Fate/Zero (Hungarian): Első Felvonás 5. rész

-270:08:57

Fuyuki kicsiny, hegyvidéki városának szögletében egy bokrokkal övezett tisztáson Waver Velvet megkezdte a megidézéshez szükséges rituálé előkészületeit miután megbizonyosodott róla, hogy teljesen egyedül van.

A tyúkok egyre hangosodó kotkodácsolása miatt Waver idegei a nap során a végsőkig feszültek olyannyira, hogy még egy elme tisztító rituálé elvégzésére is szükség volt a csatornák megnyitása előtt.

A varázskör szimbólumát addig kell a földre rajzolni, amíg a csöpögő csirkevér még meleg. Rengetegszer elgyakorolta a műveletet, az elmúlás közbeni útnak indulás négy, egymást körülvevő jelének berajzolását a megidézés körébe.

Nem követhet el hibát.

„Elzár. Elzár. Elzár. Elzár. Elzár. Öt bevégzés minden ismétlésre. És most, a megtelt pecsétek töressenek fel dicsőségemre!”

Waver óvatosan szétkente a csirkevért a földön, ahogy a varázsigét kántálta.

A Tohsaka rezidencia földalatti műhelyében ugyanebben a kicsiny, hegyvidéki városban ugyanezekre az előkészületekre került sor egyazon rituálé végrehajtása céljából.

„Ó te első, Ó ezüst, Ó vas. Ó, alapítás köve, Ó Szerződés Főhercege. Hallgasd meg szavaimat hatalmas tanárunk, a Főmágus, Schweinorg nevében.

Legyenek a feltámadó szelek, mint falak. A korona fölé emelkedvén legyenek a kapuk minden irányból zárva, és a Királyságba vezető három-ágú út körbefordultasson.”

Tohsaka Tokiomi hangosan kántálta a varázsigét miközben a varázskört áldozati vér helyett mágikus ékkövek olvadt kivonatával rajzolta fel. Erre a napra készülve Tohsaka a birtokában lévő összes pranával teli ékkövet feláldozta, amit az idők során felhalmozott.

A Kotomine apa és fiú – Risei és Kirei - mellette állt.

Kirei alaposan megnézte az oltárra helyezett szent relikviát. Első ránézésre egy múmia letört darabkájának tűnt, de valójában a földön élő első kígyónak a levedlett és megkövesedett bőre volt elvileg korszakokkal ezelőttről.

Kireit akarata ellenére félelem fogta el a gondolatra, hogy miféle Hősi Lélek megidézésére szolgálhat a kődarab.

Végre megértette Tokiomi magabiztosságának forrását. Nincs az a Servant aki képes lenne legyőzni azt a Hősi Lelket akit Tokiomi választott.

Ugyanebben az időben a távoli Einsbern kastélyban Emiya Kiritsugu a szertartási szoba padlójára rajzolt és használatra kész megidéző kört vette szemügyre.

“Elegendő lesz egy ilyen egyszerű szertartás?”

Irisviel számára, aki Kiritsugu mellől szemlélte a folyamatot meglepő volt, hogy az előkészületek ilyen csekélyek voltak.

„Talán csalódás ez számodra, de egy Servant megidézése sohasem igényelt semmiféle különösebb spirituális szertartást.”

Magyarázta Kiritsugu amint a higannyal rajzolt ábrát vizsgálta elhibázott vonalak és maszatfoltok után kutatva.

„Mivel valójában nem a mágus, hanem a Szent Grál ereje idézi meg a Servantot. Mesterként igazából én csak egy vezeték vagyok, ami a hősi lelket a világgal összeköti, amiben élünk, majd mindössze ellátja az ebben a világban való materializálódáshoz szükséges pranával.”

Mintha elégedett lett volna a megidéző kör végleges állapotával, Kiritsugu bólintott majd felállt. A szent relikvia az oltáron feküdt – a legendás szent kard hüvelye.

