Sword Art Online: 1. kötet 2. fejezet

2. fejezet

- Ahh... ha... uwahh!

A kard ezek a furcsa hangok felé lendült, de csak a levegőbe csapott szét.

Közvetlen utána, a kék vadkan (ami termetéhez képest meglepően gyorsan mozgott) hevesen támadt rá kihívójára. Nevetésben törtem ki, figyelve őt, ahogy elrepül a vadkan lapos orrától kapott ütéstől, és végiggurul a domboldalon.

- Hahaha... ne úgy. Az első mozdulat a fontos, Klein.

- Argh... a mocsok.

A panaszkodó kihívó, a csapatom tagja, Klein, felkelt és rám pillantott miközben válaszolt.

- De Kirito, még ha úgy is van ahogy mondod... Nem tudok mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy mozog.

Pár órája találkoztam ezzel az alakkal, kinek vörös haját bandana-kendő fogja össze és egyszerű bőr páncélt visel vékony testén. Ha ismerném az igazi nevét, nem hagyhatnám el ilyen könnyen a megtisztelő végződéseket, De a neve (Klein) és az enyém (Kirito) is általunk kitalált nevek a karaktereinkhez. A -san vagy a -kun jelzőt a végére rakni mindennél viccesebben hangzana.

Az előbb említett alak lábai remegni kezdtek.

Úgy néz ki, kissé szédült.

Felvettem egy követ a lábam elöl és a vállam fölé emeltem. Amint a rendszer érzékelte a kardképesség első mozdulatát, A kavics enyhe zöld fényt kezdett kiadni magából.

Aztán a bal kezem szinte magától mozdult, és a kavics elrepült egyenes fénycsíkot húzva, és szemközt találta a vadkant. *Ggiik!* A vadkan dühösen nyikkant egyet és felém fordult.

- Persze, hogy mozognak, nem gyakorlóbábuk. De ha megteszed a megfelelő mozdulatot, akkor a rendszer a kardképességednek megfelelő mozgásokat hajtja végre, és eltalálja neked a célpontot.

- Mozdulat... mozdulat...

Amíg ezeket a szavakat motyogta, mintha valamilyen varázsigék lennének, Klein felemelte a jobb kezében tartott rövid kardját.

Bár a kék vadkan, hivatalos néven a „Őrült Vadkan”, csak egy első szintű szörny, Klein mégis elvesztette életerejének majdnem a felét, a lény a vad kardcsapásokra adott választámadásainak köszönhetően. Igaz, még ha meg is hal, csak respawnol a közeli „Kezdetek Városában”, de megint kijönni erre a vadászmezőre, kissé idegesítő lenne.

Úgy tűnik már csak egy lépésre van a harc a végétől.

Felemeltem a fejem miközben hárítottam a jobbomban lévő karddal a vadkan támadásait.

- Hmm, hogy is magyarázzam... Ez nem olyan, hogy egy kettő három, és csapás. Inkább olyan, hogy gyűjtesz egy kis erőt, és mikor úgy érzed a képességed előtör akkor az erő is, BAMM, kitör, és érzed ahogy eltalálja a szörnyet.

- Bamm, he?

Klein markáns jóképű arcán grimasz jelent meg durva vonásokkal, ahogy kardját derékmagasságba emelte.

Beszív, kifúj; aztán egy mély levegő, lejjebb vitte állását és felemelte kardját mintha a vállára akarná venni. Ebben a pillanatban a rendszer érzékelte a helyes pózt, és az éles kard lassan narancsszínben kezdett ragyogni.

- Ha!

Halk ordítással elugrott olyan mozdulattal, ami teljesen más volt mint az előzőek.

*Suhintás* A kard metsző hang kíséretében vörös lángokat húzott maga után. A „Reaver”, az egykezes kardok alapképessége, megvágta a vadkant jobboldalt a nyakánál, pont mikor az kész volt a támadásra, és elvitte a maradék HP-t is, ami (pont mint Kleinnek) már csak félig volt.

