Editing Fate/Zero: Első Felvonás 1. rész

=== -285:42:56-  ===
[[Image:Fate_Zero_Act 1.jpg|200px|thumb|Act 1]]

Soha senki nem ismerte el Waver Velvet tehetségét.

Nem született egy neves mágus családba és a sors még egy jó Mesterrel sem hozta össze. Ez a gyermek magát képezte és végül elég szerencséje volt, hogy a Mágus Társaság, akik a világ mágusait felügyelik, elfogadja a sorai között a központjukban, ami egy oktató intézmény Londonban, közismertebb nevén az „Óra Torony”. Waver mindig is úgy gondolta, hogy ez egy óriási megtiszteltetés, és ezt komolyan is gondolta, büszke volt a saját képességeire. Én vagyok az „Óra Torony” legjobb diákja a megalapítása óta, mindenkinek tisztelnie kell, legalábbis ezt képzelte magáról Waver.

De az igazság az-az, hogy a Vaverek mágus vérvonala mindössze csak 3 generációra nyúlik vissza. Összehasonlítva a nevesebb Mágus családok sarjaival Waver címerének koncentráltsága és Mágikus Köreinek a minősége is halványabb az övéknél, de ahogy múlik az idő a Mágus Köre és a Címere is folyamatosan növekszik és terebélyesedik. Sok diák, aki az Óra Toronyban végzett olyan család sarja volt, akiknek az ereiben már több mint hat generáció óta tiszta mágus vér csörgedezik.
 
A Thaumaturgia csodája nem teljesedhet be egyetlen generáció alatt, az életen át tartó kutatás eredményeit a szülők a gyermekükre hagyják, így válik a Thaumaturgia egyre letisztultabbá. Pontosan ezért van az, hogy akiknek a vérvonala régebbre nyúlik vissza több Pranával rendelkeznek.
 
Bár a mágusok Mágikus Köreinek a száma már születésükkel eldől, azonban létezik néhány ősi mágus család, akik azon mesterkednek, hogyan növelhetnék a Mágikus Köreik számát az utódaiknál, ez által is megkülönböztetve magukat a fiatal Mágus családoktól. Más szóval a Thaumaturgia világának előnyei már a születés előtt elrendeltetett… Ez egy elfogadott nézőpont.
 
De Weaver ezt máshogy látja.
 
A származásból adódó különbségek áthidalhatók a kellő tapasztalattal. Kivételes Mágikus Körök hiányában, kellő hozzáértéssel és a Thaumaturgia gyakorlott alkalmazásával a születés adta mennyiségi hátrány áthidalható, Waver mindig is mélyen hitt ebben. Úgy gondolta, hogy saját maga erre a legjobb példa és ezért mindig arra törekedett, hogy kiemelje ezt a tehetségét.
 
De a valóság az túlságosan is kegyetlen. Vannak olyan diákok, akik az ősi vérvonalukkal kérkednek és vannak azok, akik megállás nélkül a kedvükben járnak; ezek az emberek képviselik az Óra Torony főáramlatát és a feladatokat is ők határozzák meg. Még a tanárok sem képeznek kivételt ez alól. Csak a neves vérvonalúak ezeknek a várományosai, míg a „szegény” kutatókat, mint például amilyen Waver is, csak vonakodva engedik be a könyvtárba, hogy a könyvek között kutakodjon, nem, hogy Thaumaturgiára oktatnák.
 
Miért van az, hogy a mágusok jövőjével kapcsolatos elvárások a vérvonaluktól függ?
 
Miért van az, hogy egy elmélet hitelessége függ az ember származásától?

Senki sem törődött Waver kérdéseivel. Az előadok, különféle virágnyelven mondott trükkökkel hárítják el miután beszámol a kutatási eredményeiről, aztán úgy tesznek mintha meggyőzték volna Wavert vagy csak egyszerűen kinevetik, vagy éppen semmibe veszik.

Az igazság hihetetlen. Wavert az igyekezete lépésre sarkalta.
 
Fel akarta fedni, hogy mennyire romlott a Mágus Társasság, ezért Waver írt egy tanulmányt. „Thaumaturgi fejlődése a jelenben” címmel, ez volt a végeredménye három év elmélkedésének és egy év írásnak. A mű, ami hihetetlen odaadással és precizitással készült könyörtelenül támadta a tradicionális nézetet, valóban tiszta és érthető volt. Ha az inkvizíció látta volna nem kis felhördülést keltett volna.
 
Azonban – Az Eulyphis Szekció előadója kidobta miután egyszer felületessen átfutotta.
 
Ezt az előadót Kayneth El-Melloi Archibald-nak hívták. Ő annak az Archibald családnak a sarja, akiknek a vérvonala kilenc generációra nyúlik vissza, egy népszerű ember kit mindenki csak Lord El-Melloi-nak szólít. Az igazgató lányának a jegyese; aki már ilyen fiatalon előadó, a legjobbak legjobbika. És ugyancsak ő képviseli azt a hatalmat, amit Waver olyannyira ki nem állhat.

