Fate/Zero (Hungarian):3 évvel ezelőtt

3 évvel ezelőtt

Amikor okkultizmusról vagy más dimenziókkal kapcsolatos teóriákról beszélünk, azt mondjuk, hogy van egy a mi világunkon kívül álló ’erő’.

Hogy előre lássa az események bekövetkezését. Ez minden mágus legfőbb vágya, az „eredet”… Isten helye, Akashai feljegyzések, a dolgok kezdete és a vége, ahol minden meg van örökítve, ez az ami a világotalakítja.

200 évvel ezelőtt voltak, akik „e világon kívüli” helyen kísérleteztek.

Einsbern, Makiri, Tōsaka. Így hívták a 3 családot, vágyuk számos tradíció tárgya a „Szent Grál” újrateremtése volt, Arra számítottak, hogy a Grál megidézésével teljesül minden kívánságuk, ezért a 3 mágus család felajánlotta titkos művészetét, hogy végül létrehozhassák ezt a „mindenható tartályt”

… Azonban a Grál csak egy ember kívánságát képes teljesíteni. Amint kiderült az igazság az együtt működés laza kötelékét elszakította a viszály.

Így kezdődött a Háború a Szent Grálért, ’Heavens Feel’.

Ezen túl, 60 évente egyszer a Grált újra megidézik ’Fuyuki’ Távol-Keleti földjén.

A Grál kiválaszt 7 mágust, akik kellő hatalommal rendelkeznek, és óriási mennyiségű pranát oszt szét közötük, hogy lehetővé tegye a „Hősi Lelkek” megidézését, akiket ’Szolgáknak’ neveznek. Ezután a halálra menő csaták döntik majd el, hogy a 7 közül ki a leg alkalmasabb, hogy elnyerje a Grált.

―Magyarul, ez volt az amin Kotomine Kirei keresztülment.

„A mintát, ami a jobb kezeden jelent meg ’Utasító Pecsétnek’ (Command Seal) nevezik. Ez a bizonyítéka, hogy a Grál kiválasztott, ez a szent jel, ami feljogosít, hogy irányíthass egy szolgát.”

A személyt, aki mindezt lágy ámde megnyerő hangon mondta Tōsaka Tokiominak hívták.

Egy kis domb tetején épült elegáns villa szobájában, előkelő környéken Torinótól délre Olaszországban, 3-an ültek a székeikben. Kirei és Tokiomi és egy atya, aki bemutatta őket egymásnak és vezette a beszélgetést, Kotomine Rise…. Kirei apja.

Az atya, aki hamarosan 80 éves lesz, és a barátja egy excentrikus japán, Tōsaka.

Körülbelül olyan idős lehetett, mint Kire a megjelenése elegáns volt.

Egy régi előkelő család vérvonal még Japán mércével is, ez a villa volt a második rezidenciája. De a leg érdekesebb, hogy alkalmanként ’mágusnak’ nevezte magát.

Mágusnak lenni nem annyira különleges, mint amilyenek hangzik. Kirei csak úgy, mint az apja pap volt, de az apa és fia munkája sokban különbözött attól, amit a hétköznapi emberek egy atyáról gondolna.

Az ’Egyháznak’ (Holy Church) ahova olyan emberek, mint Kire is tartoztak van egy külön doktrínájuk, ami túlmutat a csodákon és a természetfeletti dolgokon, az ő feladatuk az eretnekség elpusztítása.

Ez azt jelentené, hogy egy olyan nézőpontot vesznek, fel ahonnan figyelemmel követhetnék az olyan istenkáromlásokat, mint a mágia.

Mágus csak mágussal cimborál, egy ön magukat megőrző csoportba szerveződtek, amit ’Társaságnak’ (Association) neveznek, ami veszélyforrás és rivális az Egyházra nézve. De most mind a ketten megegyeztek abban, hogy átmenetileg fenntartják a nyugalmat: de mindezek ellenére, hogy egy atya az Egyházból és egy mágus egy azon épületben tartózkodjon elképzelhetetlen volt.

A Tōsaka családdal az egyháznak már régóta volt kapcsolata, annak ellenére, hogy mágusok voltak.