- Guekk... A hatalmas test szétesett mint az üveg és bíbor számok jelentek meg, mutatva, hogy mennyi virtuális tapasztalati pontot gyűjtöttem.

- Jeeeeeeeee!

Klein a győzelme jeléül egy felfújt pózba vágta magát, arcán hatalmas mosollyal, és felemelte balját. Adtam neki egy ötöst, és visszamosolyogtam.

- Gratulálok az első győzelmedhez... de a vadkan csak olyan erős mint más játékokban a nyálka.

- He, tényleg? Azt hittem, hogy valami alvezér-féle vagy hasonló!

- Dehogyis.

A mosolyom kissé erőltetetté vált, ahogy a hátamra raktam a kardom.

Még ha ugratom is, megértem mit érez most. Nekem két hónappal több tapasztalatom van, de ő csak most érezte azt a felemelő érzést, amit az ellensége saját kezű elpusztítása okoz.

Klein újra és újra használta ugyanazt a képességet, kiáltva amikor sikerült és talán, hogy gyakoroljon. Otthagytam majd körbenéztem.

A végtelenbe nyúló síkság gyönyörű pirosban játszott ahogy a nap kezdett lemenni. Észak felé egy erő körvonalai látszódtak, a csillogó tó volt dél felé, keleten csak most vettem észre a várost övező falakat. Nyugatra a határtalan égen aranyszín felhők úsztak tova.

Egy mezőn voltunk nyugatra a „Kezdetek Városától”, ami a lebegő kastély, Aincrad első szintjének északi végében helyezkedett el. Rengeteg játékos harcolhatott körülöttünk, de a hatalmas méretek miatt senki se látszódott.

Végre elégedetten, Klein elrakta kardját és mellém sétált a tájat fürkészve.

- De most komolyan... akárhányszor nézek itt körbe, nem tudom elhinni hogy ez a „játékban van”.

- Ez nem olyan, mintha a lelkünk beszippantódott volna vagy ilyesmi, még ha azt is mondod, hogy „belül”. Csak az agyunk lát és hall a szemeink és a füleink helyett... köszönhetően a „Nerve Gear” jeleinek. - válaszoltam vállvonogatva.

Klein úgy duzzogott mint egy gyerek.

- Lehet, hogy te már hozzászoktál, de nekem most van először dolgom egy „FullDive” technológiával! Hát nem döbbenetes? Most komolyan... hálás vagyok, hogy ebbe a korba születtem.

- Túlzol.

Bár miközben nevettem, teljesen egyetértettem vele.

- „Nerve Gear”.

Ez a neve annak a hardvernek, ami meghajtja ezt a VRMMORPG-t, a „Sword Art Online”-t.

Alapjában tér el a régebbi technikáktól.

A régi ember-gép interfészektől eltérően, mint a lapos képernyő, vagy a kézben tartott vezérlő, a Nerve Gear csupán egy interfésszel rendelkezik, egy áramvonalas sisak, ami beborítja az egész fejet és arcot.

Rengeteg jeladó van benne. Elektromos jeleket küldve ezeken a jeladókon keresztül, a sisak hozzáférést ad a felhasználó agyához. A felhasználó nem használja a füleit és a szemeit. Ehelyett a jelek egyenesen az agyába mennek. A szerkezet ráadásul nem csak a látást és a hallást, hanem a tapintást, ízlelést és szaglást - tehát mind az öt érzékszervet - is helyettesíti.

Miután felveszed a Nerve Geart, becsatolod az állad alatt lévő csatot. És kimondod a indító parancsot („Link Start”), minden zaj elhalkul, és sötétségbe kerülsz. Amint átjutsz a szivárványszín kőr közepén, egy másik, adatból álló világba kerülsz.

Szóval...

Fél éve, hogy ez a szerkezet (amit 2022 májusában kezdtek árulni) először létrehozta a „virtuális Valóságot”. Az elektronikai cég, ami elkészítette a Nerve Geart, elnevezte ezt a virtuális valósághoz vezető technológiát... „FullDive”-nak.

