Sword Art Online: 1. kötet 16. fejezet
16. Fejezet[edit]
Asuna elmondta, hogy végig figyelte a térképet miközben Grandumban várakozott.
Abban a pillanatban, mikor Godfree jele eltűnt, kiszáguldott a városból és maga mögött hagyott öt kilométert; ami nekünk egy órába tellett, neki mindössze 5 percbe. Mikor rámutattam, hogy ez az ügyesség pontok határain is túlmegy, lágy mosollyal válaszolt:
- A szerelem ereje.
Mikor visszaértünk a főhadiszállásra, elmondtuk Heathcliffnek, hogy mi történt, és arra kértük, hogy ideiglenesen elmehessünk a klántól. Mikor Asuna kifejtette az okait, hogy „megrendült a bizalma a klánban,” Heathcliff egy ideig csendben gondolkodott, de végül megadta az engedélyt. Majd misztikus mosollyal az arcán azt mondta:
- De nemsokára úgyis visszatértek a harcmezőre.
Mire távoztunk a főhadiszállásról, már esteledett. Kézen fogva sétáltunk a teleport kapu teréig.
Egyikünk se szólalt meg.
Ahogy a tornyok árnyékai és a narancs fény közt sétáltunk, ami a lebegő kastélyon kívülről sütött be, azon gondolkoztam, hogy honnan ered Kuradeel gyűlölete.
Van egy pár ember, aki élvezi a bűnözést ebben a világban. A tolvajoktól és a rablóktól kezdve a „Nevető Koporsó” hidegvérű gyilkosaiig, mint Kuradeel; a pletykák szerint már elérte az ezer főt a bűnözők száma. Már úgy gondolnak rájuk az emberek, mint a szörnyekre.
De akárhogy is gondolkozok rajta, még mindig nagyon furcsa csoportnak tartom őket. Egyértelműnek kellene lennie mindenkinek, hogy ha más játékosnak ártasz, akkor kétségtelenül ártasz az esélynek, hogy kitisztítsuk a játékot. Más szavakkal, ez azt jelenti, hogy ők nem akarják elhagyni a játékot.
Mégis a Kuradeellel való találkozás után úgy gondolom, rá nem illik ez a megállapítás. Nem segítette, de nem is hátráltatta a játék kitisztítását; szinte már nem is gondolkozott. Nem emlékezett a múltra, nemhogy a jövőn gondolkozzon, egyszerűen csak a végtelen vágyait próbálta kielégíteni, ez eredményezte az aljas szándékait...
És mi van velem? Nem tudom magabiztosan kijelenteni, hogy komolyan a játék kitisztítására koncentráltam. Pontosabb megállapítás az, hogy csak megszokásból fedeztem fel a labirintusokat csak a tapasztalati pontokért. Ha csak azért küzdök, hogy erősebbé váljak, hogy felsőbbrendűnek érezhessem magam, akkor valahol a mélyen én sem akarom, hogy véget érjen ez a világ?
Hirtelen úgy éreztem magam, mintha kiszaladt volna a lábam alól a fém talaj. Megálltam és megszorítottam Asuna jobbját, amibe belekapaszkodtam.
Asuna felém fordult. Lehajtottam a fejem és úgy szólaltam meg, mintha magamnak mondanám:
- Nem számít, mi történik... Ígérem, hogy... visszajuttatlak abba a világba...
Ezúttal Asuna szorította meg a kezemet.
- Mikor eljön az ideje, együtt térünk vissza - elmosolyodott a végén.
Észre se vettük, máris elértük a teleport kapu terét. Csak pár ember járkált erre összehúzódva a hideg széltől, ami a közelgő tél jele.
Egyenesen Asunára néztem.
Azt gondoltam, hogy a meleg, amit az ereje sugároz az egyetlen fény, ami a helyes irányba vezet.
- Asuna... Ma este... veled szeretnék lenni... - mondtam gondolkodás nélkül.
Nem akartam távol kerülni tőle. Ez az összecsapás szörnyű halálfélelmet ébresztett bennem, olyat, amit még soha sem éreztem, és nem bírom lerázni magamról.
Biztosra veszem, hogy rémálmaim lennének, ha egyedül aludnék. Annak az embernek az őrületéről álmodnék, a kardjáról, ahogy belém szúrta, és arról, ahogy a jobbommal belé vágtam; biztos vagyok ebben.
Asuna nagy szemekkel nézett rám, mintha értené a kérésem mögött álló érveket...
Majd vörösre vált arccal bólintott.