Az előző éjjel történt, hogy Kirei felfedezte a mintát, ami három jelet formált. Azonnal elmondta az apjának, Risei pedig másnap reggel azonnal Torinóba a fiatal mágushoz vitte.

A gyors bemutatkozást követően a magyarázat amit Tokiomi Kireinek adott a titkos találkozón a háborúval volt kapcsolatban ’Grál Háború’. Ez volt az oka a Kire kezén megjelenő jeleknek… Vagyis azzal, hogy Kirei megszerezte a jelet, lehetőséget kapott, hogy beteljesüljön az álma a három év múlva esedékes negyedik Grál Háborúban.

Nem mintha meghátrálna a harc elől. Kirei feladatának lényege az Egyháznál az eretnekség eltávolítása volt, vagyis egy profi harcos volt. Mondhatjuk, hogy az volt a feladata, hogy életre-halálra tartó harcot vívjon a mágusokkal. A probléma abból az ellentmondásból fakadt, hogy Kireinek mint papnak, mágusként kell, hogy részt vegyen a Grál Háborúban, ami mágusok közötti viszálykodás volt.

„Ami jellegzetes a Grál Háborúban, hogy Szolgákat használ familiárisként, vagyis, hogy tovább léphessünk, ahhoz szükség van, egy megidézésére. … Lényegében a hét személynek, akiket Mesternek választanak, mágusnak kell, hogy legyen. Bizonyára megdöbbentő lehet egy olyan valaki számára, mint te, aki elutasítja a mágiát, hogy a Grál ilyen korán érdeklődést mutasson iránta.”

„A Grál bizonyos embereket előnyben részesít?”

Tokiomi bólint az eddig meg nem győzött Kireinek.

„Már említettem a kezdet 3 családját’ ― Kit támogassunk a Makiri családot akik Matōre változtatták a nevüket, vagy az Einzbernneket vagy a Tōsaka családot? Más szóval…?”

Tokiomi felemelte a jobb kezét, hogy megmutassa a rajta lévő mintát.

„Mint a Tōsaka család jelenlegi feje, részt fogok venni a következő csatában.”

Akkor ez az ember azt tervezi, hogy szövetkezik Kireivel? Kirei még nem értette, de tovább folytatta a kérdezősködést.

„A szolgákon gondolkodom, amiket korábban már említettél. Azt mondtad hősök, akiket megidézünk és familiárisként használunk…”

„Tudom nehéz elhinni, de ez az igazság. Ezt lehet a Grál egyik csodájának nevezni.”

Nagy legendás emberek, kiknek fennmaradt a neve a folklórban. Ők azok, akik haláluk után örökké fennmaradnak az emberek emlékezetében. Ki lettek emelve az emberiségből és a szellemek birodalmába lettek felemelve: ők a ’Hősi Lelkek’ (Heroic Spirits).

Teljesen más szinten állnak, mint a bosszúálló vagy a természet egyszerű gonosz szellemei, akiket a mágusok általában familiárisként idéznek meg. Azt mondhatjuk, hogy olyan létformák, amik egy isten szellemi státuszával rendelkeznek. Bár az erejük egy részét elő lehet hozni és kölcsön lehet venni, de az elképzelhetetlen, hogy ebben a világban familiárisként legyenek használva.

„Ha végiggondolod, látni fogod, hogy a Grál ereje abban rejlik, hogy a lehetetlent lehetővé teszi, így már láthatod, hogy ez miért olyan nagy kincs? Végül a Szolgák megidézése is csupán csak egy töredéke a Grál valódi hatalmának.”

Mintha maga is megdöbbenne azon amit mondott Tōsaka Tokiomi mélyet sóhajtott és megrázta a fejét.

„Az ősi időkből az istenek korából egészen legalább egy századdal ezelőttig lévő hősöket lehet megidézni. Hét Hős követ hét mestert és mindegyik megvédi a saját Mesterét, és elpusztítja az ellenséges Mestert. Bármilyen korból és országból származó hőst meg lehet idézni a jelen korba és ők küzdenek meg egymással egy halálos viadalon. Ez a Fuyuki városi Szent Grál Háború.”

„… Ilyen szörnyűség? Egy olyan helyen ahol civilek ezrei élnek?