Teljesen elszigetel a valóságtól, kitölti a világot.

Ennek az az oka, hogy a Nerve Gear nem csak hamis jeleket küld az öt érzékszerv helyett, hanem blokkolja és átirányítja az agy testnek küldött parancsait.

Ezt úgy is hívhatjuk, mint az legfontosabb alap követelménye a szabad mozgásnak egy virtuális valóságban. Ha a test megkapná az agy jeleit mikor a felhasználó a FullDive állapotban van, és úgy dönt futni szeretne, akkor a valós teste nekiszaladna a falnak.

Klein és én szabadon tudjuk karakterünket mozgatni, és használni a kardunkat, mert a Nerve Gear átirányítja az agy gerincvelőn küldött parancsait.

Teljesen a játékba kerültünk.

Ennek a tapasztalatnak a hatására én és még sok más hozzám hasonló játékos jutott el odáig, hogy biztosak vagyunk abban, nem fogunk visszatérni a régi érintőképernyőkhöz, vagy mozgásszenzorokhoz.

Klein könnyekkel a szemében figyelte a szelet, ami végigszaladt a mezőn és megtört a távoli várfalakon.

- Szóval, a SAO az első játék, amit a Nerve Gear-rel játszol? - kérdeztem.

Klein, aki úgy néz ki mint egy jóképű, hidegvérű harcos a Sengoku korból, felém fordította fejét, és bólintott.

- Ja.

Ha komoly kifejezés ült arcán, olyan benyomást tudott kelteni, ami még egy történelmi darab színészének is a becsületére vált volna. Természetesen, a valóságban teljesen másképp néz ki. Ez a karakter a semmiből készült, egy rakat, listából választott beállításon alapszik.

Persze, én is úgy néztem ki mint egy fantasy anime nevetségesen jóképű főszereplője.

Klein tovább beszélt élénk hangján ami (természetesen) más volt mint az igazi hangja.

- Igazság szerint közvetlenül azután vettem meg a hardvert, miután a kezembe került az SAO egy példánya. Csak tízezret adtak el belőle, szóval szerintem szerencsés vagyok.... Bár, belegondolva te tízszer szerencsésebb voltál mikor felvettek a béta tesztre. Csak ezren jutottak be.

- Aha... Gondolom.

Klein tovább bámult engem. Öntudatlanul is megvakartam a fejem.

Úgy emlékszem az izgatottságra és a lelkesedésre amit a „Sword Art Online” bejelentés okozott, mintha csak tegnap lett volna.

A Nerve Gear megmutatta a jövő játékfejlesztéseinek irányát. Viszont, mikor elérkezett az idő az új eszközre való fejlesztésekre, csak jelentéktelen címek érkeztek, mint mindennél fontosabb szoftverek. Mindegyik puzzle, oktató szoftver, vagy környezetismeretet fejlesztő játék volt; csalódást okozva az olyan játékfüggőknek mint én.

A Nerve Gear képes egy egész virtuális világot létrehozni.

De ha nem tudsz 100 méternél messzebb menni anélkül, hogy falba ütköznél, az eléggé letörő. Elérkezett az idő az olyan keményvonalas játékosoknak mint én, akik mélyen csalódtak ezen játékokban, hogy megsürgessék az ilyesfajta játéktípus készítőit.

Egy olyan hálózati játékra vártunk, amibe több millió játékos léphet be és harcolhatna, élhetnek a karakterükként - vagyis egy MMORPG-re.

Mikor a várakozás és a sóvárgás elérte a tetőpontot, pont időben jelentették be az első VRMMORPG-t, a Sword Art Online-t. A játék helyszíne egy lebegő kastély, ami 100 szintet tartalmaz.

A játékosok egy erdőkkel, tavakkal teli világban élhetnek, csak a kardjukra támaszkodhatnak, és keresik az utat a felsőbb szintekre, legyőzve számtalan szörnyet, a saját végtelen útjukon járva.

