Sword Art Online: 1. kötet 13. fejezet

13. fejezet

Az újonnan megnyitott lakóterület a 75. szinten egy olyan város volt, ami az ősi Rómára emlékeztetett. A térkép szerint a neve „Collinia”. Az egész város élettel telt meg köszönhetően annak a sok harcosnak és kereskedőnek, aki itt telepedett le, és azoknak is, akik ugyan nem vettek részt a játék kitisztításában, de eljöttek nézelődni. Mindennek a tetejébe ritka speciális eseményt tartanak itt ma, ezért reggel óta vendégek özönlöttek ki a teleport kapuból.

A város javarészt mészkő tömbökből épült. Egy épület lógott ki a többi közül, egy hatalmas kolosszeum, ami a kapu térrel szemben magasodott. Tökéletes arra, hogy itt rendezzük le a párbajt Heathcliffel. De...

- Tűzokádó popcorn tíz Col egy pohár! Tíz Col!

- Hideg barna sör eladó.

Számtalan kereskedő árulta portékáit a kolosszeum bejáratánál, a hosszú sornyi néző felé kiáltoztak, és kínálták nekik a furcsán kinéző frissítőiket.

- ...Ez, mi a fene ez...? - sokkolt az előttem kibontakozó látvány, csak ennyit tudtam kérdezni a mellettem álló Asunától.

- É-én nem tudom...

- Hé, az ott nem egy KoB tag, aki a jegyeket árulja!? Hogy a fenébe vált ez egy ekkora eseménnyé?

- É-én nem tudom...

- Ez lenne Heathcliff igazi célja?

- Nem, szerintem a pénzügyesünk, Daizen-san áll e mögött. Nem hagyna ki egy ilyen lehetőséget. Míg Asuna nevetett, megroggyant a vállam, és teljesen erőtlennek éreztem magam.

- Fussunk el, Asuna. Élhetnénk egy kis faluban a 20. emeleten, és művelhetnénk a földeket.

- Én benne lennék, de... - Asuna incselkedően folytatta - Elég rossz néven vennék, ha most elfutnál.

- Francba...

- Nos, ez a te hibád, nem? Á... Daizen-san.

Ahogy felemeltem a fejem egy kövér embert pillantottam meg, aki kacsázva közeledett felénk; olyan széles volt, hogy keresve se találhatnánk olyan alakot, akin kevésbé állna jól a KoB egyenruhája.

Széles mosoly ült ki az arcára, majd beszélni kezdett hozzánk:

- Kösz, Kirito-san sok lóvét kereshetünk. Ha minden hónapban csinálná' ilyet, azé' nagyon hálás lennék.

- Kizárt!!

- Gyere, gyere, a váróterem arra van. Gyere má', erre parancsolj!

Lemondva a sorsomról követtem őt. Már az sem érdekelt, hogy mi fog történni.

A váróterem egy kis szoba volt az arénával szemben. Miután Daizen elkísért a bejáratig, mondott valamit a fogadások áráról és eltűnt. Átkozódni se volt erőm. A váróból hallani lehetett a rengeteg éljenzés elmosódó hangját kintről beszűrődni. Úgy tűnik máris ellepték a teljes lelátót.

Mikor kettesben maradtunk, Asuna megfogta a kezem mindkét kezével és komoly kifejezéssel az arcán megszólalt:

- Az Első Csapás mód ellenére ez még mindig veszélyes, ha közvetlenül eltalál egy erős kritikus csapás. Főleg, hogy a vezér sok mozdulata még nem is ismert, és azonnal fel kell adnod ha úgy érzed, hogy valami nem stimmel, megértetted? Nem felejtem el, ha megint olyan veszélyes dolgot csinálsz, mint múltkor!

- Inkább Heathcliff miatt kéne jobban aggódnod - rámosolyogtam, és mindkét kezem Asuna vállára tettem.

Ahogy egy hang a párbaj kezdetét hirdette, a tömeg mennydörgő üvöltést hallatott. Kissé kihúztam a két kardot a hátam mögött, majd egy „klang” hanggal hagytam őket visszacsúszni a hüvelyükbe. Ezután a pálya fénye felé vettem lépteim.

A lépcsőzetes lelátó, ami körülvette az amfiteátrumot teljesen tele volt emberekkel. Úgy sejtem, legalább ezer néző volt ott. Láttam Kleint és Agilt az első sorban, olyan veszélyes dolgokat kiáltoztak, mint „Aprítsd fel” és „Öld meg”.

Az aréna közepére sétáltam, ott megálltam. Majd egy vörös sziluett bukkant fel a túloldali váróból, és az éljenzés még erősebb lett.

A szokásos Vér Lovagjai egyenruhával ellentétben, ami fehér alapon vörös volt, Heathcliff egy vörös köpenyt viselt. Hasonlóan hozzám, ő is alig viselt páncélt, de hatalmas tiszta-fehér, kereszt alakú pajzsot tartott a baljában, ami rögtön magára vonta a figyelmem. A kardja a páncélban volt elrakva, láttam kilógni a markolatát a pajzs felett.