Minden mágus rejtőzködik. Ez az egyetlen mód, egy olyan világban ahol úgy tartják, hogy az univerzum igazsága a tudományban rejlik. Az Egyházat is számításba véve, a létezésük felfedése teljességgel lehetetlen.

De a hősöket, el kell rejteni. Elvégre ez az erő akár katasztrófát is okozhat. Az emberek közti harcban Szolgákat használnak… Ez gyakorlatilag olyan mintha a háborúban egy mészárlásra adnánk parancsot.

„― Terméseztessen az magától értetődő, hogy ezt a konfliktust titokban kell tartani. Szükség van egy felkészült felügyelőre, aki ezt biztosítja.”

Az egészen eddig csendes Risei, Kotomine apja előre lépett és megszólalt.

„A Szent Grál Háború minden 60. évbe következik be ez lesz a negyedik. Japán modernizálódása már megkezdődött, amikor a második háború megesett. Még a leg elhagyatottabb területeken sem, hagyhatjuk, hogy az emberek észrevegyék a pusztítást.

A harmadik háború óta létezik egy egyezmény, hogy az Egyház kiküld egy felügyelőt, hogy a háború pusztításait a minimumra csökkentsék. Titokban kell tartanunk a létezését, és a mágusoknak is.”

„Az egyház egyfajta bíróként szolgál a mágusok közti konfliktusban?”

„Pontosan mert ez egy mágusok közti konfliktus. A Mágus Társaságnál nem volna olyan személy, aki megfelelne erre a szerepre a politikai hátterük miatt. Egyszerűen nem volt más mond, mint, hogy egy külső hatóságot, mint például az Egyházat kellet bevonni. Ráadásul, lehetetlen lenne, hogy az Egyház figyelmen kívül hagyja a Szent Grál nevének a használata. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül annak a lehetőségét, hogy ez tényleg az a kupa, ami felfogta isten fiának a vérét.”

Mind Kirei és Rise, apa és fia tagja a 8. Szentség Gyülekezete (Assembly of the 8th Sacrament) nevű szekciónak. Ezen csoport feladata, hogy visszaszerezze a szent ereklyéket. A Szent Grálnak nevezett kincs számos történetben és legendában megjelenik és az egyház életében a ’Grál’ nagy jelentőséggel bír. Ilyen feltételek mellett a Világháború káoszában a harmadik Grál Háború alatt tartottak egy megbeszélést, ahol engem, aki akkor még ifjonc volt, neveztek ki eme fontos feladatra. A következő csatára elutazom Fuyuki földjére, hogy felügyeljem a harcotokat.”

Apja szavai hallatán Kirei csak a bólintani tudott.

„Egy pillanat. Nem kéne, hogy a választott felügyelő pártatlan legyen? Nem probléma az, ha a résztvevők egyike a vérrokona?” „Ugyan, ugyan. Azt gondolod, hogy ez egy kiskapu a szabályok között?”

Az apja szokatlan mosolya valami olyanra utalt amit Kirei nem értett.

„Kotomine-san ne nyugtalanítsa a fiát. Lépjünk inkább tovább a valódi kérdésre.”

Tōsaka Tokiomi nyíltan arra ösztönzi az idős papot, hogy térjen a tárgyra.

„Hm, igaz. ― Kirei, amit eddig hallottál az csak a ’külső szempontja’ a Grál Háborúnak. Van egy másik ok is, amiért akartam, hogy találkozz ma Tokiomi úrral.”

„… Éspedig?”

„Az igazat megvallva, már régóta biztosan tudjuk, hogy az a Grál, ami Fuyuki városában jelent meg az nem ’isten fiának’ szent ereklyéje. Lényegében a Fuyuki városában vívott harc egy olyan kincsért folyik, ami csupán másolata az eredeti mindenható tartálynak, valami, ami utat nyit egy utópiához. Ez, semmilyen módon nem kapcsolható az egyházhoz.

Így van. Különben az Egyház nem csak egy csendes megfigyelő szerepét töltené be. Ha kiderülne, hogy a Grál mégis a valódi szent ereklye lenne, akkor az egyház megkerülné a tűzszünetet és elrabolná azt a mágusok kezei közül.

