Sword Art Online: 1. kötet 11. fejezet
11. fejezet[edit]
Sajnálatos módon, belefutottunk egy csapat Gyíkemberbe a felfelé vezető úton. Mire nyolcunknak sikerült átverekednie magát a felső szint folyosójáig, már 30 perc telt el, és még mindig nem találkoztunk egyetlen Sereg taggal sem.
- Talán használták a kristályaikat, és már elmentek? - mondta Klein tréfásan, de egyikünk sem hitte, hogy ez történt volna. A végére ösztönösen gyorsítottunk a lépteinken, ahogy végighaladtunk a hosszú folyosón.
Már félúton voltunk, mikor egy hang, ami csak növelte félelmünk visszhangzott végig a falakon. Mind megálltunk, hogy hallgatózzunk.
- Ááááá...
Az elhaló hang, amit hallottunk, kétséget kizáróan sikoly volt.
De nem egy szörnyé. Egymásra néztünk, majd sprintelni kezdtünk. Mivel nekünk magas volt az ügyességünk, ezért Asunával mi ketten voltunk a leggyorsabbak, így hamar nőtt a távolság köztünk és Klein csoportja közt. De nem volt időnk bevárni egymást. Úgy száguldottunk keresztül a kéken ragyogó folyosón, mint a szél, most ellenkező irányban, mint legutóbb.
Hamarosan egy nagy kétszárnyú ajtó tűnt fel a távolban. Már nyitva volt, és láthattuk a táncoló kék lángokat, meg a hatalmas árnyat, ami odabent mozgott. Halottuk az időszakosan felhangzó sikolyokat és csendülő fémek zaját.
- Nem...! - sikította Asuna, majd még jobban felgyorsított. Szorosan mögötte futottam én is. Talpaink alig érték a földet, szinte repültünk a levegőben. Úgy véltem, elértük a rendszer támogatásának határát. Az oszlopok a folyosó mentén elvillantak mellettünk.
Ahogy az ajtó közelébe értünk, gyorsan lelassítottunk. Szikrák pattantak a csizmáink alatt, és megálltunk közvetlen az ajtó előtt.
- Hé! Srácok, jól vagytok!? - kiabáltam be és előrehajoltam, hogy jobban lássak.
Ott bent - úgy nézett ki, mint a pokol.
A kékesfehér lángok mind a szint túloldalán égtek. A hatalmas figura a szoba közepén állt, a teste úgy ragyogott, mintha fémből készült volna. Ez a kék démon volt: A Ragyogószemű.
Ahogy A Ragyogószemű óriási zanbato szerű kardját lóbálta körbe, hatalmas lángoló lehelet tört elő hegyi kecskére emlékeztető fejéből. A sérülés, amit eddig szerzett, még a felét sem érte el a HP-ja egyharmadának. A szoba túlsó felén egy csomó sziluett volt, a méretük eltörpült a démon mellett. Ők voltak A Sereg csapata, és a tagok az életükért küzdöttek.
Már nem volt rend köztük. Ellenőriztem az emberek számát és hirtelen feltűnt, ketten hiányoznak. Jó lenne, ha már kijutottak volna a teleport tárgyakat használva, de...
Míg ezen gondolkodtam, egyiküket oldalról eltalálta a zanbato és elrepítette. Az életereje elérte a piros zónát. Nem tudom, hogy történhetett, de a démon A Sereg tagjai és a kijárat közé került, elzárva előlük a menekülés útját. Rákiáltottam a játékosra, aki most ért földet.
- Mit csináltok!? Használjátok a teleportációs tárgyaitokat!
A férfi rám nézett. Az arcán visszatükröződött a lángok kékes fénye és a kétségbeesésé. Visszakiabált:
- Nem működik...! A kristályok nem működnek!
- Mi?
Szótlanná váltam. Ez azt jelenti, hogy ez a szoba egy „Anti-Kristály Terület”? Ez elég ritka, amik az útvesztőkben tűnnek fel időnket, de sosem fordultak elő egy vezér termében mostanáig.
- Hogy lehet ez!?
Asuna nehezen lélegzett. Ebben az esetben nem rohanhatunk be csak úgy, hogy megmentsük őket. Majd egy játékos, a démon felemelte a kardját, és felkiáltott.
- Mit mondtok!! A visszavonulás szót nem ismeri A Felszabadító Sereg! Harcoljatok!! Harcoljatok, én parancsolom!!
Egyértelműen Cobert hangja volt.
- Te gazember! - kiáltottam. A tény, hogy két ember eltűnt egy Anti-Kristály Területen - ez azt jelenti, hogy már halottak, már elmentek. Ezt el lehetett volna kerülni, de már megtörtént, erre még mindig ilyesmit mond ez az idióta? Éreztem, ahogy felforr a vérem.
Klein és csapata utolért minket.
- Hé, mi történik itt!?