A „Mágia” ez a nélkülözhetetlen összetevője egy fantasy MMORPG-nek, teljesen kimaradt. Helyette számtalan képességet, „Kardképességeket” készítettek. Ez annak a tervnek a része, amely arra hivatott, hogy a játékosoknak lehetővé tegye, hogy megtapasztalhassák a harcot a saját testükkel, amennyire ez a FullDive technológián keresztül lehetséges.

A képességek változatosak, beleértve a produktív képességeket (mit a kovácsolás, bőrmunkásság, vagy a varrás) és a mindennapi képességeket is (mint a horgászás, főzés, vagy a zenélés), megengedve a játékosnak, hogy ne csak kalandozzék ebben a hatalmas világban, hanem ténylegesen éljen is. Ha valaki szeretné, akár vehet egy házat és élhet mint egy pásztor, feltéve, hogy elég magas a szintje.

Mikor ezek a hírek napvilágra kerültek, a játékosok csak még lelkesebbek lettek.

A béta tesztre csak ezer embert vettek fel. Azt mondják, százezer ember jelentkezett a béta tesztre, fele azoknak akik addig Nerve Geart vettek. Csak a szerencsén múlott, hogy beleestem abba a kis töredékbe, és felvettek. A béta tesztelők további előnyt is kaptak, előrendelhették a játékot.

A béta teszt két hónapja olyan volt, mint egy álom. Az iskolában csak a képességeim szintjére, a felszereléseimre, és a tárgyaimra tudtam gondolni. Suli után rohantam haza és hajnalig elmerültem a játékban. A béta teszt elszállt egy pillanat alatt. Egy napon a karakteremet alaphelyzetbe állították, úgy éreztem mintha lényem felét levágták volna.

És most 2022. november 6.-án.

A Sword Art Online a végső simítások után, hivatalosa is elindult délután egykor.

Természetesen már fél órával az indulás előtt készen álltam és pillanatnyi késlekedés nélkül bejelentkeztem. Mikor ellenőriztem a szerver állapotát, már több mint 9500 ember bejelentkezett. Úgy néz ki mindenki aki hozzájutott a játékhoz, ugyanazt tette mint én. Minden online bolt bejelentette, hogy percekkel az árusítás kezdése után minden példányok elfogyott. Az offline árusok előtt, ahol tegnap kezdték árulni a játékot, hatalmas sorok keletkeztek, voltak olyanok akik már négy nappal előbb sorba álltak, elég nagy port kavarva ahhoz, hogy ez bekerüljön a hírekbe. Ez azt jelenti, hogy majdnem mindenki, aki meg tudta venni a játékot, súlyos játékfüggő.

Klein húzása tökéletesen mutatja ezt.

Miután bejelentkeztem az SAO-ba, futni kezdtem a Kezdetek Városának nosztalgikus, kövezett utcáin, a fegyverboltok felé véve az utam. Felismerve, hogy béta tesztelő voltam, miután látott engem elindulni, Klein hezitálás nélkül utánam szaladt.

- Hé, taníts meg nekem pár dolgot - lihegte.

Kíváncsi vagyok, hogy tudott ilyen szégyentelen és igényes lenni olyasvalakivel szemben, akivel még soha sem találkozott. Az elképedéstől elakadt a szavam.

- Ah, eh, akkor... miért nem megyünk egy fegyverboltba? -úgy válaszoltam, mint valami NPC. Csapatba szerveződtünk, és elkezdtem tanítani az alapokra. Így jutottunk el ide.

Igazság szerint nem jövök ki jól az emberekkel a valóságban; a játékokban talán még annyira se. A béta teszt alatt ismertem pár embert, de egyiket sem engedtem magamhoz annyira közel, hogy a barátomnak nevezhessem.

De Klein a fejedre nő ha hagyod, és ezt mégsem találtam kényelmetlennek. Azon gondolkozva, hogy mi lehet az oka annak, hogy ilyen jól kijövök vele, szólásra nyitottam szám.

- Szóval, mit szeretnél csinálni? Vadásszunk addig míg megtanulod rendesen használni?