„Ha a kehely az-az eszköz, ami elvezet az Akasai Jegyzetekhez, akkor az nem az egyház gondja. Végül is a mágusok azon törekvése, hogy megtalálják ’Akashát’, az eredetet nem feltétlenül áll konfliktusban az egyház gondolkodásával.

― Bár, nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne vegyünk róla tudomást, éppen ezért a megfelelő személy kell, hogy megszerezze. Ki tudja, milyen baleset történne, ha egy nem várt alak kezébe kerülne.”

„És ha mint eretnekség elpusztítanánk―”

„Még mindig nehéz. Azok a mágusok, akik részt vesznek a Grálért folyó harcban rendkívül szívósak. Ha frontálisan próbálkoznánk, akkor elkerülhetetlen lenne a konfliktushoz a Mágus Társasággal. És ez túl sok áldozattal járna.”

Ehelyett, a második legjobb terv, nincs is annál érdekesebb, mint, hogy eljuttatni ezt a ’kívánt személynek’

’… Értem.”

Kirei lassan kezdte felismerni a beszélgetés igazi célját. Amióta az apja Tōsaka Tokiomival, egy mágussal társalgott.

„Amióta a szülőföldjük hite elnyomta őket, a Tōsaka család is ugyanazt a tanítást követte, mint ami a miénk. Ismerve Tokiomi-kunt biztos vagyok benne, hogy megfelel a Grál birtoklására.”

Tōsaka Tokiomi bólintott majd folytatta a beszédet.

„Elérni Akashát. Nincs ennél magasztosabb cél a Tōsaka család számára. De sajnos az Einzbernek és Matōk, akik valaha ugyan ennek az álomnak a nyomában voltak, megfeledkeztek róla más, világi dolgok miatt, és mostanra már teljesen elfeledték az eredeti indítékukat. Mondanom sem kell, hogy a négy másik mester csakis a saját alávaló vágyaik miatt akarja megszerezni a Grált.”

Ez azt jelenti, hogy az Egyház senki mást nem ismer el a Grál birtokosának csak a Tōsakákat. Így Kirei már többet értett meg a küldetéséről.

„Vagyis azt szeretnéd, hogy vegyek részt a következő Grál háborúban, hogy Toshaka úr nyerhessen?”

„Pontosan.”

Végre Tōsaka Tokiomin először mutatkoztak a mosoly jelei.

„Terméseztessen, a háttérben szövetkeznénk a többi öt mester elpusztítására, hogy növeljük a ’győzelem’ esélyét. Tokiomi szavaira Risei atya határozottan bólintott. Az Egyház semleges szerepe már is komédiává vált. Ez a Grál Háború bizonyára érdekelni fogja az Egyházat.

Ami azt illeti ez nem volt se jó se rossz Kireinek. Ha ez az Egyház szándéka, akkor Kireinek mint az egyház odaadó végrehajtója csak a munka teljesítése volt a feladata.

„Kirei át leszel helyezve az Egyháztól a Mágus Társasághoz és az én tanítványom leszel.”

Tōsaka Tokiomi szünet nélkül praktikus hangon folytatta a magyarázást.

„―Áthelyezés?”

„A cserét már jóváhagyták, Kirei.”

„Amint ezt kimondta Risei atya egy levelet vett elő. Egy értesítés volt, amin az Egyház és a Mágus Társaság szimbóluma is rajta volt és Kotomine Kirei nevére szolt.

Kirei meglepődött a végrehajtás gyorsaságán: a levélen a tegnapi dátum szerepelt.

Végül is, nem lett volna értelme, hogy Kirei tiltakozzon, mivel nem történt semmi, ami megsértette volna a beszélgetés során.

Mivel Kireinek egyáltalán nem volt célja.

„A Legfontosabb dolog az-az lesz, hogy gyakorold a mágiát az én házamban, Japánban. A következő Grál Háború 3 év múlva lesz.

Addigra egy Szolgának kell, parancsolnod, és mágussá kell válnod, aki Mesterként részt vesz majd a harcban.”

„De ― ez rendben van? Ha nyíltan alattad fogok tanulni, nem merülnek majd fel kétségek a felől, hogy együttműködünk?”