Heathcliff könnyedén sétált, míg közvetlenül elém nem ért. A tömeg felé nézett, majd keserű mosollyal az arcán megszólalt:

- Bocsánatodat kérem Kirito-kun. Nem gondoltam, hogy ez fog történni.

- Majd kérem a részem a bevételből.

- Nem... A harc után már a klán tagja leszel. Úgy tekintek erre a párbajra, mint a klán egyik küldetésére.

Eltűnt a mosoly az arcáról, és a borostyánszín szeme elsöprő energiát sugárzott. Hirtelen öntudatlanul tettem egy fél lépést hátrafelé. A valóságban valószínűleg messze fekszünk egymástól, csak a digitális adatok áramlanak köztünk. De mégis olyan érzés fogott el, amit csak gyilkos szándéknak tudok nevezni.

Az elmém átváltott harci üzemmódba, a szemeim elfogták Heathcliff tekintetét. A hangos éljenzés mintha eltávolodott volna. Még fel se fogtam, de az érzékszerveim kiélesedtek, úgy éreztem, hogy még a környezet színei is megváltoztak.

Heathcliff elfordította tekintetét, és tíz méterrel távolabb sétált. Majd felemelte a jobbját és a menüjében kezdett lépkedni, anélkül, hogy ránézett volna. Egy párbaj üzenet jelent meg előttem. Elfogadtam és beállítottam az első csapás módot.

A visszaszámlálás elkezdődött. Már alig halottam a kiáltozásokat.

A szívem gyorsabban kezdett verni. Száműztem a hezitálás utolsó darabkáit is, és teret engedtem a harci kedvemnek. Egyszerre húztam elő a két kardot a hátam mögül. Az ellenfelemet csak úgy győzhetem le, ha az elejétől fogva beleadok mindet.

Heathcliff előhúzta vékony, hosszú kardját a pajzsából, majd határozottan tartva azt, felvette a harci állását.

Pajzsát felém fordítva állt, teste jobb oldala volt távolabb tőlem. Nem éreztem erőlködést ebben az állásban. Rájöttem, ha megpróbálom előre kitalálni a lépéseit, az csak még jobban összezavarna, ezért úgy döntöttem, hogy egyszerűen teljes erővel nekirontok.

Annak ellenére, hogy egyikünk se nézett az ablakra, azonnal ugrottunk, ahogy a „Párbaj” üzenet megjelent.

Futás közben lejjebb vittem az állásom, a testem majdnem súrolta a földet, ahogy elsuhantam.

Jobbra perdültem, mielőtt elértem Heathcliffet és a jobb kardommal felfelé vágtam. Ezt blokkolta a pajzsával, ami így szikrákat vetett. De a támadásom csak egy része volt egy kétütéses kombinációnak. Pont egy másodperccel az első csapás után, a bal kardom a pajzs mögé csusszant.

Ez a Dupla Kard hirtelen támadás típusú képessége volt, a „Double Circular”.

A bal kard támadását a hosszú kard fogta meg, a körkörös fényeffekt félbeszakadt. Bár ez elkeserítő, de ez a mozdulat még csak a harc kezdetének a jele volt. A képesség erejét használva eltávolodtam tőle, majd újra támadtam az ellenfelem.

Ezúttal Heathcliff visszavágott a pajzsával. A jobbját eltakarta a pajzsa, így azt nem láthattam.

- Cse!

Gyorsan jobbra léptem, hogy elkerüljem a támadását. Azt gondoltam, hogy ha a pajzsos oldalán maradok, akkor lesz elég időm, hogy reagáljak a támadására akkor is, ha nem látom, honnan jön az.

De Heathcliff vízszintes állapotba emelte a pajzsát.

- Haa! - ezzel a halk kiáltással útjára indított egy szúró támadást a pajzsával. Az felém száguldott, tiszta fehér, fényes nyomot hagyva maga után.

- Ááá!!

Épp hogy kivédtem a keresztbe tett kardokkal. Az erőteljes csapás megrázta a testem, és jó pár méterrel hátra lökött. Leszúrtam a jobb kardomat a földbe, hogy ne essek el, és megfordultam a levegőben, mielőtt landoltam.

Váratlanul ért, de úgy tűnik, a pajzsot fegyverként is tudja használni. Ez hasonlóvá teszi a Dupla Kardhoz. Eredetileg azt hittem, hogy a mindent felülmúló támadási sebességem elég lesz ahhoz, hogy legyőzzem egy első csapás párbajban, de úgy látszik tévedtem.

Heathcliff felém lendült, csökkentve a köztünk lévő távolságot, megvonva tőlem az időt, hogy összeszedjem magam. A jobb kezében lévő kard olyan gyorsan bökött felém, hogy az vetekedett Asuna a „Villám” gyorsaságával.

Amint az ellenfél kombinált támadást indított, mindkét kard kellett a védekezéshez. A párbaj előtt Asuna elmondott mindent a „Szent Kard”-ról, amit csak tudott, de látszólag annyi nem elég. Ezért minden bizalmam a másodpercek törtrésze alatt hozott döntéseimbe kellett vetnem, hogy blokkolhassam a vágásait.

