Sword Art Online: 1. kötet 9. fejezet
9. fejezet[edit]
Több mint egy éve már, hogy a Vér Lovagjai az első számú klán.
Azóta a klán vezére, az „Élő Legenda”, és az alvezér, Asuna, a „Villám”, úgy híresültek el, mint a két legjobb harcos Aincradban. Most lehetőségem adódott figyelni Asunát, aki már befejezte azoknak a képességeinek a fejlesztését, amikre egy vívónak szüksége van, most egy normál szörny ellen harcolt.
Jelenleg egy harc közepén vagyunk és az ellenség egy csontváz kardforgató, a „Démoni Szolga”. Két méter magas, kísérteties kék fény veszi körül, és egy hatalmas egyenes kardot tartott a jobb kezében és kerek fém pajzsot a baljában. Természetesen nem volt egyetlen izma sem, ennek ellenére az erő pontja nagyon magas volt, ez tette nehézzé a harcot ellene.
De Asuna esélyt se adott neki.
- Hrrrrgrrrr!
Ezzel a furcsa hanggal a csontváz jó párszor meglendítette a kardját, kék fénycsíkot hagyva a nyomában. Ez egy négyütéses képesség: a „Vertical Square”. Ahogy aggódva figyeltem pár lépésről, Asuna balra majd jobbra lépett, elegánsan kikerülve az összes vágást.
Még ha ez egy 2-az-1 elleni helyzet is, akkor sem tudunk mindketten egyszerre harcolni, mikor egy teljesen felfegyverzett ellenséggel nézünk szembe. Ez nem a rendszer hibája, csak mikor két ember túl közel kerül egymáshoz egy harcban, ahol kardok lendülnek ide-oda olyan sebességgel, amit a szem nem tud követni, nos, ez mindennél nagyobb akadállyá válik. Tehát mikor csapatban küzdünk, egy képességet használunk, a „váltás”- t, ami szükséges a magas szintű csapatmunkához.
A teljes vágás után az utolsó csapás is célt tévesztett a négyből és a Démoni Szolga kissé kibillent egyensúlyából. Asuna nem szalasztotta el a lehetőséget és átment egyenesen ellentámadásba.
Az ezüst vívókard szúrásai egymás után találtak, mindegyik látványos nyomot hagyva, és a csontváz életereje lecsökkent. Egyenként a csapások nem okoztak nagy sérülést, de az ütések száma elsöprő volt.
Három rövid lökésből álló ütéstől a csontváz páncélja kissé felcsúszott, és Asuna stílust váltott, hogy kétszer megvághassa a csontváz lábát. Majd a kard hegye vakító fehéren felragyogott, és bevitt két erős szúrást fent és lent.
Ez egy 8 ütéses kombináció volt. Nagy valószínűséggel a „Star Splash” nevű magas szintű kardképesség volt. Ilyen pontossággal csapást mérni a csontvázra ezzel a vékony pengével, ami általában hatástalan az ilyen ellenfelekkel szemben, egy hihetetlen képesség megjelenése.
Az erő, ami 30%-ot vett le a csontváz életerejéből, szintén elképesztő, de én elvesztem a játékos eleganciájában. Biztos ez jelenti a kard táncot.
Asuna rám kiáltott, mintha hátul is lenne szeme, én meg csak némán álltam ott.
- Kirito-kun, váltás!
- Oo-ké!
Gyorsan felemeltem a kardom, ugyanabban a pillanatban Asuna bevitt egy erős döfést.
A csontváz kivédte a csapást a baljában tartott pajzsával és fényes szikrák pattantak a levegőbe. De ez volt a vért hatás. Az ellenség megállt egy pillanatra miután hárította az erős támadást, így nem tudott azonnal visszatámadni.
Természetesen Asuna is megdermedt miután blokkolták a támadását, de a „rés” a fontos.
Azonnal támadtam egy robbanó típusú képességgel. Direkt töréspontot előidézni egy harc kellős közepén, és helyet cserélni egy csapattárssal, ezt hívjuk „váltás”-nak.
Miután megbizonyosodtam, hogy Asuna hatókörön kívülre ment, hevesen támadni kezdtem az ellent. Hacsak nem vagy olyan mesteri, mint ő, akkor a szokásos vagdalkozó támadás a leghatásosabb az ilyen ellenfelekkel szemben, mint a Démoni Szolga, és sokkal több „rést” eredményez. Ebben az esetben egy zúzófegyver lenne a legjobb, például a buzogány. De nekem nincs, és valószínűleg Asunának sincs ilyen zúzó típusú képessége.