„Ha minden igaz, ezzel a győzelem a kezünkben van.”

„Pontosan megtanultad az idézéshez szükséges varázsigét?”

Matou Zouken újra és újra emlékeztette Kariyát a biztonság kedvéért. Utóbbi csendesen bólintott a sötétben.

A rothadás és penész visszataszító szagával teli zöldes sötétség mintha a tenger mélye lett volna. Ez volt a féreg tároló, mélyen a Matou rezidencia alatt megbújva, ami a kicsiny, hegyvidéki város egyik dombján állt.

„Akkor jó. Azonban mikor a varázsige közepén jársz, iktass közbe további két sort.”

„Hogy érted ezt?”

Zouken baljósan mosolygott Kariya zavart arckifejezésére.

„Hát nem egyértelmű? Tudhatnád Kariya, hogy mágusként a képességeid nem csak egy vagy két lépéssel maradnak el a többi mágusétól. Ez befolyásolni fogja a Servant alapvető képességeit. Ez esetben csak a Servant Kasztja által hozható be a lemaradás, és egészen a gyökerektől kell feltornásznunk a paramétereket.”

Előre meghatározni a Servant Kasztját a megidéző varázsige megváltoztatásával.

Általában azt, hogy a Servant melyik Kasztba kerül a megidézett Hősi Lélek sajátos jellemzői döntik el. Azonban vannak kivételek; két Kasztot előzőleg a megidéző is kiválaszthat.

Az egyik ilyen az Assassin. Az ebbe a Kasztba tartozó Hősi Lélek feltételezhetőleg a Hassan-I Sabbah nevet viselő gyilkosok csoportjába fog tartozni.

A másik Kaszt viszont minden Hősi Lélekre vonatkozik és előhívható, amennyiben a megidéző bizonyos elengedhetetlen tulajdonságokkal bír.

Így aztán---

„Ez alkalommal add a megidézendő Servantnak a Tomboló Őrület tulajdonságát!”

Harsogta Zouken örömteli arccal, mintha alig várná az ezzel járó katasztrofális következményeket.

„Kariya, Berserker mestereként harcolj hát értem mindeneddel, amid csak van.”

Aznap különböző tájak különféle lelkekhez szóló igéi szinte egy időben hangoztak el, az események olyan harmóniája melyet aligha lehetett véletlen egybeesések sorozatának nevezni. Minthogy a mágusokat egyazon remény fűtötte.

Egy csoda reménye. A megidéző igék, melyeket ezek az emberek az univerzum másik oldalán lévő hősökhöz mondtak, akik majd brutálisan mészárolják le egymást ezen csoda elérésének érdekében egyszerre zengtek a földről.

„Kezdődjék-„

Ez a mágusi képességei bizonyításának pillanata, a legnagyobb megpróbáltatás. Ha veszít, akár az életét is elvesztheti. Ezt Waver biztosan érezte, de mégsem volt a félelem szikrája sem benne.

Egy szenvedély, ami erőt kíván. Egy elhatározás, ami könyörtelenül űzi célját. Ezen tulajdonságok alapján Waver Velvet kétségtelenül egy kimagasló mágus.

„Kezdődjék-

Tested nyugodjék az én uralmam alatt, sorsom nyugodjék a te pengédben.

Ha te a Szent Grál hívásának engedelmeskedék, és eme lélek, eme akarat alá vetéd magad, úgy válaszolj.”

A testét körülvevő prana érzete. Az ember fizikai testében csúszkáló és keringő Mágikus Körök által okozott rosszindulatúan jeges és gyötrő érzés, ami elől egy mágus sem menekülhet.

Waver összeszorított fogakkal folytatta a varázsige kántálását.

„ – Esküt teszek most. Én vagyok az az ember, aki a Mennyek erényére válik majd. Én vagyok az az ember, akit Hádész minden gonoszsága beborít.”