Tokiomi ridegen elmosolyodott majd megrázta a fejét.

„Te nem ismered a mágusokat. Ha az érdeklődési körük összeütközésbe kerül, akkor gyakran megesik, hogy a Mester és tanítványa egymás ellen fordul.”

„Ááá, értem”

Bár Kireinek nem állt szándékában, hogy megértse a mágusokat. De jól ismerte a Mágusnak nevezett fajta hajlamait. Végrehajtó létén számos alkalommal volt mát rá példa, hogy összemérje erejét az ’eretnek’ mágusokkal. Azon emberek száma, akikkel saját kezűleg végzett jóval 10 és 20 fölött van.

„Van még kérdésed?”

Ahogy Tokiomi a végkövetkeztetést várta, Kirei feltette azt a kérdést, amit már a beszélgetés kezdete óta akart.

„Csak egy ― a Grálnak, ami kiválasztja a mestereket mi a célja?”

Nyilvánvalóan nem erre a kérdésre számított Tokiomi. A mágus egy rövid ideig összeráncolta a szemöldökét majd nyugodtan válaszolt.

„A Grál…. Természetesen olyan személyt fog választani, akinek őszintén szüksége van rá.”

Mint korábban már említettem, mi Tōsakak előkelő helyet foglalunk el ebben a sorban révén, hogy tagjai vagyunk az eredeti 3 családnak.

„Vagyis minden mesternek meg van az oka, hogy miért akarja a Grált?”

„Ez nincs megszabva. A Grálnak szüksége van 7 személyre. Ha nincs meg ez a 7 személy, akkor olyan emberek kapnák meg az Utasító Pecsétet (Command Mantra), akik normális esetben erre nem lennének alkalmasak. Erre már a múltban is volt példa de, …― Á már értem.”

Miközben beszélt Tokiomi felismerte, hogy Kirei mire is kíváncsi igazából.

„Kirei azt gondolod, hogy téged nem kellett volna kiválasztani, ugye?”

Kirei bólintott. Akárhogy is gondolkodik egyszerűen nem volt rá oka egy kívánság teljesítő gépnek, hogy észrevegye.

„Hm, ez valóban különleges. Az egyetlen dolog, ami a Grálhoz köthet az-az apád, aki felügyelőnek lett kinevezve, de… Nem gondolnám, hogy ez az igazi ok.”

„Ez azt jelenti, hogy?”

„Lehet, hogy a Grál már előre számításba vette, hogy az Egyház a Tōsaka családot fogja támogatni. Így az egyház egyik végrehajtója megkapta az Utasító Pecsétet, hogy támogassa a Tōsakákat.

Ezt elmondva Tokiomi úgy érezte, hogy abbahagyhatják a beszélgetést, de hozzátette.

„Más szóval, a Grál nekem Tōsakanak két Utasító Peccsétet adott és ezért választott téged Mesternek

…Na? Megfelel ez a magyarázat?”

„…”

Ez az arrogáns magabiztosság nagyon rá illett a Tōsaka Tokiominak hívott emberre. Ez az ember olyan méltósággal rendelkezik, ami már a szarkazmus határait súrolja.

Mint mágus bizonyára a kivalóság megtestesítője. És ebből a kivallóságból ered a magabiztossága is. Ezért bizonyára soha sem kételkedik a saját döntéseiben.

Ez azt jelenti, hogy ennél több válaszra itt és most ne számítson, vonta le a következtetést Kirei.

„Mikor megyünk Japánba?”

Félelmeit elrejtve Kirei témát váltott.

„Egy rövid időre Nagy Britanniába kell mennem. Van egy kis elintézni valóm az Óra Toronyban (Clock Tower).

Te előttem mész Japánba, már értesítettem a családom.”

„Értetem, akkor azonnal indulok.”

„Kirei, hagy magunkra van egy kis megbeszélnivalóm Tōsaka úrral.”

Kirei bólintott apja szavaira, majd felállt a székből, és egy csendesen meghajlást követően elhagyta a szobát.

                                   X                                       X

A szobában maradt Tōsaka Tokiomi és Risei atya szótlanul nézték, ahogy Kotomine Kirei távozik.

„Megbízható fia van Kotomine-san.”