Gyorsan beszámoltam neki a jelenlegi helyzetről. Amint megtudta, Klein arca elsötétült.
- Nem... Nem tehetünk semmit?
Berohanhatnánk és utat vághatnánk nekik. De most, hogy nem tudunk vészhelyzet esetén elmenekülni, nem tudtunk figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy akár meg is halhatunk. Nincs elég emberünk. Ahogy ezzel a gondolattal küzdöttem, Cobertnek sikerült valahogy rendezni az embereit, és felkiáltott.
- Támadás!
Kettő a tíz közül már majdnem elvesztette az összes életerejét, és a földön feküdt. A másik nyolc négy vonalba rendeződött Cobert körül, aki a támadást vezette magasra emelt kardjával.
- Ne!!
De a hangom nem érte el őket.
Ez egy értelmetlen támadás. Ha mind a nyolc egyszerre támad rá, nem fogják tudni használni a képességeiket, és csak fokozná a harc zűrzavarát. Védekezőként kéne harcolniuk, folyamatosan cserélgetve egy embert az élen, aki felfogná a sérüléseket, majd gyorsan lecserélni a következőre.
A démon felegyenesedett és földrengető ordítást hallatott, mielőtt vakító lángcsóvát fújt ki. Úgy tűnt sérülést okozó támadásnak lehet besorolni, és a nyolc lelassult, ahogy a kék lángok körülölelték őket. A démon kihasználta a lehetőséget, és meglendítette a hatalmas kardját. Az ember teste, akit eltalált, felrepült a levegőbe, átrepült a démon feje felett, és erősen a padlóba csapódott előttünk.
Cobert volt.
Az életereje eltűnt. Hitetlenség látszott az arcán, és lassan megszólalt.
- Ez lehetetlen - mondta csendesen. Majd idegtépő hang kíséretében, ami lelkünkbe hasított, a teste darabokra esett. Mellettem Asuna röviden sikított ettől az értelmetlen haláltól.
Ahogy a vezérük elment, A Sereg tagjai hirtelen káoszba zuhantak. Sikítva szétszaladtak. Mindegyikük életereje már a fél jelzés alatt volt.
- Ne... Ne... Ne többet... - ahogy meghallottam Asuna furcsa hangját, oldalra néztem. Hirtelen a karja felé kaptam...
De elkéstem.
- Ne!!
Ezzel a kiáltással Asuna beszaladt, mint a szélroham. Előhúzta vívótőrjét és rátámadt A Ragyogószeműre, mint a villám.
- Asuna!! - kiáltottam. Nem hagyva választás, előhúztam a kardom és követtem.
- Eh, mindegy is!!
Klein és a csapata kiáltott, majd követett minket.
Asuna vakmerő támadása a démon hátát ütötte meg, míg az másfelé figyelt. De sokat veszített életerejéből.
A Ragyogószemű felordított, majd megfordult és lefelé vágott a zanbatoval. Asuna gyorsan oldalra lépett, hogy elkerülje az ütést, de nem volt elég gyors, és a lökéshullám a földre terítette. A következő vágás máris repült felé.
- Asuna!!
A testemet jeges félelem árasztotta el, ahogy Asuna és a penge közé álltam. A kardommal alig tudtam kivédeni a támadást. Majd egy ütést éreztem az egész testemen, és a lökéshullám eltalált.
A két penge szikrázott, és a démon kardja csak pár centire Asunától csapódott a földbe. Nagy lyukat ütött a padlóba robbanásszerű hang kíséretében.
- Vissza! - kiáltottam, és felkészültem a démon támadására. A kard ismételtem felém repült, olyan erővel, amitől azaz érzésem támadt, hogy az el tudná venni az egész életemet egyetlen ütéssel. Nem volt időm ellentámadásra.
A Ragyogószemű technikái alapvetően a kétkezes kardképességek. De kissé egyediek is, ami lehetetlenné teszi, hogy olvassunk belőle. A védekezésre koncentráltam oldalazással és hárítással. De a támadások ereje monumentális volt, és minden egyes lendítés lecsípett egy kicsit az életerőmből.
- Ááá!!
Végül csak eltalált az egyik ütés. Éreztem a becsapódást, és a HP-m nagyot zuhant.
A képességeim és a felszerelésem messze állt egy tank játékosétól. Ha így folytatom, akkor ez egyenes út a halálhoz. A halálfélelemtől hideg futott végig a testemben. Már nem menekülhettem.
Csak egy dolgot tehettem. Mindent be kell vetnem ellene, amim csak van.
- Asuna! Klein! Tartsátok fel tíz másodpercig! - kiáltottam és erősen meglendítettem a kardom, hogy blokkoljam a démon vágását, és töréspontot készítsek. Majd hasra vetettem magam, és odébb gurultam. Klein azonnal átvette a helyem és feltartotta a démont a katanájával.