„Az olyan ember, aki enged a téveszméknek, mint amilyen te is vagy nem alkalmas a kutatásra, Waver” – Kayneth előadó ezt válaszolta szánalommentes hangon. Kayneth rideg tekintetét Waver soha nem fogja elfelejteni.

Wavert az élete 19 éve során még egyszer sem alázták meg ennyire.
 
Ha annak az embernek megvan a tehetsége, hogy előadó legyen, miért nem képes megérteni Waver tanulmányát. Nem, az-az ember minden bizonnyal irigy, pont azért mert megérti. Fél Waver tehetségétől, ezért féltékeny rá és úgy kezeli Wavert mint, aki veszélyt jelent az ő státuszára. Valószínűleg ez az ok, amiért ilyen szigorúan kezelte Waver tanulmányát. Az összegyűjtött bölcsességet szándékosan eltussolta, tényleg így kéne viselkednie egy tudósnak?
 
Megbocsájthatatlan. Hogy az ő tehetségét, amitől az egész világ retteg, önkényesen a hatalmánál fogva írja le, hát tényleg nincs igazság? De senki nem mutatott együttérzést Waverrel. A Mágus Társasság a valóságban – Waver szemszögéből nézve – már a velejéig romlott.
 
De… amíg a szürke hétköznapjait élte, fülébe jutót egy szóbeszéd.
 
Mi szerint az állítólagos Lord El-Melloi, hogy tovább öregbítse eddig sem kicsi hírnevét a közeljövőben részt kíván venni egy Taumaturgiai megmérettetésen, a Távol-Keleten.
 
Waver éjjelente elkezdett kutakodni e különös megmérettetés után, aminek az ijesztő részletei megbabonázták. A kívánságteljesítő „Szent Grál”, ami hihetetlen mennyiségű Pranát rejt, Hősöket idéz meg a jelen korba és familiárisunkként parancsolva nekik egy halálos viadalra késztet.
 
Tisztség, tekintély mind elveszti az értékét, a részvevők csak a saját képességeikre támaszkodhatnak.

Ez valóban egy kissé kegyetlen, de ez a legegyszerűbb és legtisztességesebb módja, hogy kiderüljön ki az erősebb. Egy el nem ismert zseninek, mint ő ez egy ragyogó lehetőség, hogy megmutassa mire is képes.

Fortuna végül rámosolyodott az Waverre.

Az egész a szállítási osztály hanyagságával kezdődött. Kayneth előadó kérést terjesztett be egy Makedóniai ereklye iránt… amit tévedésből Wavernek adtak át, hogy agya oda a csomagot Kaynethnek noha a csomagot csak Kayneth jelenlétében lehetett felnyitni.  
Waver azonnal felismerte, hogy ez egy katalizátor egy Szolga megidézéséhez a Grál Háborúra. Így tett szert élete nagy lehetőségére. 
Már egy szemernyi vonzalmat sem érzett a romlott Óra Torony iránt. A bizonyítvány megszerzésének dicsősége semmiség a Fuyuki Szánt Grállal által nyújtott dicsőséghez képest. Abban a percben amint Waver Velvet megnyeri a háborút, azok a jelentéktelen alakok a Mágus Társasságnál mind megalázkodnak majd előtte.

Ez után Waver elhagyta Angliát és a Keleten lévő sziget állam felé vette az irányt. Az Óra Toronyba azonnal rájöttek, hogy ki lopta Kayneth csomagját, de nem mentek utána. Senki nem tudta, hogy Wavert érdekelte a Grál Háború.

De volt valami, amiről Wavernek nem volt tudomása. Mindenki úgy hitte, hogy Waver Velvet csupán dühében rejtette el az Kayneth ereklyéjét. Nem feltételezték róla, hogy azon a szinten van, hogy képes lenne az életét is kockára tenni a Thaumaturgiai megmérettetésen. Ebből a szempontból az Óra Toronyban nagyon alábecsülték Wavert.

A Távol-Keleti város - Fuyuki városa az a helyen, ahol eldől a sorsát, Waver az ágytakarója alá bújva kétségbeesetten próbálja visszatartani a nevetését. De lehetetlen visszatartani. A függönyön keresztül beszűrődő reggel napsugaraitól megvilágítva, felemelte a jobb kezét egy tompa nevetés kíséretében.

Ereklyével a kezében Fuyuki városában, elegendő képességekkel, hogy mágus legyen… Hogy is hunyhatna a Grál egy ilyen valaki felett szemet? Valóban, a háromágú minta az Utasító Pecsét tisztán kivehetően megjelent az elmúlt este a jobb kezén, ez a bizonyítéka, hogy Mester és megidézheti a szolgáját. Még az udvaron lévő kakasok kukorékolásáról is megfeledkezett, ami a napfelkeltét jelzi.

„Waver kész a reggeli.”

Az idős hölgy hangja, ami reggelire hívja, eltér a megszokottól ezen a reggelen, mintha most nem lenne annyira idegesítő.

Hogy elkezdhessen ezt az emlékezetes napot, Waver gyorsan felöltözött.