„Az ereje, mint ’végrehajtó’ garantált. A kiképzés során egyik társa sem volt annyira kitartó, mint ő. Én vagyok az, akiben kételkednie kell.”

„O… ez volna a hit védelmezőjének példás magatartása?”

„Úgy tűnik, hogy Kirei az egyetlen büszkesége egy szenilis vén bolondnak, mint én.”

Az idős atya ismert volt szigorúságáról, de Tokiomira békésen, mosolygott. Ahogy a szemei az egyetlen fiára fordultak, a bizalma és szeretete nyíltan megmutatkozott.

„Mivel 50 éves koromig nem született gyermekem, lemondtam arról, hogy örökösöm lesz… de most csodálkozom, hogy a fiam milyen sokra vitte.”

„Könnyebben belement, mint gondoltam, nem de?”

„A fiam a tűzbe is beleugrana, ha ez lenne az Egyház akarata. Ilyen messze is elmenne a hitéért.”

Bár Tokiomi nem akart kételkedni az idős atya szavaiban, de az első benyomása Risei atya fiáról nem éppen az volt mint amire számított. A Kireinek csöndes megjelenése szkeptikusnak tűnt a számára.

„Hogy őszinte legyek, ez csalódás volt. Akár, hogy is nézem, azt mondanám valami olyanban van része, amihez semmi kedve sincs.”

„Nem… ez talán megváltást hoz neki.”

Félreérthetően Risei atya elkezdett szomorúan dörmögni.

„Ez egy személyes dolog, de a felesége pár napja halt meg. Még két éve sem volt, hogy összeházasodtak.”

„O, én―”

Tokiomi meg sem tudott szólalni.

„Bár lehet, hogy nem úgy tűnik, de elég jól viseli… Túl sok emléke van Olaszországban. Talán ha visszatérne, a régi szülőföldjére az segít begyógyítani a sebeit.”

Miközben Tokiomi figyelte Risei sóhajtott.

„Tokiomi-kun nem akkor mutatkozik meg valakinek az igazi értéke, amikor a nehézségekkel kerül szembe?”

Tokiomi mélyen meghajolt az idős pap szavai előtt.

„Lekötelezett. A tartozásom az Egyház felé és a Kotomine család két generációja felé be lesz vésve a családi feljegyzések közé.”

„Én csupán beteljesítem a fogadalmamat a Tōsaka család következő generációja számára. ―A továbbiakban majd isten védelméért fogok imádkozni, hogy az útja végére elérje a ’gyökeret’

„A nagyapám bánata a Tōsakák legdrágább kívánsága, ezért az a cél amiért élek.”

Elrejtve, hogy az önbizalma mennyire fulladozott a felelősség súlya alatt, Tokiomi elszántan bólintott.

„Ebben az évbe el fogom érni a Grált, ebben biztos vagyok.”

Meghajolva Tokiomi méltósága felett, Risei atya megáldotta a régi barátját.

„Barátom… Neked is jó örökösöd van.”

                                       X                                       X

A Mediterrán tenger szele Kotomine Kirei haját suhogtatta, egyedül tért vissza a domb tetején lévő villából, egyedül és csendben a vékony és kanyargós úton.

Végül, Kirei sorrendbe rakta a Tōsaka Tokiomiról szerzett benyomásait.

Lehet nehéz élete volt. Mintha a büszkeséget tapasztalatra változtatta volna, egy olyan ember volt, aki szilárd méltósággal volt megáldva, amivel kérkedhetett.

Nagyon is értette ezt a fajta személyiséget. Kirei saját apja is ugyanabból a fajtából való, mint ez a Tōsaka Tokiomi. Olyan emberek, akik jelentést tulajdonítanak a születésüknek, a létezésüknek, és kétségek nélkül követik azt. Soha nem haboznak, és nem hezitálnak.

Egy tiszta cél érdekében meg acélozzák akaratukat, amit csak az életük célja annak a ’valaminek’ a beteljesülése éltet, ennek vetik alá magukat az élet minden területén.