Asuna Salemburgi háza, amit másodjára látogatok meg, még mindig pazarul nézett ki; mégis mintha most barátságosabb lenne. A tárgyak, amik szétszórva hevertek a tulajdonosuk kiváló ízléséről árulkodtak. Mégis Asuna ezt mondta:
- U-Uváá... Micsoda kupi van itt. Mostanában alig voltam itthon és... - szégyellős mosollyal az arcán feltakarította a rendetlenséget.
- Gyorsan összeütök valamit vacsorára. Olvass újságot, vagy amit szeretnél, amíg vársz.
- Á, oké.
A kanapéra rogytam és Asunát figyeltem, ahogy leveszi a harci felszerelését, és kötényt húz, majd eltűnik a konyha irányában. Felvettem a nagy újságot az asztalról. Bár újságnak nevezzük, ez inkább csak az információval kereskedő játékosoktól származó pletykák gyűjteménye. De mivel ebben a világban kevés lehetőség van a szórakozásra, így az újság értékes média lett rengeteg előfizetővel. Az újság mindössze 4 oldalból állt, csak egy pillantást vetettem az első oldalra mielőtt félredobtam volna, mivel a főcím a Heathcliffel vívott párbajuk volt.
[Az új Dupla Kard képességet használó játékos vesztett a Szent Kard ellen]
A főcím alatt egy kép rólam, amit elterülve fekszek Heathcliff előtt, ezt egy Felvevő Kristállyal készítették. Erre csak azt lehet mondani, hogy tovább mélyítettem Heathcliff legyőzhetetlenségének legendáját.
Nos, talán nem fognak többet zaklatni engem annyit, ha csökkenek az elvárások a képességem felé... könnyen találtam magamnak elfogadható mentséget. Majd, épp akkor, mikor elkezdtem átnézni a tárgyaim listáját, csábító illatot érzetem a konyha felől.
A vacsora főfogása egy tehénszerű szörny húsából készült steak volt Asuna speciális szójaszószával tálalva. Bár az alapanyagok minősége nem volt valami magas, az íze mégis tökéletes volt. Asuna széles mosollyal nézett, ahogy a számba tömtem a húst.
A vacsora után a kanapén ültünk és teát ittunk. Asuna valamiért beszédesebb lett. Folyamatosan beszélt olyan témákról, mint például, hogy milyen fegyvereket kedvel, és melyik szinteken vannak híres látnivalók.
Eleinte meglepetten hallgattam, de egyszer csak Asuna hirtelen elhallgatott, amitől aggódni kezdtem. Teljesen mozdulatlanul ült és a csészéjébe bámult, mintha keresne benne valamit. Komoly kifejezés ült az arcán, majdnem olyan, mintha harcba indulna.
- Hé, mi a baj...
Még mielőtt befejezhettem volna, Asuna hangos csörömpöléssel az asztalra tette a csészéjét, felállt és kijelentette:
- Oké!
Az ablakpárkányhoz sétált, megérintette a falat, hogy megnyissa a Szoba Vezérlő Menüt, és hirtelen lekapcsolta a világítást. Sötétségbe borult a szoba; a felderítő képességem kiegészítő képessége automatikusan bekapcsolt és a normál látásom átváltott éjszakai módba.
A szobát sötétkék fényben láttam és Asuna ragyogó fehér volt az utcai lámpák fényétől, ami az ablakon világított be. Bár összezavart a viselkedése, a szépségétől elakadt a lélegzetem.
A haja sötétkéknek látszott, vékony karjai és lábai kinyúltak a tunikája alól, és megvilágította a gyenge fény, úgy nézett ki, mintha ragyogna.
Asuna csendben álldogált az ablak előtt. Nem láttam jól az arcát, mert lehajtotta a fejét. A jobb karját a mellkasának nyomta, úgy tűnt, hogy hezitál.
Épp meg akartam kérdezni, hogy mi folyik itt, mikor Asuna megmozdította a bal kezét. A hüvelyk és mutatóujja meglendült, és a szokott hang kíséretében megjelent a menü ablaka.
A kék színű sötétségben Asuna ujjai mozogtak a ragyogó lila ablak felett. Úgy tűnt a bal oldali menün állítgat, ami a játékos felszerelését irányítja.
Amint ez átsuhant a fejemen, Asuna térdig érő harisnyája eltűnt, finom lábai meztelenül álltak a szemem előtt. Megint megmozdultak az ujjai, ezúttal az egyrészes ruháját vette le. Nem tehettem róla, de szélesre tátottam a szám és kidülledtek a szemeim; teljesen leállt az agyam.
Asuna nem viselt mást, csak a fehérneműjét. Kis fehér ruhadarabok, amik alig takartak valamit.
- N-Ne nézz... ide... - mondta remegő hangján. Mégsem tudtam elfordítani a tekintetemet.