Bár Fuyuki városát egy távoli szigeten fekszik, de mégis sok turista látogatja. Éppen ezért Waver megjelenése, ami szemmel láthatóan eltér a Japánokétól, nem okoz nagy feltűnést. Ennek ellenére Waver a biztonság kedvéért azért bűbájt vetett az idős házaspárra, akik mindig is egyedül éltek, hogy elhitesse velük, hogy ő az unokájuk, aki a külföldi tanulmányaiból tért vissza. Ezzel a hamis személyazonossággal kényelmesen élt itt. Sőt még bérleti díjat sem kell fizetnie, ez olyan mintha két legyet ütne egy csapásra, a dolgok egyre jobban alakultak és Waver egyre jobban kezdte csodálni a saját képességeit.

Waver miközben kiélvezte az enyhe reggelt, a kakaskukorékolást figyelve lesétált a lépcsőn, a földszinten lévő konyhába. Mint eddig mindig egy egyszerű polgári étkezőasztal és a rajtalévő újságok a televízióban menő hírek fogadták.

„Jó reggelt Waver, jól aludtál?"
 
„Igen nagyi, mint a bunda.”
 
Waver mosolyogva válaszolt miközben megkente a pirítósát lekvárral. A száraz kenyeret, aminek fél kilója 108 yenbe kerül nem volt túl kellemes rágni. Általában nem valami ízletes ezért csak nagy mennyiségű lekvárral válik ehetővé.

Glen és Martha Mackenzie 20 éve vándoroltak be Japánba Kanadából. De a fiuk nem tudott hozzászokni a Japán életstílushoz ezért visszament és ott alapított saját családot. Az unokájuk, aki 10 éves koráig Japánban nevelkedett ugyancsak visszament. Egy árva levelet sem kaptak tőlük nemhogy meglátogatták volna őket. Így telt el az utóbbi 10 év – ehhez az információhoz Waver úgy jutott hozzá, hogy hipnotizálta az idős házaspárt. Ez a fajta család pont megfelelt Wavernek. De azért Waver a saját képmására változtatta meg az idős házaspár emlékeit az unokájukról, így lett ő „Waver Mackenzie”.

„Martha nem tudod miért ilyen hangosak a tyúkok, egész reggel ezen töprengek?”

„Van három tyúkunk? De vajon honnan kerültek ide…?”

Waver gyorsan lenyelte a kenyerét, miközben a magyarázaton törte a fejét.

Ááá a tyúkok... az egyik barátom küldte őket, hogy vigyázzak rájuk néhány napig. Elutazott így nem tud velük foglalkozni ezért ideiglenesen én vigyázok rájuk. Ma este adom vissza neki.”

„Oké rendben”

Úgy tűnik könnyen bevették. Az a tény, hogy az idős házaspárnak problémája van a hallásával úgy tűnik jól jött. A három tyúk folytonos zajongása szinte az őrületbe kergette a szomszédokat.

De a leg feszültebb ember az Waver volt. Amint felfedezte az Utasító Pecséteket a kezén, Waver izgatottan hozzálátott a szertartáshoz szükséges áldozatok előkészítéséhez.

Nem is gondolta, hogy ilyen nehéz lesz egy baromfiudvart találni a környéken. Végül mégis talált egyet azonban a három tyúk elkapása majd egy órájába tellett. Napfelkeltekor ért haza; egy merő csirke szar volt és a kezei is tiszta véresek voltak.

Az Óra Toronyban az áldozatként bemutatott állatok mindig előre el voltak készítve. Bezzeg itt, hogy kerülhet egy olyan nagyszerű mágus, mint én ilyen szörnyű állapotba miután elfogott három nyamvadt tyúkot? Miközben ezen bosszankodott, Waver ordítani tudott volna. De miközben reggelig a jobb kezén lévő Pecsétet nézegette egyre jobban felvidult.

Úgy döntött ma este tartja meg a szertartást. Ezek a nyamvadt tyúkok addig még élhetnek.

Waver a legerősebb Szolgára vágyott. A második emeleti hálószoba egyik fiókjában elrejtett ereklye fog katalizátorként szolgálni a Hősi Lélek megidézésében, erre már Waver is rájött.

A koszos és rongyos köpenydarab, ami egykoron egy király vállán lógott. A „Hódítók Királya” aki elpusztította Akhaimenid Perzsa Birodalmat (Óperzsa Birodalom) és létrehozta a világ első Óriás Birodalmát, ami Görögországtól egészen Dél- Nyugat Indiáig húzódott. Ezt a Hőst fogja Wavert megidézni és ő lesz az, akinek a segítségével elnyeri a Grált.

„…Nagyapa, nagymama ma este viszem vissza a csirkéket a barátomnak ezért lehet, hogy sokáig elmaradok, de ne aggódjatok.”

„Rendben, de vigyáz magadra, mert Fuyuki városa nem annyira biztonságos az utóbbi időben.”

„A sorozatgyilkos újra megjelent. Ez a világ egyre ijesztőbb lesz.”

A hosszú asztalnál olcsó kenyeret rágcsálva Wavert boldogság vette körül. A tyúkok zajos rikácsolása is már kevésbé tűnt idegesítőnek.