- Persze! ...ezt akarnám mondani, de...

Klein tekintete a látótere jobb alsó sarkára siklott. Biztosan az időt ellenőrizte.

- ... Ki kéne jelentkeznem, hogy egyek. Rendeltem fél hatra egy pizzát.

- Milyen alapos. -mondtam.

Klein kidüllesztette a mellét.

- Természetesen. - mondta büszkén.

- Megígértem, hogy találkozok pár haverral a Kezdetek Városában. Bemutathatnálak néhányuknak, és felveheted őket a barátaid listájára. Akkor bármikor tudsz üzenni nekik. Mit szólsz hozzá?

- Errr... Hmmm... -motyogtam.

Jól kijövök Kleinnel, de semmi sem garantálja, hogy a barátaival is ki fogok jönni. Úgy éreztem, nagyobb az esély arra, hogy nem fogok jól kijönni velük és a végén még Kleinnel is megromlik a kapcsolatom.

- Talán...?

Úgy látszik, megértette a nem-túl-magabiztos válaszom okát, Klein megrázta a fejét.

- Á, nehogy azt hidd erőltetem a dolgot. Máskor is bemutathatlak nekik.

- Ja. Jól van, és kösz.

Amint megköszöntem, Klein megint megrázta a fejét.

- Hé, hé! Nekem kéne köszönetet mondanom neked. Sok segítséget kaptam tőled. Vissza fogom fizetni. Kamatostul.

Klein mosolygott és vetett még egy pillantást az órára.

- ...Hát akkor most kijelentkezek egy kicsit. Kösz mindent Kirito. Látjuk még egymást.

Ezzel előrenyújtotta kezét. Ekkor gondoltam azt, hogy ez az ember nagy vezér lehetett egy „másik játékban”, és megráztam a kezét.

- Ja, viszlát.

Elengedtük egymás kezét.

Ez az a pillanat mikor Aincrad, vagy a Sword Art Online számomra megszűnt mint egy szórakoztató játék.

Klein hátrébb lépett, felemelte a jobb mutató és hüvelyk ujját együtt, majd lefelé intett velük. Ez az a mozdulat ami megnyitja a „főmenü ablakot”. Közvetlen ezután, csengő hang kíséretében egy ragyogó lila téglalap jelent meg.

Kicsit odébb mentem, leültem egy sziklára, és megnyitottam, a saját menümet. Ujjaimat mozgatva rendezni kezdem a tárgyakat, melyeket a vadkannal vívott harcban szereztem.

Aztán...

- Eh? -Klein furcsa hangja hallatszott.

- Mi ez? Nincs kijelentkezés gomb.

Ujjaim megálltak, és felemeltem a fejem.

- Nincs gomb? Lehetetlen, nézd meg jobban. - válaszoltam kissé összezavarodva.

Kardforgató társam nagyobbra nyitotta szemeit a bandana-kendő alatt, és közelebb tolta arcát a menühöz.

A széles téglalap rengeteg gombot tartalmaz baloldalt, jobboldalt pedig egy sziluett mutatja az aktuális felszerelést. A menü alján van a „Kijelentkezés” gomb, amivel ki lehet jutni ebből a világból.

Visszafordítottam fejem a leltár felé ami azon tárgyakat listázta ki, miket az órákon át tartó harcban szereztem. Klein szokatlan magas hangon kezdett beszélni.

- Tényleg nincs ott. Kirito, neked is meg kéne nézned.

- Mondtam már, hogy nem lehet, hogy nincs ott. - Motyogtam sóhajtva, miközben megnyomtam a bal felső sarokban lévő gombot ami visszavitt a menübe.

A leltár ablak jobboldalt bezárult, és újra megnyílt a főmenü. A sziluettől, ami még sok üres helyet tartalmazott, balra, ott volt a gombok hosszú sora.

Lefelé mozdítottam kezem olyan mozdulattal, ami már szinte szokássá vált, és...

Végigfutott rajtam a hideg.

Nem volt ott.