Kiritsugu látása elsötétült.

A hátát borító Emiya családi címer, ami generációról generációra szállt, elkezdte tőle függetlenül, különálló entitásként kántálni a varázsigét, hogy ezzel Kiritsugu taumaturgiáját táplálja. Kiritsugi szíve egy olyan síkon, amin az elméjének nem volt uralma zakatolni kezdett, mint egy gőzmozdony.

A húsa, melyet kínzott a levegőből összegyűjtött prana már el is felejtett emberként működni; ehelyett egy misztikus szertartás kellékévé vált, egy körré, mely egyedüli feladata az volt, hogy összekösse a szellemit az anyagival.

Kiritsugu figyelmen kívül hagyta az ezen zavar által okozott súlyos fájdalmat ami elég erős volt ahhoz, hogy egy embert ordításra késztessen és a varázsige kántálására összpontosított.

Még a visszatartott lélegzettel mellette álló Irisviel jelenléte is kiveszett a tudatából mostanra.

A tiltott kiegészítést hozzáadva Kariya további két sor idegen igével toldotta meg a megidéző varázsigét, ezzel megfosztva a megidézendő Hősi Lelket épp elméjétől és egy Berserker szintjére alacsonyítva a hőst.

„—És szolgálsz, bár szemeidet a káosz felhője takarja, és az őrület ketrece vesz körbe téged. Én vagyok az, aki eme láncoknak parancsol—„

Kariya más, mint a többi Mester, mivel számára a benne élősködő parazita lények szolgálnak Mágikus Körökként. Az ingerlésükkel és a Körök aktivizálásával járó kín összehasonlíthatatlan volt a többi mágus szenvedésével. A varázsige kántálása közben a fiú végtagjai görcsösen rángatóztak és vér fröcskölt megrepedt ereiből.

Vérvörös könnyek csorogtak a maradék épp jobb szeméből, majd csöpögtek le az állán.

Ennek ellenére Kariya koncentrációja nem lankadt.

Csak a hátán cipelt felelősségre kellett gondolnia – így nem riadhat vissza most.

„Ti, a hét mennyek, a szavak háromságába zárva, törjétek át csengésük béklyóját és legyetek a kezek, melyek az egyensúlyt biztosítják--!”

Ezzel, ahogy az imáját befejezte Tokiomi érezte, ahogy a testében száguldó prana sebessége a végsőkig nőtt.

Mennydörgés és villám robajlott melyet a viharos szelek hátán sodródó gomolygó felhők kísértek. A tomboló szél nyomása alatt, mely még a Kireihez hasonló szemlélődőket is elvakította, a megidéző kör alakja briliáns fénnyel ragyogott.

Végre a Mágikus Körök kapcsolatot teremtettek a síkkal, mely felette áll az emberekének… a szüntelenül áradó káprázatos fényből egy szálegyenes férfi arany sziluettje bontakozott ki. Eme magasztos méltóságon ámulva Risei atya áhitatosan motyogott magán kívül.

„…Győztünk, Kirei. Miénk a háború...”

Így a kívánság immáron rájuk szállt.

A túloldalról érkezvén, egy legendás illúzió szélviharba és villámokba csavarva.

Eredetileg az emberiségből származva, de a halandók síkjától elkülönítve. Az elementálok szintjére emelve nem emberi erők által. A helyről, ahol a természetfeletti elsőrendűek összegyűlnek…a Hősök Trónjáról, mely az Istenek erejét hordozza, a Hősi Lelkek melyeket számtalan hétköznapi ember álmából szőttek, és akik egy időben szálltak alá a földre.

Ekkor—

Az éjszakai erdőben, egy sötétségbe vesző sziklapárkányon, valamennyi helyszínen egyszerre hangzott el a kérdés valaki szájából magasztos hangon:

„Így kérdelek hát, te vagy-e a Mester, ki szólított?”