A ’meggyőződésük formája’, Kirei apja esetén a jámbor hit; és Tōsaka Tokiomi esetében pedig talán az öntudatosság abban, hogy ö a kiválasztott― egy kiváltság, ami nem a plebejusoké, olyan erős hit magában, akinek felelősség nyugszik a vállán. Ő azon ’eredeti nemesek’ egyike, akiket manapság már alig látni.

Innentől fogva, Tōsaka Tokiomi léte fontos Kirei számára… De még így sem lehet összehasonlítani Kireivel. Ez olyan mintha azt mondanánk, hogy hasonlítana az apjára.

Azok, akik csak a saját eszméiket képesek látni soha nem érthetik meg azokat, akiknek nincsenek eszméik. Az olyan embereknél, mint Tokiomi a ’céljuknak van értelme’ s ez a meggyőződésük alapja, ez az, ami teljes mértékben hiányzik Kotomine Kireiből. Még soha, az élete 20 éve során nem volt ilyen érzése.

Ennél fogva, sem a leg nemesebb ötletek, sem a küldetések nem nyújtanak neki örömöt. Egy ilyen embernek egyszerűen nem lehet értelmes célja.

Azt sem értette, hogy hogyan volt képes a világ értékeitől ennyire eltávolodni. Kirei még egy olyan kedvtelést sem talált, amibe örömét lelné.

Továbbra is hitte, hogy létezik isten. Hogy létezik egy felsőbb létforma, bár nem volt elég érett ahhoz, hogy ezt észlelje.

Úgy élt, hogy azt hitte egy nap isten szent szava majd elvezeti a legfelsőbb igazsághoz és megmenti öt. Ebben reménykedett.

De a szíve mélyén már tudta. A megváltás nem isten szeretetéből fog jönni egy olyan ember számára, mint ő.

Szembesülve ily haraggal és kétségbeeséssel végül mazochizmusba kergette. Bűnbánatot színlelve edzett és újra és újra megsebezte magát. De ezek a sanyargatások, egyre erősebbé tették Kirei testét, és mire észrevette már az egyház elitjébe tartozott, mint ’végrehajtó’.

Mindenki ’dicsöségnek’ nevezte Kotomine Kirei önuralmára és odaadására mindenki példaként tekintett. Ez alól az apja Risei sem volt kivétel.

Kirei nagyon is jól tudta, hogy Kotomine Rise mért csodálta és hit annyira fiában, de ez egy félreértés, a valóságban a szíve szégyenletes volt. És egy egész élet sem volna elég, hogy helyesbítse ezt a félreértést.

Eddig a napig senki nem volt képes megérteni azt, hogy mi az amit hiányolt Kirei.

Igen, még az egyetlen nő sem akit szeretnie kellett―

”… ”

Egy kicsit megszédült, majd lassította lépteit és a kezét a homlokára tette.

Amikor megpróbált az elvesztette feleségére gondolni, a gondolatai ködbe vesznek. Mintha a szakadék szélén állna. Egy túlélési ösztön, ami azt sugallja, hogy ne menjen tovább.

Mire meg érette, már elérte a domb alját. Kirei megállt és visszanézett a távoli villára a dombon.

Még mindig nem jutott kielégítő válaszra a Tokiomival kapcsolatos megbeszélésről… Ez volt a legnagyobb probléma, ami Kireit aggasztotta.

Miért választotta egy természetfeletti erő, mint a ’Grál’ ép Kotomine Kireit?

Tokoimi egy kétségbeesett válasszal rukkolt elő. Ha a Grál Tokiomit akarná támogatni, akkor bizonyára számos más személyt találhatott volna a barátai közül; nem Kireit.

Kellet, hogy legyen valami oka az ő kiválasztásának a következő Grál Háborúra.

Mégis… minél többet gondolt rá annál zavaróbbnak találta a logikátlanságot.

Alapvetően nem volt ’értelmes célja’. Sem eszméje se törekvése. Akár, hogy is nézzük nem volt rá oka, hogy ő legyen egy olyan csoda birtokosa, mint a ’mindenható kívánsággép’.

Komor arccal, Kirei megnézte a három szimbólumot, ami megjelent a jobb keze hátulján.

Azt mondják, hogy az Utasító Pecsét egy szent jel.

Vajon három év múlva fog találni olyan fogadalmat, amit hordozhat?