Asuna megpróbálta eltakarni magát a kezeivel, de miután felemelte a fejét és egyenesen rám nézett, leengedte a kezeit.
Sokkolt a látvány, mintha kiszakadtam volna a testemből és csak néztem őt üres tekintettel.
A „Gyönyörű” szó nem elég jó, hogy leírjam. A bőre, amit kékre festett a fény puha és sima volt. A haja, mintha a legfinomabb selyemből szőtték volna. A mellei olyan tökéletesen domborodtak, hogy ironikus, de úgy tűnt, nem létezik olyan grafikus motor, ami képes lenne ilyesmit létrehozni. Sokan úgy gondolnák, a lábainak vonalai olyanok, akár egy vadmacskáé.
Hihetetlen, hogy a megjelenése csupán egy 3D-s kép. Ha megpróbálnám leírni, azt mondanám, hogy olyan, mint egy szobor, amit Isten alkotott, és életet lehelt belé.
Az adatok, amiket a Nerve Gear gyűjtött a regisztráció kalibrációs részénél, határozzák meg a játékos testének körvonalait. Ennek tudatában az, hogy egy ilyen test létezik, ez egy csoda.
Még mindig úgy néztem a majdnem meztelen testét, mintha a lelkem elhagyta volna a testemet. Ha Asuna nem takargatná magát a kezeivel, és nem szólalna meg, akkor még órákig így bámulnám.
Asuna arca olyan vörös lett, hogy még ebben a kék sötétségben is láttam. Lehajtotta a fejét és megszólalt:
- K-Kirito-kun, te is vedd le a ruháid... Nagyon zavarba ejtő, ha csak én teszem.
Ekkor fogtam fel végre, hogy mi áll Asuna cselekedeteinek hátterében.
Más szavakkal, ő másképp értette, amit mondtam - hogy vele akarom tölteni az éjszakát, csak mélyebb értelemben, mint ahogy én gondoltam.
Amit ezt megértettem pánik fogott el. Következtében elkövettem a legnagyobb hibát, amihez foghatót eddigi életemben még soha.
- Err... Félreértettél, én csak arra gondoltam... hogy jó lenne, ha egy szobában lennénk ma este...
- Eh...?
Amint őszintén, de hülye módjára válaszoltam, ezúttal Asuna fagyott meg szélesre tátott szájjal. Majd heves düh és zavar keveréke jelent meg az arcán.
- Te... Te...
Ökölbe szorított jobbja már felért egy gyilkos szándékkal.
- Idiótaaa!!!
Asuna ökle, ami olyan gyorsan száguldott, hogy abban benne volt az összes ügyesség pontja, épp azelőtt állt meg, hogy az arcomba csapódott volna, köszönhetően a Bűnözést Megelőző Kódnak, helyette csak hangos zaj hallatszott és lila szikrák pattantak.
- Á-Ááá! Várj!! Bocsánat, bocsánat! Felejtsd el, amit mondtam! - magyarázkodni próbáltam, kétségbeesetten hadonásztam Asuna felé, aki a második ütésre készült és nem is figyelt rám.
- Bocsánat, tévedtem! De... De különben is, lehetséges... ez... egyáltalán? Itt a SAO-ban?
Asuna leeresztett és hátrébb lépett, bár még mindig fúria-szerű volt. Majd megkérdezte:
- Te, te tényleg nem tudod...?
- Nem, én...
Ekkor Asuna arcán hirtelen helyet cserélt a düh a zavarodottsággal, majd halkan magyarázatot adott:
- Van egy... Az opciók menüben, a legalján... van egy opció, az „Etikus Kód Kikapcsolás”.
Most először hallok erről. Biztos vagyok benne hogy nem volt elérhető a béta teszt alatt, és nem említi a kézikönyv se. Belegondolva ez egy újabb ár, amit meg kell fizessek a szólózásért, és mert nem érdekelt más csak a harc.
De ez az információ felvetett egy újabb kérdést, ami mellett nem tudtam elmenni. Mivel még nem tértem teljesen magamhoz, és nem gondolkodtam tisztán, sajnos kimondtam hangosan:
- …Csináltad... már azt...?
Asuna vasökle megint szikrákat hányt az orrom előtt.
- Persze hogy nem te idióta!! Csak hallottam a többi lánytól a klánban!!
Gyorsan a lábai elé térdeltem és bocsánatáért esedeztem. Jó pár percbe telt mire sikerült lenyugtatnom.
Egy gyertya égett az asztalon; a fényében Asuna bőre halványan ragyogott, ahogy aludt a karjaim közt. Óvatosan végighúztam az ujjam a hátán; a meleg és sima érzés mámorító volt.