A „Vertical Square”, amit a támadásra használtam, mind a négy ütése sok HP-t vett le tőle. A csontváz lassan reagált. Ez azért van, mert a szörnyek M.I.- jébe bele van építve egy pillanatnyi késleltetés mielőtt reagálna, mikor hirtelen megváltozik a támadó stílusa. Tegnap sok időmbe és erőfeszítésembe került, hogy ezt előidézzem a Gyíkembernél, de ha van egy csapattársad, akkor csak egy váltásra van szükséged. Ez a legnagyobb előnye a csapatmunkának.
Hárítottam a támadást és egy fontos képességet kezdtem használni, hogy befejezzem a harcot. Bevittem egy erős lefelé irányuló csapást jobboldalon, majd megcsavartam a csuklóm és visszavágtam ugyanazon a vonalon, amin az előbb lefelé mentem, olyan mozdulatot hajtva végre ezzel, mintha golfoznék. Minden alkalommal, mikor a kard hozzáütődött az ellenség testéhez, ami csak csontokból állt, az ütés hangja hallatszott, és narancssárga fény áradt ki.
A csontváz felemelte a pajzsát, hogy blokkolja a csapást, amiről azt hitte felülről fog érkezni, de keresztülhúztam a számításait, és meglöktem a bal vállammal. Majd egy függőleges vágást küldtem a tántorgó csontváz felé, majd szünet nélkül újra meglöktem, ezúttal a jobb vállammal. Ez egy olyan képesség, ami megoldja és kezeli az erős támadások egymásba kapcsolását és kombinálását: a „Meteor Break”. Nem nagy dolog, de ez olyan képesség, ami elengedhetetlen a puszta-kezes képességekhez, ahogy az egykezes kard képességekhez is.
Az ellenség életpontjai a túl nagy ütés miatt, amit a támadásokból szedett be, már a piros zónában voltak. Minden erőmet beleadtam a hétütéses kombináció végső vízszintes, balról induló vágásába. A kard egyenesen a csontváz nyaka felé száguldott, fényes ívet rajzolt a levegőbe. A csont egy pattanó hang kíséretében eltört, és míg a koponya felrepült a levegőbe, a test a földre zuhant, mint egy báb, aminek elvágták az összes zsinórját.
- Győztünk!!!
Asuna megveregette a hátam, ahol már ott pihent a kard.
Félretoltuk a tárgy szétosztást és újra sétálni kezdtünk.
Mostanáig harcoltunk a szörnyekkel, eddig négy alkalommal, de szinte sérülés nélkül jutottunk át rajtuk. Míg Asuna stílusa rövid szúrásokból állt, addig az enyém nagy képességek összekapcsolásából, ez megzavarta a szörnyek M.I.- jét – csak az érzékelő algoritmusokat, nem a CPU feldolgozó képességét – és ezzel lehetőséget adva arra, hogy jól összepárosítsuk képességeinket. Valószínűleg nincs sok különbség a szintjeink közt.
Óvatosan haladtunk a pillérek szegélyezte pazar folyosón. Esélytelen, hogy a felderítő képességem mellett rajtunk üssenek, de a lépteink vízhangja zavart. Nem volt fényforrás a labirintusban, de a környezet egy gyenge, misztikus izzást bocsájtott ki magából, így elég jól láttunk.
Óvatosan vizsgálgattam a folyosót, ami visszatükrözte a lágy kék fényt.
A labirintus lejjebb vöröses-barna mészkőből készült. De ahogy feljebb jöttünk benne, a környezetünk ismeretlen kőből készült, ami egy már-már ragadós, kék fényt árasztott. A pillérekbe megkapó, de kísérteties képek voltak vésve, és sekély víz rohant a lábunk közt, beborítva a padlót. Azt lehet mondani, hogy összességében az atmoszféra „nehezebb lett”. Nem sok fehér folt volt már a térképen. Ha helyes a sejtésem, az előttünk lévő terület valószínűleg...
A folyosó végén egy kétszárnyú szürkés-kék ajtó fogadott minket. A faragványok az ajtón hasonlóak voltak a pilléreken lévőkhöz. Még ha az egész világ kizárólag csak adatból áll is, ezekből az ajtókból akkor is egy megmagyarázhatatlan aura áradt.
- Ez az...?
- Valószínűleg... Ez a vezér terme.
Asuna szorosan markolta a kabátom ujját.
- Mit tegyünk...? Nem lesz baj, ha csak egy pillantást vetünk rá, igaz?
