljön a nap, mikor kiesel a szerencse kegyeiből.

A probléma az, hogy vajon a játék „tiszta” lesz-e, mielőtt meghalok.

Ha mindennél fontosabb az életed, maradj egy faluban és várd meg, míg valaki más kitisztítja a játékot, ez a legbiztosabb módszer. De én kimegyek a frontvonalra minden egyes nap egyedül. Csak egy VRMMO függő vagyok, aki számtalan csatában fejlesztette fel szintjét, vagy...

Egy idióta vagyok, aki szemtelenül azt hiszi, ki tudja vívni mindenki szabadságát ebben a világban a kardjával?

Ahogy a labirintus kijárata felé vettem lépteim, arcomon az önmegvetés enyhe mosolyával, visszaemlékeztem arra a napra.

Két éve.

A nap mikor mindennek vége lett és elkezdődött.

Sword Art Online: 1. kötet 1. fejezet - Revision history

Saohun at 20:53, 14 May 2013

Saohun at 20:29, 14 May 2013

Saohun: Created page with "Egy szürke kard megvágta a vállam. A vékony vonal a látóterem bal felső sarkában kissé összement. Ugyanabban a pillanatban egy hideg kéz markolt a szívembe. A k..."