Miután a bal kardommal hárítottam a nyolc ütéses kombináció utolsó vágását is, azonnal támadtam a „Vorpal Strike” nevű együtéses képességgel a jobb kardot használva.

- Hi-jaaa!!

A sugárhajtómű hangjához hasonló zaj kíséretében a kardképesség vörös fénycsíkot húzva maga után a pajzsa közepébe csapott. Olyan érzés volt, mintha egy kőfalba vágtam volna, de a kezeim befejezték a támadást.

„Klaang!!” A becsapódás hangja szétterült és ezzel egy időben Heathcliff hátratántorodott. Nem tudtam átszúrni a pajzsát, mégis úgy éreztem, hogy „áthatoltam” a védelmén.

Heathcliff életereje csökkent kissé, de nem eléggé, hogy az eldöntse a harcot.

Heathcliff landolt, majd gyorsan eltávolodott tőlem.

- ...Lenyűgöző reakció idő.

- A védelmed is tökéletes...!! - mondtam, ezzel együtt támadtam. Heathcliff is felemelte a kardját és közeledett.

Szemkápráztató sebességgel kezdtük osztogatni a vágásokat. A kardomat blokkolta a pajzsa, a kardját visszavertem az enyémmel. Sokféle színű fénycsík jelent meg és tűnt el körülöttünk, míg a fegyverek hangja megrázta az arénát. Kisebb vágások jutottak át minden alkalommal, és az életerőnk szép lassan csökkent. Még ha nem is tudunk tiszta vágást produkálni, az fog veszteni, akinek az életereje 50% alá csökken.

De már ez sem érdekelt. Úgy éreztem, hogy nőttön nő az örömöm, hisz most először nézek szembe ilyen erős ellenféllel, mióta bent ragadtam az SAO-ban. A támadásaim gyorsasága minden alkalommal nőtt egy kicsit, mikor az érzékeim élesedtek.

Még nem értem el a korlátaimat. Még mindig lehetek gyorsabb. Kövess, ha tudsz, Heathcliff!!

Ahogy minden csepp erőmet is beleadtam, úgy merültem el a kardok tánca által keltett vad örömben. Talán még nevettem is. Ahogy a vágások még intenzívebbé váltak, mindkét oldal életereje lecsökkent, már majdnem elérték az 50%-ot.

Ekkor Heathcliff rezzenéstelen arcán végre megjelent egy villanásnyi érzelem.

Mi lehetett az? Idegesség? Éreztem, hogy lelassult egy kicsit.

- Háááá! - ebben a pillanatban felhagytam a védekezéssel, és rárontottam mindkét kardommal, a „Starburst Stream”-et használva. A pengék Heathcliff felé száguldottak, mint egy napkitörés izzó lángjai.

- Ááá!!

Heathcliff felemelte a pajzsát, hogy megóvja magát. De nem törődtem vele, csak támadtam tovább minden irányból. Ezalatt a válaszcsapásai még jobban lelassultak.

- Át tudok törni!!

Biztos voltam benne, hogy az utolsó csapásom rést üt a védelmén. A pajzsa túlságosan jobbra volt, így a támadásom, fényt húzva maga után, balról bejutott. Amint eltalálom, egész biztos, hogy az életereje a fele alá fog csökkenni, és megnyerem a...

Ekkor az egész világom megrázkódott.

- !?

Hogy írjam le? Mintha az időm egy részét elvették volna.

Pár tized másodpercig úgy tűnt, mintha minden megfagyott volna körülöttem. Minden, kivéve Heathcliff. A pajzs, aminek jobb oldalon kellene lennie, hirtelen megjelent a balomon, mintha stop motion videót néztem volna, és blokkolta a vágásom.

- Mi a...!?

Megdöbbentem egy végzetes pillanat erejéig, miután blokkolta a támadásom. Heathcliff nem hagyta futni a lehetőséget.

A hosszú karddal útjára indított egy együtéses képességet, ami utálatos pontossággal jött felém, és ami biztosan eldönti a meccset. Csúnyán összeomlottam. Láttam a lila rendszerüzenetet a szemem sarkából, ami a párbaj végét hirdette.

A harci kedvem eltűnt. Csak feküdtem ott üres fejjel, és megint hallottam az éljenzést.

- Kirito-kun!! - Asuna rohant oda hozzám, és térített magamhoz.

- Á... ja... rendben vagyok.

Asuna aggódva nézte az üres tekintetem.

Vesztettem?

Még mindig nem hittem el. Heathcliff földöntúli sebessége az utolsó pillanatban felülmúlta egy játékos képességeit... bármelyik ember képességeit. Még az avatárját alkotó pontokat is elmosódva láttam csak a lehetetlen gyorsaságtól.

A földön ülve felemeltem a fejem, és Heathcliff arcába néztem.

De valamiért a győztes arcára a harag ült ki. A vörös hős ránk nézett fémes szemével, majd szó nélkül elfordult, és az éljenzések közepette a várótermébe sétált.

12. fejezet

Főoldal

14. fejezet