A bátor szavak ellenére a hangjában aggódás hallatszott. Még ha egy csúcskategóriás kardforgató volt is, úgy tűnik ezt ő is ijesztőnek találja. Igaz, ez várható volt. Engem is megrémített.
- Rendben, készítsünk elő egy-egy teleportációs kristályt, csak a biztonság kedvéért.
- Jó.
Asuna bólintott, és egy kék kristályt vett elő a zsebéből. Én is előkészítettem egyet.
- Készen állsz? Kinyitom...
Míg Asuna erősen szorította a jobb karom, én megérintettem a vasajtót a bal kezemmel, amiben a kristályt fogtam. Ha ez most a valóság lenne, a tenyerem izzadságban úszna.
Ahogy lassan egyre nagyobb erővel toltam az ajtót, ami legalább kétszer magasabb volt, mint én, az meglepően könnyen kinyílt. Miután megmozdult, a két szárny olyan gyorsan szétnyílt, hogy az kissé megzavart minket. Asunával együtt visszatartottam a lélegzetem, majd a hatalmas ajtó egy utolsó reccsenéssel megállt, feltárva ellőttünk, hogy mi van odabent.
… Vagy legalábbis azt hittük; teljes sötétség fogadott minket. A fény, ami elárasztotta a folyosót nem érte el a szoba végét. A sűrű hideg sötétség nem mutatott semmit, akárhogy is meresztettük a szemünket.
- …
Alighogy kinyitottam a szám, két kékes-fehér láng lobbant fel kissé beljebb, majd még kettő és aztán még egy pár.
„Huss”... ezzel a folyamatos hanggal kísérve egy szempillantás alatt készen állt a szoba közepe felé vezető út. A végén, egy nagy tűzoszlop lángolt fel, és az egész téglalap alakú szobát kék fény töltötte el. Nagyon tágas volt. Úgy tűnik az egész fehér folt a térképen ez az egy szoba volt.
Asuna belém karolt, mintha az idegesség sakkban tartaná, de nem volt elég hely a fejemben, hogy élvezhessem ezt az érzést. Ennek oka a tűzoszlop mögött megjelenő hatalmas alak.
Az óriási testen domborultak az izmok. A bőre sötétkék volt, és a vastag mellvért felett ülő fej nem emberé volt, hanem inkább egy hegyi kecskéé.
Két hajlított szarv állt ki a feje két oldalán. A szemeivel, amik szintén fényes kékben izzottak, ránk nézett. Az alsó testét tengerészkék szőr borította, és - bár ez nem látszott tisztán a tűz miatt - de úgy tűnik, hogy az is állati volt. Egyszóval, és a szó minden értelmében, ez egy démon.
Elég nagy távolság volt a bejárat és a terem közepe közt ahol az állt. Ennek ellenére a küszöbre fagytunk, egyetlen izmunk sem mozdult. Minden szörny közül, amikkel idáig találkoztunk, ez az első, ami démoni kinézetű volt. Ez olyasmi volt, amiért nem bírok elég hálát rebegni a temérdek RPG - nek amivel eddig játszottam. De most, hogy ezt láttam, nem tudtam visszatartani a félelmet, ami kitörni készült a testemből.
Hezitálva ráfókuszáltam, és elolvastam a szavakat, amik megjelentek: „A Ragyogószemű”. Kétséget kizáróan ez a szint vezére. Az „A” a neve előtt is ezt bizonyítja. Ragyogószemű – a szemek, amik ragyogtak.
Amint elolvastam ezt messziről, a kék démon hirtelen rázni kezdte a hosszú pallosát és üvöltött. A kék tűz hevesen megremegett, és vibráció futott végig a padlón. Tüzes lélegzet robbant ki az orrából és a szájából, ahogy felemelte a pallosát. Aztán a kék démon hihetetlen sebességgel egyenesen felénk támadt – ezzel megremegtetve a talajt – anélkül, hogy időt hagyott volna a gondolkozásra.
- Ááááááááá!
- Kyaaaaaaaa!
Kiabálni kezdtünk és ugyanakkor 180°-os fordulatot téve olyan gyorsan futottunk el, ahogy a lábunk bírta. Tudtuk, hogy elméletileg a vezér nem tud kijönni a terméből, de egyszerűen nem tudtunk ott maradni. Az ügyesség pontjainkra bízva magunkat, amit mostanáig fejlesztettünk, szélsebesen futottunk végig a folyosón.
| 8. fejezet | Főoldal | 10. fejezet |