De Klein katanája és Asuna vívókardja a gyorsaságra lett kitalálva, vagyis könnyűek. Azt hiszem, nem lehetett könnyű nekik visszaverni a démon zanbatoját. A földön feküdve gyorsan megnyitottam a menüt a bal kezemmel.
Most nem hibázhatok. A szívem a mellkasomon dörömbölt, ahogy mozgatni kezdtem a jobb kezem ujjait. A tárgylistám aljára pörgettem, kivettem valamit onnan, majd felszereltem az üres részre a felszerelés profilomon. Megnyitottam a képesség listát, és megváltoztattam a fegyverképességet.
Miután végeztem, megérintettem az OK gombot és bezártam az ablakot. Ellenőriztem a plusz súlyt a hátamon, majd felemeltem a kardom és elkiáltottam magam:
- Végeztem!!
Láttam, hogy Klein bekap még egy ütést, és csökken az életereje, ahogy hátrált. Normális esetben használhatna egy kristályt, hogy meggyógyítsa magát, de itt ez nem lehetséges. Most Asuna harcolt a démon ellen és ezalatt a pár másodperc alatt az életereje már a fél jelző alá csökkent és sárgára váltott.
Miután hallotta a szavaim, Asuna bólintott majd bevitt még egy rövid csapást mielőtt végrehajtott volna egy szúró támadást.
- Jáááá!
Egy fehér fénycsík repült a levegőbe, majd eltalálta A Ragyogószemű kardját, szikrák repültek mindenfelé. Ahogy egy hangos zaj felhangzott, Asuna és a démon közti táv nőni kezdett.
- Váltás!!
Nem szalasztottam el a lehetőséget és egyenesen az ellenségre támadtam. A démon gyorsan magához tért a rövid kábulatából, és magasra emelte a kardját. A jobbomban tartott kardal blokkoltam a támadását. Majd a bal kezem elérte a hátam és megragadtam az új kard markolatát. Kihúztam és egyenesen odavágtam. A démon HP-ja jelentősen csökkent, ahogy megszerezte az első tiszta vágást.
- Kvááá! - ordított dühösen a démon, és megpróbálkozott még egy lefelé irányuló vágással. Ezúttal keresztbe tett kardokkal teljesen blokkolni tudtam. Ahogy egyensúlyát vesztette, úgy döntöttem kitörök a védekező pocizómból, és elindítottam egy kombinált támadást.
A jobb kardom vízszintesen vágott a démon közepe felé. A bal szorosan követte egy függőleges vágással. Jobb, bal, majd megint jobb. Úgy vagdostam a kardokkal, mintha az idegeim épp túlterhelődnének. Fémes csendülés hallatszott egyik a másik után, és fehér fény lobbant a levegőben.
Ez volt azaz extra képesség, amit rejtegettem, a „Dupla Kard”, és a technika, amit használtam egy magas osztályú kardképesség a „Starburst Stream”, egy tizenhat ütéses támadás.
- Áááá!!
Ügyet sem vetve pár ütésre, amit a démon kardja blokkolt, kiáltozva tovább aprítottam a kardokkal. A látásom beszűkült, csak a démont láttam. Bár a démon kardja még mindig gyakran eltalált, a csapásait mégis úgy éreztem, minta egy távoli világban történnének. Az adrenalin elöntötte a testem, az agyhullámaim megugrottak minden alkalommal, mikor a kardom talált.
Gyorsabban, gyorsabban. A vágásaim ritmusa már meghaladta a normális sebesség kétszeresét, de még mindig lassúnak éreztem a felfokozott érzékszerveimmel. Olyan ütemben folytattam tovább a támadást, hogy az már - már túllépte a rendszer képességeit.
- ...Ááááááááááá!! - ezzel a kiáltással útjára indítottam az utolsó 16 ütést, amivel A Ragyogószemű mellkasát céloztam.
- Kkaaaaaaahh!!
Mikor újra felfogtam a környezetem, észrevettem, hogy nem csak én ordítok. A hatalmas démon is ordított, a fejét a plafon felé fordítva a szájából és az orrából masszív levegő tört elő.
Majd a teste megfagyott, és amint ezt észrevettem...
A Ragyogószemű számtalan kék darabra esett szét. Kék fény darabjai hullottak a szobában.
Vége...?
A harc utóhatásától kábultnak éreztem magam. Megszokásból meglendítettem mindkét kardom mielőtt egyszerre a hüvelyükbe tettem volna őket, amik keresztben lógtak a hátamon. Hirtelen ránéztem az életerőmre. Csak pár pontnyi vörös vonal maradt. Ahogy a HP-t bámultam, hirtelen úgy érzetem, hogy kiszáll a testemből az erő, és egy hang nélkül a padlóra rogytam.
A látásom elhomályosodott.
| 10. fejezet | Főoldal | 12. fejezet |