Ahogy Klein is mondta, a gomb, ami ott volt a béta test alatt, - de még a bejelentkezéskor is - eltűnt.

Bámultam az üres helyet pár másodpercig, majd átnéztem a menüt, megbizonyosodva arról, hogy nem helyezték-e át. Klein „igazam van?” kifejezéssel az arcán nézett rám.

- Nincs ott, igaz?

- Ja, nincs ott.

Bólintottam, kissé zavart, hogy ilyen könnyen egyet kell értenem. Klein mosolygott és dörzsölni kezdte állát.

- Igaz, ez még csak az első nap, szóval lehetnek még hibák. A GM-ek most valószínűleg sírnak a sok üzenet miatt, ami elönti őket. - Mondta hidegvérrel.

- És te csak úgy állsz ott? Nem azt mondtad, hogy rendeltél valami pizzát? - kérdeztem ugratva.

- Á, igaz!

Mosolyogtam ahogy felugrott tágra nyílt szemmel.

Kidobtam néhány tárgyat amik nem kellettek, mert a leltár pirosra váltott, jelezve, hogy túl sok tárgy van benne, és Klein mellé sétáltam.

- Ááá, az ajókás pizzám és a gyömbér söröm!

- Mért nem hívsz fel egy GM-et? Biztos ki tudnak jelentkeztetni a másik oldalról.

- Próbáltam, de nincs válasz. Már 5:25 van! Hé, Kirito! Nincs más módja a kijelentkezésnek.

Miután meghallgattam Kleint, aki hevesen gesztikulált karjaival...

Merevvé vált az arcom. Alaptalan félelmet éreztem.

- Lássuk csak... hogy kijelentkezz... - mondtam miközben gondolkoztam.

Hogy visszajussak a szobámba a testemhez, azt kell tennem, hogy: megnyitom a főmenüt, megnyomom a „Kijelentkezés” gombot, és a felugró ablakban megnyomom az „Igen” gombot. Elég egyszerű. De ha elvágnak ettől a módszertől, akkor nem ismerek más utat a kijelentkezéshez.

Felnéztem Klein arcára, ami egy kicsit magasabban volt az enyémnél, és megráztam a fejem.

- Nincs, nincs más mód. Ha ki akarsz jelentkezni, akkor a főmenüt kell használnod. Ettől eltekintve, nincs más mód.

- Ez lehetetlen... biztos van valami!

Klein hirtelen kiabálni kezdett, hogy megpróbálja megcáfolni a kijelentésemet.

- Visszatérés! Kijelentkezés! Szökés!

De semmi sem történt. Nincs hangvezérlés az SAO-ban, legalábbis a leírás szerint.

Miután Klein elkiáltotta ezeket és még ugrált is hozzá, azt mondtam neki:

- Klein, ez hasztalan. Még a kézikönyv sem említ semmit a vészhelyzeti utasítások függelékben.

- De... ez hülyeség! Hiba ide vagy oda, nem lehet, hogy ne tudjak visszatérni a szobámba és a testembe amikor csak akarok! - Klein ezt vad kifejezéssel az arcán kiabálta.

Teljesen egyetértettem vele.

Ez lehetetlen. Teljesen nonszensz. De kétségtelenül igaz.

- Hé, ez most mi? Ez nagyon furcsa. Jelenleg nem tudunk kijutni a játékból!

Klein kétségbeesett nevetést hallatott, és gyorsan folytatta tovább.

- Várj, csak ki kell kapcsolni, vagy le kell venni a sisakot.

Figyeltem, ahogy Klein a kezeit a feje körül mozgatva próbál levenni valami láthatatlan dolgot. Éreztem ahogy a szorongás visszatér.

- Mindkettő lehetetlen. Jelenleg nem tudjuk mozgatni a testünket... az igazi testünket. A Nerve Gear felfog minden jelet amit az agyunk küld itt, - megfogtam a tarkóm – és átirányítja őket, hogy mozgathassuk a karakterünk.

Klein lassan leeresztette a kezét, és becsukta a száját.

Mindketten elhallgattunk gondolatainkba mélyedve.