Asuna lassan kinyitotta a szemét és rám nézett. Pislogott kétszer majd elmosolyodott.
- Bocs, felébresztettelek?
- Aha. Furcsa álmom volt. A való világról... - továbbra is mosolygott miközben hozzám bújt. - Az álmomban azon tűnődtem, hogy Aincrad-beli életem, és a veled való találkozásom csak egy álom, és ettől nagyon megrémültem. Örülök... hogy ez nem csak egy álom.
- Nagyon furcsa vagy. Nem akarsz visszatérni?
- Persze, hogy akarok. Vissza szeretnék térni, de nem akarom, hogy minden, ami itt történt semmissé váljon. Bár... eltartott egy ideig... de ez a két év fontos számomra. Mostanra biztos vagyok ebben.
Asuna arcán hirtelen megjelent egy komoly kifejezés és megragadta a jobb kezem, ami eddig a vállán volt, magához húzta, és szorosan átölelte.
- Nagyon sajnálom, Kirito-kun. Egyedül... kellett volna megoldanom...
Mély lélegzetet vettem és kifújtam.
- Nem... Kuradeel célpontja, az ember, aki ezt kihozta belőle, én voltam. Ez az én harcom volt.
Asuna szemébe néztem és lassan bólintottam.
Könnyek gyűltek mogyoróbarna szemeiben. Asuna csendben a kezemhez nyomta ajkait. Éreztem a puha érintését.
- Segítek elviselni. És segítek cipelni minden terhedet. Megígérem. Mindenképpen megvédelek...
Ez volt...
A pont, ameddig egyetlen szót se tudtam kinyögni. Mégis, ebben a pillanatban az ajkam megremegett, és halottam a szavakat, melyek kiáradtak a számból, a lelkem legmélyéről.
- Én is - vékony hang szállt a levegőben. - Én is megvédelek.
Bár ezek egyszerű szavak voltak, mégis szánalmasan csendesnek és megbízhatatlannak tűnt. Enyhén elmosolyodtam és Asuna kezét fogva megszólaltam:
- Asuna... Erős lány vagy. Sokkal erősebb, mint én...
Asuna pislogott párat majd elmosolyodott.
- Nem, nem vagyok. Általában mások mögé bújok a valóságban. Még ezt a játékot sem én vettem.
Nevetett mintha most jutott volna eszébe valami.
- Ezt is a bátyám vette, de üzleti ügy miatt el kellett mennie; így én léptem be a megnyitó napján. Biztos nagyon csalódott emiatt. Biztos nagyon mérges, hogy már két éve foglalom a helyét.
Szerintem Asuna a pechesebb, hogy a bátyja helyett ő került ide, de csak bólintottam.
- Jobb, ha gyorsan visszamész, és bocsánatot kérsz tőle.
- Aha... Jobban kell próbálkoznom...
Asuna hangja vontatottá vált, lesütötte a szemét mintha félne valamitől, és közelebb húzódott hozzám.
- Umm... Kirito-kun, tudom, hogy ez ellentétben áll azzal, amit mondtam... de nem maradhatnánk távol kicsit a frontvonaltól?
- Hmm?
- Valamiért félek... Végre bevallottuk egymásnak az érzéseinket, de úgy érzem, hogy valami rossz történne megint, ha most kimegyünk a frontvonalra... Talán csak kissé kimerültem.
Csendben hátrasimítottam Asuna haját és meglepően szelíden bólintottam.
- Igen, igazad van... Én is fáradt vagyok kicsit...
Még ha a számok nem is változnak, de a nap nap után vívott csatákból rengeteg kipihenni való gyűlt össze. Kifejezetten azokból, amik olyan extrémek voltak, mint a mai. Egyértelműen szükségünk van a pihenésre.
Éreztem, hogy az impulzus, ami a harcba hajtott eltűnik. Már nem vágytam másra, csak hogy elmélyítsem kettőnk kapcsolatát.
Átöleltem Asunát, és a selymes hajába bújva megszólaltam:
- A 22. szint északnyugati részén az erdők és a tavak között... van egy kis falu. Kellemes hely szörnyek nélkül. Van pár eladó kunyhó ott. Odaköltözhetnénk... és aztán...
Asuna rám nézett mikor megakadtam.
- Aztán?
Nagy nehezen megmozdítottam a lefagyott nyelvemet és folytattam:
- Összeházasodhatnánk.
Azt a tökéletes mosolyt, ami ekkor megjelent Asuna arcán, azt soha nem fogom elfelejteni.
- Oké - bólintott és egy nagy könnycsepp folyt le vörös arcán.
| 15. fejezet | Főoldal | 17. fejezet |