Hogy elérjük a FullDive állapotot, a Nerve Gear felfog minden jelet amit az agyunk a gerincen küld és lefordítja, hogy irányíthassuk a karakterünket ebben a világban. Szóval ha vadul meglendítjük a karunkat, akkor az igazi karom (ami jelenleg az ágyamon fekszik) egy centit sem mozdul, biztosítva hogy nem ütöm meg a fejem, az asztal sarkát vagy bármi mást.

De ez a funkció miatt, jelenleg nem tudunk a szabad akaratunkból kilépni a FullDive állapotból.

- Szóval, míg a hibát ki nem javítják vagy valaki le nem veszi a sisakot rólunk, addig itt kell várnunk? - Klein kissé kábán motyogott.

Némán jeleztem egyetértésemet.

- De én egyedül élek. Te?

Hezitáltam kicsit, de az igazat mondtam neki.

- Anyámmal és húgommal élek. Gondolom kiszabadítanak ha nem megyek le vacsorázni.

- Mi? H-Hány éves a húgod?

Klein hirtelen rám nézett csillogó szemmel. Félrelöktem a fejét.

Lenyugodhatnál, nem gondolod? Sportol és utálja a játékokat, szóval semmi közös nincs benne és az olyanokban mint mi. - Felemeltem jobbomat jelezve, hogy eltértünk a témától. - Nem gondolod, hogy ez furcsa?

- Persze. Hisz ez egy hiba.

Nem, ez nem csak egy hiba. Ez egy „nem tudunk kijelentkezni” hiba. Elég nagy probléma ahhoz, hogy bezavarjon a játék működésébe. Például a pizzád a való világban csak egyre hidegebb lesz. Ez egy gazdasági veszteség, nem igaz?

- Egy hideg pizza... Olyan értelmetlen mint a kemény natto.

Elengedtem a fülem mellett ezeket az értelmetlen kommenteket és folytattam:

- Ha valami ilyesmi történik, az operátoroknak le kéne kapcsolniuk a szervereket és mindenkit ki kéne jelentkeztetniük, bármi is legyen az ok. De már 15 perce, hogy észrevettük, és még csak egy rendszerüzenet se volt, nem hogy szerverleállítás. Ez túl furcsa.

- Hmm, most, hogy belegondolok, igazad van.

Klein komoly ábrázattal dörzsölni kezdte állát. A bandana-kendő alatt, ami kissé eltakarta hegyes orrát, értelem csillogott szemébe.

Figyelni kezdtem mit mond, furcsa érzéssel, hogy olyas valakivel beszélek, akivel nem is találkoztam volna, ha törlöm a fiókom.

- A cég, ami az SAO-t készítette, az „Argus”, arról híres, hogy felhasználóbarát elveket vall, nem? Ezért is küzdöttek annyian, hogy megszerezhessék a játékot, még ha ez is az első ilyen online játék. Eléggé értelmetlen lenne feladni ezeket az elveket az első napon.

- Egyetértek. Ráadásul az SAO az első VRMMORPG. Ha valami félresikerül most, az kihathat az egész műfaj jövőjére.

Kleinnel egymás arcát néztük és bólogattunk.

Aincrad évszakai a valósághoz igazodnak, szóval most itt is ősz van.

Felnéztem, beszívtam a virtuális levegőt, vettem egy mély, hideg levegőt.

Csak most vettem észre a 100 méterrel feljebb lévő 2. szint alját. Ahogy követtem tekintetemmel az egyenletlen felszínt, láttam a hatalmas tornyot, a labirintust, ami a következő szintre vezető út, és láttam ahol rácsatlakozik a másik szinthez.

Fél hat múlt, az ég egy sávja pirosban játszott a naplemente fényétől. A helyzet ellenére, amiben vagyok, nézve a végtelen síkságot, ami aranyszínű volt a napfénytől, elnémultam a virtuális világ szépségétől.

Közvetlen utána...

A világ örökre megváltozott.

1. fejezet

Főoldal

3. fejezet